Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Végstádiumban a magyar kultúra

Sorozatunk huszadik részével mérföldkőhöz értünk. Témánk legfontosabb epizódja következik. Egy évvel korábban ezzel kellett volna kezdenünk, de akkor önök teljesen máshogy látták volna mondanivalónk lényegét. Most viszont összeáll majd a kép.

 

Eddig egy könyvet megtöltő tényözönre hivatkozva ismertettük a kulturális élet területein uralkodó állapotokat. Sokan meglepődtek, még többen megdöbbentek. A sorozatunk nyomán az elmúlt évtized leghangosabb vitája pattant ki, a nemzetközi sajtóvisszhangot is kapott polémia olyan témákat hozott a felszínre, amelyek régóta a szőnyeg alatt gyűltek. Sok minden olyannyira kitüremkedett, hogy már sem átugrani, sem megkerülni nem lehet, a magyar kultúra áporodott levegőjében pedig már alig van oxigén. Először ablakot kellett tehát nyitni, de a reakciókból láthatták, ez sem egyszerű, hiszen annyira berozsdásodott a szerkezet, hogy félő, tokkal együtt kiesik, esetleg csak még több kárt okozunk ezzel a mozdulattal.

 

Pedig nincs más út, mint hogy nyissuk ki végre kulturális életünk ablakait, szívjuk tele a tüdőnket friss levegővel, nézzünk körül, ne kerülgessük a forró kását, nevezzük nevén a dolgokat, mondjuk ki, mi történt, és arra miért került sor! És a legfontosabb: legyünk őszinték!

 

Kínos, kellemetlen kérdésekről van szó, felvetésüktől rengetegen ódzkodnak ma is – részben jogosan, hiszen kulturális téren olyan az egzisztenciális terror, amilyen más vonalon elképzelhetetlen.

 

Mielőtt továbbmennénk, a sorozat eddigi tizenkilenc része alapján le szeretném vonni a következtetést: az elmúlt nyolc évben a jobboldali kultúrpolitika tevékenysége abban merült ki, hogy finanszírozta és elősegítette a balliberálisok kultúrpolitikáját.

 

Létrejöttek a jobboldalhoz köthető intézetek, de jobbára ezek is a balliberális oldal érdekeit szolgálják. A balliberális kulturális dominancia érdemben nem csökkent, annak ellenére, hogy a kormány ennek megváltoztatására érezhető törekvéseket tett. (A terjedelmi korlátok miatt itt és most nem tudjuk történelmi kontextusba helyezni a kérdést, és lehetőségeink korlátozottak a mostani állapotok okainak mélyebb feldolgozásában is, viszont hamarosan egy külön könyvet szentelünk a témának.)

 

A magyar konzervatív oldalnak – hetven év örökségét hordozva – az elmúlt nyolc évben sem volt saját kulturális politikája, kulturális jövőképe, víziója, stratégiája, folyamatosan ötletelt, improvizált, alkalmazkodott, sodródott, ide-oda csapódott. Az a kultúra, amelynek nemzeti identitásunkat kellene jelentenie, ma már csak nyomokban tartalmaz magyar jelleget, magyar sajátosságot, magyar identitást. Ez is csak azon keveseknek köszönhető, akik eddig kitartottak a hihetetlen ellenszélben.

 

Hajdani dicsőséges forradalmainkat eszmeiségben előkészítő színházi és irodalmi világunk nagyrészt kozmopolita semmitmondásokról szól, posztmodern keveréknyelven, képzőművészetünk a legaberráltabb exhibicionisták terepe, filmiparunk egyre inkább értéktelen olcsó amerikai utánzat.

 

De vajon miért?

 

 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu