Döngölt agyag. Magyar ökofalvak – működőképes modell vagy életképtelen utópia?
(...) Orosz Katalin klinikai szakpszichológus három évtizede tevékeny támogatója és részese a magyarországi ökofalvak létrejöttének. Szerinte a felgyorsult élettempó, a túl sok munka, a mindennapok magas feszültségszintje, a megbetegedések számának növekedése az egész világon általános jelenség. Az erőforrások centralizációja, az üzleti tulajdonok áttekinthetetlen rendszere, a multik által diktált feltételrendszer és életmodell egyre inkább lehetetlenné teszi, hogy az egyes ember megélje személyes kompetenciáját, erejét, hogy dönthessen sorsa alakulásáról. Bár törvény szerint szabadok vagyunk, a mindennapi életben a figyelmünk irányításával, az információ manipulálásával meghatározott irányba terelik az egyéni fejlődést.
– Sokan jutnak el oda, hogy a családi életet felszabadítják a tévé rabsága alól, hogy a gyerekeknek nem vesznek okostelefont, hogy egyéni vállalkozást nyitnak, hogy vidéken is el tudják képzelni az életüket – mutat rá Orosz Katalin.
– Az ökofalvak komplex modellek, amelyek egy-egy társadalmi kísérletet valósítanak meg. Két alapvető kérdésben megegyeznek: a Föld és az emberiség alapvető érdeke és szükséglete a természet regenerálása, hogy unokáinknak is jusson egészséges élettér. A másik pedig, hogy ezt csak komoly társadalmi összefogással, közösségek erejére támaszkodva tudjuk elérni. Az ökológiai gondolkodás így válhat a növekedés és fejlődés alapjává. A kis közösségek emberi közelséget, melegséget, belső kapcsolódás lehetőségét adják. Ökofaluban élni nem menekülés valami elől, hanem a közösségi élmény visszaszerzésének lehetősége, a természetben való létezés élménye.
Ma 12 hasonló elvek alapján működő ökotelepülés létezik az országban, amelyeket a Magyar Élőfalu Hálózat fog össze. A Baranya megyei Gyűrűfű község újjáélesztői az egyik ilyen kezdeményezés részesei. Víziójuk olyan faluközösség megteremtése volt a rendszerváltás tájékán, amelynek karbonlábnyoma az elérhető legkisebb, miközben képes elvárható életminőséget nyújtani mindenkinek. Honlapjukon „alapelvek” címszó alatt ez olvasható:
„Kiindulási alapnak James Lovelock Gaia-elméletét tekintjük, amely szerint az egész élet és a Föld felszínének élettelen összetevői egyetlen rendszer, egyféle hatalmas szervezet: egy élő bolygó formájában kapcsolódnak össze. Az élőlények közötti láthatatlan együttműködések tartják fenn azokat a bonyolult szabályozó köröket, amelyek a klímára, óceánokra és földkéregre hatnak, s melyek lakhatóvá teszik és ebben az állapotban tartják Földünket.”
Gyűrűfű meseszép helyen található. Mindentől és mindenkitől távol, vadregényes erdőktől övezett dombhátakon, a Mecsek aprófalvas vidékén, az Ibafa, Almáskeresztúr és Dinnyeberki alkotta háromszögben.
– Több családdal együtt táborozni jöttünk ide 1991-ben – foglalja össze Fridrich István, a gyűrűfűi közösség alapító tagja. – Fiatal, kissé idealista, de végtelenül elkötelezett városi polgárok voltunk, akik új módon képzelték el a jövőjüket. Tudatosan kerestünk ehhez alkalmas helyszínt. Fő szempontunk a környezet szépsége mellett az önálló vízgyűjtő terület és az iható talajvíz megléte volt. Az 1970-ben kihalt Gyűrűfű község elpusztult házai között mindez teljesült.
(...)
Az ökofaluban minden ház a népi hagyományok szerint, helyben kitermelt, döngölt agyagból épült. Víz és villany tekintetében önellátóak. A mélyből iható vizet szivattyúznak, melegítésére napkollektorokat használnak, ingyenáramról napelemek gondoskodnak, a szennyvizet saját biológiai tisztítójuk (nagy kiterjedésű nádas) ártalmatlanítja. E jól átgondolt rendszerben látszólag ideális minden körülmény.
