top of page

Aki szétosztotta önmagát (film Sárközi Mártáról)


Az alábbi, két részben megtekinthető dokumentum film 2006-ban készült (rendezte: Mérei Anna). Voltaképpen semmi különösebb aktualitása nincsen, hacsak az nem, hogy mostanság megint sok szó esik a kultúrharcról, s szívesen csodálunk meg egy olyan nagyszerű asszonyt, aki a film címe szerint is „Szétosztotta önmagát”, ám ennek során nem azt nézte, ki hova tartozik, hanem csak azt, hogy irodalmi művei mennyire értékesek, s a segítségre mennyire szorul rá.

„Sárközi Márta másokra pazarolta az életét. Szétszórta magát. Mindenkié volt, csak a sajátja nem – olvashatjuk ITT –. A saját maga sikerét mindig arra a baráti társaságra korlátozta, amelyikben éppen ült, és valószínűleg nem vágyott ennél nagyobb sikerre. Sárközi Márta, Molnár Ferenc és Vészi Margit lánya, Sárközi György felesége, a magyar irodalom egykori önzetlen mecénása volt. Neki köszönhetően indult újra 1946-ban a Válasz, mely a két világháború közti időszakban, amikor Sárközi György állt az élén, még „csak” a népi írók orgánuma volt. 1946 és 1949 között Sárközi Márta az egész modern magyar irodalom és társadalomtudomány otthonává tette folyóiratot, melynek élén (egyre inkább formálisan) Illyés Gyula, a legendás Nyugat és a Magyar Csillag egykori szerkesztője állt. Itt jelent meg Németh László világirodalmi mércével mérve is kiemelkedő regénye, az Iszony, Szabó Lőrinc lírai önéletrajza, a Tücsökzene, Bibó István életművének nagyobbik hányada. Rendszeresen publikált a folyóiratban Szentkuthy Miklós, Vas István, Jékely Zoltán, Illés Endre, Lakatos István, itt kezdte pályafutását Lator László, Fodor András, Mészöly Miklós.”

A film itt és itt tekinthető meg.

(vdgy)

66 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page