A tehetségtelenség lázadása. „Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy
Ismét utcára vonult a gyűlölet. Nem is csoda. Napjainkban zajlik az a rendszerváltás, aminek 1990-ben kellett volna lezajlania.
Egy közel 75 éve döntő befolyással bíró kör, a manapság „balliberális" néven futó szekta vagy szubkultúra ezekben a hetekben, hónapokban, években veszíti el a hatalmát hazánkban. És bár közel 75 éve úgy gondolják, hogy intellektuális minőséget kizárólag ők képviselnek ebben az országban, halvány fogalmuk sincs, hogy mindez hogy történhetett meg velük, és mi a fenét tehetnének ellene. Bizony így jár, aki elhiszi a gittegylet önfényező szövegét a szürkeállományról, a szellemi minőségről, és amikor az élet bekóstolja ezt az állítólag páratlan intellektust, úgy feltörlik vele a padlót, hogy a Vileda szégyenében visszaadja az ipart.
Az elit szerepében tetszelgő balliberális (vagy inkább hiszteroliberális) szubkultúra, és különösen a csoportosulás tetején trónoló balliberális értelmiség három elbukott választás óta képtelen megfejteni, hogy miért szenved megalázó vereséget újra és újra egy mélyen lenézett, vidéki pasastól. Ez ám a kognitív disszonancia! Ha az ember belenéz, belehallgat a szerintük nem is létező médiájukba, még most is, hónapokkal a voksolás után is egymást érik a reménytelenül ostoba, de mindig önfelmentő, felelősségelhárító elemzések. Elsősorban természetesen Orbán Viktor a hibás. Közvetlenül utána a hülye választók, akik primitív, megvásárolható, megvezethető, jobb esetben félelemben élő birkák. (Nota bene! Már szegény Rákosi elvtárs is panaszkodott a szovjet elvtársaknak a 9 millió helyi fasisztára, akikkel szörnyű nehéz kommunizmust építeni.) Aztán „hibás még a közmédia, ami úgy manipulál mindenkit, hogy igazából senki se nézi, mert olyan rossz". Jaj, ki ne hagyjam: Orbán Viktor is hibás. És persze hibás a kétharmados parlamenti többség, meg a választási rendszer, meg a NER, meg az Alaptörvény, meg a Gundel. Végül, de nem utolsósorban Orbán Viktor is hibás.
Hej, ha a felelősséghárítással választásokat lehetne nyerni, itt a következő 100 évben végig a balliberális értelmiségnek lenne négyharmados parlamenti többsége. De sajnos nem lehet...
Értelmes értékelések, használható ötletek híján marad az eszeveszett, tehetetlen gyűlölet. Ha megfigyeljük, a baloldal valójában már évekkel ezelőtt letett arról, hogy kialakítson egy koherens és hihető koncepciót egy a jelenleginél jobb Magyarországról, hogy ezzel állítson maga mellé akkora választói tömeget, amennyivel legyőzhető a Fidesz. Egyébként ez lenne a demokratikus politizálás. Ehelyett inkább bolsevik típusú gyűlöletpolitizálást folytat. Minden megszólalásával indulatot, gyűlöletet, haragot és hisztériát próbál kelteni a kormányzó erők ellen. Bármi is történik az országban, azonnal azt magyarázzák, hogy most éppen kinek kell megsértődnie, ki van súlyosan megalázva, kirabolva, átverve, kinek kell most azonnal felháborodni.
Indulat- és gyűlöletkeltés, hosszú évek óta ennyi az ellenzéki politika.
És nem tűnik fel, hogy ez már a harmadik választás óta nem működik. Úgy nyomják, mint süket a csengőt, mert nem értik, hogy miért nem működik. Van egy hipotézisem arról, hogy miért nem értik és hogy miért nem működik.
Először arról, hogy miért nem értik. Közel 75 évvel ezelőtt a szovjet birodalom gátlástalan, nagyravágyó semmirekellőkből verbuválta a magyar kommunista bábállam vezető rétegét, mai „liberálisaink" és „szocialistáink" apukáit, nagybácsikáit és egyéb mentorait. A szovjetek a legócskább lumpenproli söpredéket ültették a magyarok nyakára, mert pontosan tudták, hogy csak az lesz hűséges hozzájuk, akit ők húztak elő a csatornából, akiből ők csináltak „embert", akinek az egzisztenciája, karrierje tőlük függ, aki nélkülük senki és semmi lenne. (Ahogy a nótájuk is ígérte: „...semmik vagyunk, s minden leszünk.") Na ez volt a szovjet káderpolitika.
