Az aradi tizenhárom és a magyar szabadság szentsége. Tisztelt Olvasó!
Manapság, amikor ismét veszély fenyegeti önállóságunkat, függetlenségünket, szerencsére van honnan hitet merítenünk. Az aradi tizenhármakra és vértanú társaikra emlékezvén bízhatunk a magyar szabadság, a magyar szentség kisugárzásának szinte földön túli erejében. Abban a szentséges kisugárzásban, amely 1848–49-ben is annyi idegen anyanyelvű, idegen nemzetiségű szabadságharcost vonzott a magyar hősök táborába.
Jól tükrözi e kisugárzás elementáris erejét a tizenhárom aradi vértanú nemzetisége, származása.
Aulich Lajos német anyanyelvű polgári családba született.
Damjanich János szerb nemzetiségű családból származott. Ő, a szerb származék, a szabadságharc során soha nem szenvedett vereséget a harcmezőn, minden ütközetet és csatát megnyert. 1849. október 6. hajnalán, kivégzése előtt elmondott imájába belefoglalta hazáját, bajtársait s a népek javát:
„Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára!”
Knezić Károly apja horvát származású, osztrák szolgálatban álló határőrtiszt volt, csak édesanyja magyar.
Lahner György német polgári családból született, felesége olasz származású volt.
Lázár Vilmos örmény származású magyar nemesi családban született.
Leiningen-Westerburg Károly német hercegi családból származott, apja Leiningen-Westerburg hercege.
Poeltenberg Ernő gazdag osztrák szülők gyermekeként született.
Schweidel József német polgári családból származott. Felesége lengyel volt.
Mint ismeretes, lengyeltől románig, szerbtől horvátig, némettől osztrákig, mindenféle származású, nemzetiségű katonaembert vonzott a magyar szabadság szentsége. Ugyanez már kevésbé volt igaz az akkoriban tömbben élő nemzetiségiekre: őket, a nekik tett ígéretekkel és közvetlen beavatkozásaival, a bécsi udvar sikeresen állította szembe a szabadság szent ügyével, s ugrasztotta neki a magyar szabadságharcosoknak.
Efféle ígérgetések nyilván mostanság is számottevően befolyásolják a magyar s az európai szabadságharc alakulását. Ezért nem árt figyelmeztetnünk a nyers történelmi valóságra: a nemzetiségek a magyar szabadságharc bukása után jutalmul ugyanazt kapták, amit a magyarok büntetésként: a bécsi udvar immáron hallani sem akart a nemzetiségek legfőbb követeléséről, önrendelkezésük, autonómiájuk megadásáról.
Ma még egy olasz belügyminiszternek valóban páratlanul bátornak s igazi hősnek kell lennie ahhoz, hogy hazája és Európa megóvása érdekében nyíltan szembe merészeljen helyezkedni az európai politikai elittel.
De sokat elmond a liberális demokrácia európai közállapotairól az is, hogy kifejezetten bátornak, sőt hősnek kell tekintenünk azt a 197 európai képviselőt is, aki megtagadta a Sargentini-jelentés elfogadását, s határozott nemmel szavazott.
Meglehetősen riasztó jövőt körvonalaz az a puszta tény, hogy Európa politikai elitjének köreiben egyelőre nagyobb keletje, nagyobb becsülete van egy zöld-kommunista képviselő politikai pamfletjének, mint a szabadság szentségének.
Sargentini zöld pártjának szülője az a holland kommunista párt, amely népszerűségének rohamos elvesztése miatt kényszerült álcázni magát. 1956-ban ez a kommunista párt volt az egyetlen olyan pártszervezet Hollandiában, amely üdvözölte forradalmunk leverését. A derék hollandusok ezen úgy felbőszültek, hogy megostromolták a párt irodáját, s ripityára verték a berendezését.
Sosem tudhatjuk, hogy a szabadság szent ügyének hol s mikor támadnak váratlan hívei, de töretlenül bíznunk kell létezésükben.
Tisztelt Olvasó!
Különösen mély együttérzés és főhajtás illeti az aradi tizenhármak közül azt a vértanút, akit a vesztőhelyen utolsóként kísértek bitó alá. Vécsey Károlynak végig kellett néznie összes bajtársa kivégzését, haláltusáját, s nem másnak, mint saját apjának kifejezett akaratára.
Vécsey Ágoston magyarként a Habsburgokat szolgálta szívvel-lélekkel: császári és királyi lovassági tábornok lett, titkos tanácsos, nyugalmazott testőrségi parancsnok. S képtelen volt megbocsátani Károly fiának, hogy ő pedig a magyar forradalom, a magyar szabadságharc mellé állt. Személyesen intézkedett Bécsben, s vérszomjas bosszúvágya Haynaunál meghallgatásra talált.