Közelebb lépve azonban érzékelhető bizonyos jelekből, hangsúlyokból, hogy Gyűrűfű pillanatnyilag nincs eszményi állapotban. Fridrich István végül szomorúan árulja el, hogy Gyűrűfűt bármennyire bölcsen találták is ki annak idején, a település szétesőben van. Az emberi tényezővel mint kiszámíthatatlan változóval ugyanis nem lehetett kalkulálni. E szűk baráti társaságként induló, később új beköltözőkkel bővülő közösségben elég volt néhány meggondolatlanul megválasztott szó, egy rosszul moderált, elfajuló vita a jogokról és kötelezettségekről, és máris eljutottak az általános rossz hangulathoz, pereskedésekhez. Legyen szó akár csak olyan banalitásról, mint a hó elsöprésének kérdésköre. Már van, aki emiatt az elköltözés mellett döntött. Hogy mi lesz? Ki tudja? – tárja szét a karját rezignáltan.
(...)
– Azt láttuk, hogy vannak jól működő ökofalvak, ahol boldogok az ott élők, és nem jól működők, amelyekben csalódtak, ahonnan elvándorlás figyelhető meg. Az előbbire a Krisna-völgy és Visnyeszéplak, utóbbira Gyűrűfű és Galgafarm volt szembeötlő példa. Míg a Krisna-völgy szerzetesi közösség, és Visnyeszéplakot is áthatja a katolikus vallásosság, addig utóbbi kettőnél inkább csak az ökológiai gondolkodás és a természetközeli élet vágya volt a fő összekötő kapocs. Ennek ellenére nem gondolom, hogy a vallásosság a jól működés kulcsa, bár az is biztos, hogy közrejátszik benne. Annyi bizonyos, hogy technikai akadálya nincsen annak, hogy jó életminőséget lehessen élni egy ökofaluban, sőt!
– Tehát az emberi tényezőn múlik, hogy működőképes-e a modell?
– Igen, szerintem az egyik kulcs a vezetés rendszere. A kiköltözők legtöbbször a multik világa elől menekülő, magasan képzett emberek, akik torkig vannak a nagyvállalati vezetési modellek sajátosságaival. Hajlamosak azt hinni, hogy annak éppen az ellentéte a jó. Hogy hasonló gondolkodású családokból álló közösségnek működnie kell magától is vezetés nélkül, közmegegyezésen alapuló szabályokon és azok betartását biztosító belső eljárások nélkül. A kutatásunk egyik eredménye, hogy a kevésbé sikeres közösségek azért nem működnek, mert nem veszik komolyan közösségi rendszereiket. Ennek pedig az az oka, hogy gyakran nincs legitim vezetés, amely ezt a rendszerfejlesztő munkát elvégezné. Minden közösségben természetesen alakul ki egy belső kör, amely többet vállal az irányításból, azonban egyrészt sok múlik a vezető szerepet játszó személyek „emberi minőségén”, másrészt azon, hogy a vezetéshez megkapják-e a felhatalmazást a közösség tagjaitól. Gyűrűfűn és Galgafarmon is az egyik probléma az volt, hogy az újak bevezetésének rendszere nem működött jól, és amikor ebből konfliktusok keletkeztek, nem sikerült a rendszer hiányosságaiból fakadó feszültségeket jól kezelni.
Felkeresünk egy jól működő ökofalut, Visnyeszéplakot is. Hosszasan kanyargó erdei utak végén szállunk ki az autóból, szinte fáj a csend.
– Isten gondoskodó szeretetét hol másutt lehetne teljesebben átélni, mint a háborítatlan természetben, a Zselici Tájvédelmi Körzet kellős közepén, Visnyeszéplakon? – teszi fel a költői kérdést Bódis Éva füvesasszony, aki a falu gyógyítójaként fontos szereplője e közösségnek.
(...)
