A „disznófejű nagyúr” brüsszeli csápjai
Ezeknek a pénzembereknek egyetlen célja a világuralom megszerzése kifizethetetlen adósságok létrehozatala által – így fakadt ki egykor a híres autógyáros, Henry Ford látva a Wall Street kapzsi bankárainak pénzügyi manővereit. Napjainkban az Európai Unióban beteljesülni látszik a Rothschild-dinasztia álma, miszerint nem a kisembereket kell uzsorakamatokkal kiszipolyozni, hanem uralkodók hitelezőjévé kell válni, és akkor majd azok fogják a kisemberekből kisajtolni a pénzt.
Nemrég kisebb botrányt kavart, hogy José Manuel Barroso, aki 2004 és 2014 között töltötte be az Európai Bizottság elnöki posztját, nem sokkal mandátuma lejárta után a világ egyik vezető amerikai befektetési bankjánál, a Goldman Sachs-nál kapott vezetői állást. Ekkor úgy tűnt, hogy Barroso utódja, a meglehetősen bizonytalan léptű Jean-Claude Juncker ezúttal a sarkára áll, ugyanis etikai vizsgálatot rendelt el az ügyben. Az EB illetékes bizottsága azt vizsgálta, hogy a brüsszeli testület korábbi vezetője megsértette-e a belső szabályozást azzal, hogy elhelyezkedett a 2008-as globális pénzügyi válság kirobbanásában sokak által felelőssé tett cégnél.
Az ügy egyik elgondolkodtató részlete, hogy az egykor ifjú maoista Barroso, aki a ’70-es, ’80-as években még a világ kizsákmányolt munkásainak ügyéért harcolt a csúf kapitalizmussal szemben, végül gond nélkül bankárrá vedlett. Azonban ennél is pikánsabb és messzebbre mutató, hogy a jelenlegi brüsszeli elit némi ejnye-bejnye után megbocsátott a volt portugál kollégának, felmentették az etikai vétség vádja alól.
Igaz, közben néhány olyan „pehelykönnyűnek” éppen nem nevezhető ország, mint Spanyolország vagy Olaszország, Görögországról már nem is beszélve igen csak megreccsentek és a mai napig nyögik a Barroso elnöksége alatt kirobbant gazdasági válság hatásait. A Barroso-botrány szálai azonban még ennél is jóval távolabbra nyúlnak vissza és rámutatnak a mai brüsszeli vezetés gondolkodásmódjának és szándékainak mozgatórugóira.
LESÚJTÓ VÉLEMÉNY A GOLDMAN SACHS-RÓL
Henry Ford, a híres amerikai autógyáros mondta egyszer az általa ismert Wall Street-i bankárokról:
Ezeknek a pénzembereknek egyetlen célja a világuralom megszerzése kifizethetetlen adósságok létrehozatala által.
A Goldman Sachs és hasonló bankok működése híven tükrözi Ford megállapítását. A Goldman Sachs egyike annak a tizenhárom pénzintézetnek, amelyik az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve Bank (FED) főrészvényese, ha úgy tetszik tulajdonosa.
Tehát a FED nem az Egyesült Államok nemzeti bankja, sosem volt az, mint ahogy mindig is távol állt tulajdonosaitól, hogy nemzeti érdeket képviseljenek.
Nem véletlenül jegyezte meg keserűen Louis McFadden, az amerikai törvényhozás képviselőháza bank- és valutaügyi bizottságának elnöke a nagy gazdasági világválság után néhány évvel, 1932. június 10-én elmondott beszédében:
Egyesek azt gondolják, hogy a Federal Reserve bankok amerikai kormányintézmények. Ezek nem kormányintézmények. Ezek privát hitelmonopóliumok, melyek az Egyesült Államok népén élősködnek saját maguk és külföldi ügyfeleik javára. A Federal Reserve bankok külföldi központi bankok ügynökei.
(...)
A FED KI- ÉS BEJÁRÓ EMBEREI
Annak érdekében, hogy mindez meg is valósuljon, a FED-nek olyan emberekre van szüksége, akik tevékenységük révén elérik az adott kormánynál, hogy mindenképp az IMF-hez forduljanak.
Jól emlékszünk, hogy José Manuel Barroso volt az, aki 2011-ben a Valutaalap által nyújtandó hitel lehetőségéről tárgyalt Orbán Viktorral miközben egyfolytában sürgette a magyar kormányt, hogy lakossági megszorító intézkedésekkel nyomja 3 százalék alá a büdzsé hiányát. Ezt utasította el akkor az Orbán-kormány.
Az akkori portugál bizottsági elnökön kívül három olyan meghatározó európai uniós politikust is ismerünk, akik elvégezték a piszkos munkát, közülük ketten kimutathatóan kapcsolódnak a FED-hez.
Egyikük Mario Draghi, aki jelenleg az Európai Központi Bank elnöke. Mindenki által elérhető életrajza szerint Draghi 2002 és 2005 között szintén a Goldman Sachs-nál dolgozott. 2011 novemberében kinevezték az Európai Központi Bank elnökének. Draghi alig egy hónappal hivatalba lépése után elfogadtatta az eurózónás pénzügyminiszterekkel, hogy az IMF-től vegyenek fel egy 200 milliárd euró összegig terjedő hitelt az eurózóna válságának kezelésére.
Az eredményt ismerjük, az olasz gazdaság történetének egyik legnehezebb időszakán megy azóta is keresztül, a munkanélküliségi mutatók az egekben, csökkenő életszínvonal mellett.
A másik szereplő Mario Monti korábbi belső piacért és adózásért felelős uniós biztos. Monti volt Olaszország miniszterelnöke, amikor a Draghi által melegen ajánlott IMF-hitel elfogadásra került. Mario Montit Barroso bízta meg még 2010-ben annak a munkacsoportnak a vezetésével, amelynek feladata az Európai Egyesült Államok gazdasági és piaci alapjainak megteremtése.
A harmadik politikai szereplő Lukasz Papademosz, aki annak idején elérte, hogy Görögország belépjen az euróövezetbe és ezzel az egyébként sem túl acélos görög gazdaság meginduljon a lejtőn. Miután ezt a feladatot elvégezte, Papademoszt meghívták az Európai Központi Bankba alelnöknek, majd a nagy görög hitelválság idején történetesen ő lett országa miniszterelnöke.
Ő írta alá azt a Görögországnak nyújtandó 130 milliárd eurós IMF/EU hitelcsomagot, amely a hazáját hosszú időre adósrabszolgaságba taszította. Nem mellékesen Papademosz 1980-tól kezdve a Federal Reserve Bank-nál dolgozott, illetve mielőtt hazája központi bankjának első embere lett oktatott a Harvard Egyetemen is. Azt pedig, hogy mi következhet abból, hogy a balliberálisok és az Európai Unió új üdvöskéjének tartott Emanuel Macron francia államfő a Rothschild&Cie Banque nevű pénzintézettől került a politikába azt mindenki fantáziájára bízom.