Ezek a disznók (mielőtt valaki felszisszenne: ez egy szépirodalmi metafora Orwell Állatfarmjából) hamar beletanultak, hogy hogyan tud érvényesülni ez az újfajta szovjet embertípus. A recept fő alkotóelemei: gátlástalanság és szervilizmus, hízelgés és besúgás. És persze feltétlen hűség a Párthoz. Csoda, hogy ha ezek a tulajdonságok és magatartásformák lettek életstratégiájuk meghatározó elemei? Csoda, ha ilyen mintákat mutattak a gyermekeiknek? Madách szavaival: nem adhattak mást, csak mi lényegük. Az általunk Hobóként ismert Földes László például egy egészen különleges, mélyen megsüvegelendő fehér holló volt ebben a világban azzal, ahogy levált és beintett ennek a beteg, primitív, kontraszelektált hálózatnak.
Bezzeg ez a Fekete-Győr nevű kukabúvár, a honi hiszteroliberalizmus új reménysége. Ő az a trendi macskajancsi, aki napjaink retró divatját csúnyán félreértve kommunista életstratégiát villant: a vakondriasztó szellemi színvonalat próbálja ötvözni a gátlástalan nagyravágyással. Ő is csak egy semmi, ami minden akar lenni. Nagypapája, Fekete-Győr Endre Heves megyei tanácselnök elvtárs biztos elégedetten tekint fel unokájára... Mert ha megkapirgáljuk ezeket a mai modern balliberális ifjúbuzgalmárokat, szinte mindegyik pedigréjében ott lapul valami kipróbált, megbízható elvtárs vagy elvtársnő.
Persze szögezzük le: a fiúk nem felelősek atyáik vétkeiért! A fiúk a saját vétkeikért felelősek. Például amikor bagatellizálják, elkenik atyáik vétkeit (ugye Pető Iván?). Vagy amikor ahelyett, hogy szakítanának atyáik alvadt vérszagú hálózataival, inkább beszállnak és ennek a kapcsolati tőkének a kamatoztatásával próbálnak érvényesülni. És ezzel megakadályozzák az igazságtételt, hogy a társadalom igazságérzete nyugvópontra juthasson és végre túlléphessen az elszenvedett megpróbáltatásokon. Egy normális értékrendű világban egy körmöket leszaggató ÁVH-s pribék nem hogy praktizáló ügyvéd nem lehetett volna, de ember alatti szörnyetegként börtönben rohad élete utolsó napjáig (Ugye Bauer elvtárs?).
Mondják: régi bűnnek hosszú az árnyéka. Magyarország csaknem 30 évvel a rendszerváltás után is attól szenved, hogy azok a tehetségtelen, alkalmatlan, „jóra rest" gazemberek, családok és dinasztiák, akik itt 45 éven át basáskodtak a normális emberek felett, büntetlenül megúszták. Magyarország mind a mai napig attól a csalódástól van kifordulva önmagából, hogy az a nyugat, ahonnan a demokratikus értékek és normák visszatérését reméltük, a rendszerváltáskor azonnal a szárnyai alá vette a beijedt elvtársakat. Pont mint a háború után a kommunisták a nyilas brigantikat. Kiderült, hogy a nyugati értékek elsősorban nyugati érdekeket jelentenek és új „barátaink" szerint kész pazarlás lenne a szemétbe hajítani ezt a hazaárulásban, idegen érdekek kiszolgálásában sok évtizedes rutinnal rendelkező csapatot. (Köszönjük Mark Palmer nagykövet!)
Hát azt tudjuk, hogy ez roppant jövedelmező volt a Nyugat számára (ld. privatizációs szabad rablás), de egészen pontosan így kell lerombolni egy társadalomban pl. a jogkövetési hajlandóságot. Mert a Nyugat ezzel azt mondta nekünk: a gazembereknek volt igazuk, ti meg hülyék vagytok, hogy nem lettetek ti is körömletépő szörnyetegek. Köszönjük, megtanultuk a leckét. Körömletépő gazemberek továbbra sem leszünk, de azt örökre megtanultuk, mit jelentenek egészen pontosan a Nyugat által képviselt „értékek". És amikor ma az Európai Parlamentben veri magát a földhöz valami hiszteroberális elmebeteg az európai értékek tiszteletének magyarországi hiánya miatt, hát azt mondom: tetszettek volna 89-90-ben nem trambulinról hugyozni az európai értékeknek előkészített medencénkbe. Talán ma nem nyílna a bicska a zsebünkben, ha valaki az európai értékeket merészeli számonkérni rajtunk.
Ilyen történelmi előzmények után szerintem nem csoda, hogy balliberálisaink nem értik, miért sikeres Orbán. Azok a területek, ahol Orbán leginkább hülyére veri őket, kívül esnek a balliberális értelmiség értelmezési tartományán, fogalmuk sincs a jelentőségükről. Egyszerűen nem úgy lettek bedrótozva. Orbán kétségtelenül született politikai tehetség, de sikerében még sincs semmiféle megfejthetetlen titok. Mondok három területet, ahol elvérzik az a híres, balliberális „intelligencia".
(...)
