„Ez ad erőt, a szabadság” – Kubiszyn Viktor a Mandinernek
„Mindenkiben van egy istenalapú hiány, amit csak az Isten tud kitölteni. Ezt a hiányt azért mindenki próbálja kitölteni – nem csak a szerhasználók –, akiknek nincs kapcsolatuk Istennel. Legyen az munka, család, pénz, illetve akár más, értéknek mondott dolgok.” Tizennégy évesen kezdett füvezni, később heroinhasználó lett, tíz éve tiszta, négy könyv szerzője. Kubiszyn Viktor író-újságíróval a függőségről és a megszabadulásról beszélgettünk.
– Tíz éve nem használtál kábítószereket. Függő vagy?
– Felépülő függő vagyok, aki megszabadult a szerfüggőségből és tünetmentesen él. Ez azt jelenti, hogy nem használok szereket, de a függőség nyomai és következményei ott vannak a személyiségemben, és folyamatosan figyelnem kell magamra, önreflektíven kell élnem, célokat kitűzni és értelmet találni a józanságban. Az a sodródás, amit toltam még kezdő szerhasználóként, aztán függőként is, hogy „szarok bele mindenbe, aztán lesz, ami lesz”, ezt nem lehet hosszan csinálni, mert az ember kiég. És egy csomó emberen látom, mármint aki nem függő, hogy azért józanul is lehet így élni, hogy szarok bele mindenbe, és csak sodródom. De én ezt 39 évesen nem engedhetem meg magamnak.
– Az írásnak van számodra terápiás jellege? Előtte is írtál?
– Az írás maga, meg bármilyen kreatív, alkotó tevékenység, mint a zene, horgolás, festés egy módosult tudatállapot, az ember elhangolódik a valóságtól tudati és lelki szinten. Tök erős fless van az alkotásban, attól függetlenül, hogy az alkotó kész terméket megjelenésre szánja-e, vagy csak a saját örömére. Ha másokat is szórakoztat, az egy plusz. De nem feltétlenül kell megjelenésre írni, mert maga az aktus hihetetlen erős lelki ajándékokat tud adni. Az én viszonyom az íráshoz elég paradox, mert én 14 évesen kezdtem el írni, mint minden kamasz. Volt bennem egy erős önkifejezési vágy. Szeretem a magyar nyelvet, hogy ilyen gazdag, iszonyú hajlékony, dallamos, sok mindent ki lehet rajta fejezni, szóval nagyon szép nyelvünk van. De ez akkor nem volt szempont, nem tudatosítottam. Aztán abbahagytam az írást. Tizennégy éves koromtól elkezdtem intenzíven szívni, az akkori bázisdrogom a fű volt, a klasszikus marihuána. A fűben az a gáz, hogy alattomos és hagy élni. Jól el lehet vele lenni – legalábbis érzés szintjén –, látszólag semmiféle problémát nem okoz az ember életében, még annyi sincs, mint a piánál, hogy másnapos vagy. Nálam 14-15 évesen napi szintűvé vált a szmókolás, és tizenhat évesen már állandóan be voltam szívva, mert úgy éreztem, hogy ez jó nekem. A fű kiölt bennem mindenfajta más motivációt, magát az írást is. Az alkotás és a kreatív tevékenység nem adott akkora flesseket, mint korábban, meg egyszerűen nem is érdekelt már annyira: leginkább az érdekelt, hogy be legyek állva, és jól érezzem magam. Bejártam a fű mellett suliba, viszont volt egy hártya köztem és a valóság között, ami se ki, se be nem engedett semmit. Így szűnt meg az érdeklődésem az alkotás, de minden más iránt is. Aztán később már a függőségem során előjött, hogy az írásban ki lehet és muszáj is kipörgetni érzéseket, és dokumentálni dolgokat. Folyamatosan írtam a függőségem alatt huszonkét éves koromig – akkor hagytam abba először a szerhasználatot –, de azok ilyen töredékek voltak, elsősorban naplójellegű feljegyzések, hogy ne őrüljek meg.
– Mit hozott a fiatal felnőttkor?
– Utána az írás egybe tartozott a munkamániával, professzionális újságíró lettem. Filmszakra jártam az egyetemen, otthagytam az egyetemet és főállásban kezdtem el dolgozni. Akkor az írásból való megélés lett a függőségem. Rengeteg helyre írtam, online lapokba meg a Filmvilág című folyóirathoz. Lehetőséget adtak arra, hogy a filmekről való írás önkifejezés legyen: komolyabb írásokat, esszéket vártak, nem lakossági kritikákat. Abban jól elvoltam, amíg vissza nem estem. Egy idő után se a filmek nem érdekeltek, se az írás, se a pénz, amit kerestem velük. Aztán négy évig éltem heroinfüggőként a nyolcadik kerületben, akkor nem írtam semmit. A rehabon – ahol egy évet töltöttem el –, ami egy kommunaszerű közösség volt vidéken, az írás feladat volt. Nem csak nekem, hanem mindenkinek. Voltak ott nyolc osztályt nem végzett emberek is, akiknek ugyanúgy írniuk kellett. Mindenki más feladatot kapott, de a múltfeltárás és az érzések feldolgozása volt főleg a téma, aztán a leírtakról beszélni kellett. A terápia semmi másból nem állt, mint folyamatos dumából, együttlétből, írásból.
(...)
– Isten egy drog?
– A hit flesst nem feltétlen morális szabályok mentén élem meg, hanem ajándékként. Mindenkiben van egy istenalapú hiány, amit csak az Isten tud kitölteni. Ezt a hiányt azért mindenki próbálja kitölteni – nem csak a szerhasználók –, akiknek nincs kapcsolatuk Istennel. Legyen az munka, család, pénz, illetve akár más, értéknek mondott dolgokkal. Biztos vagyok benne, hogy cuccosként ezt a hiányt is próbáltam betölteni a bázisdrogjaimmal. Azon túl, hogy rengeteg lelki problémám volt, például a szorongás, ami nem volt látható kifelé, mert tudtam képmutatóan működni. A szorongás nem csak mindennapos szorongás volt, hanem az emberi létnek a szorongása, ami ha máshol nem, a halálos ágyán mindenkit elkap. Félrevezető lenne Istenre drogként hivatkozni, mert sokkal több annál. Nem érzem azt a hatását, amit minden kábítószernél éreztem, hogy vannak szar részei. Például minden kábítószernél már az elején előjön a szar része: elmúlik a hatása. Már ez egy rossz dolog volt, mert jól éreztem magam a szertől – amitől rosszul éreztem magam, azt nem használtam többé –, és miután elmúlt, újra meg újra meg akartam ismételni. Istennél nincs ez a pusztítás. Másik érték pedig az, hogy nem eufórikus flesseket ad, és aztán hiányt hagy, hanem egy állandó biztonságot ad mind lelki, mind mentális szinten. Ez az állandó biztonságérzés sokkal erősebb mindenféle eufóriánál. Általános minta egyébként, hogy sok függő megtér és valamilyen módon istenhívő lesz. Az anonim alkoholistáknál és anonim narkósoknál is van egy olyan kifejezés, hogy felsőbb erő – ők nem nevesítik. Azt a hiányt, amit egy szerhasználat hagy maga után, semmi emberi dolog nem tudja kitölteni, pláne azt az űrt, amit a heroin hagy maga után, de ez áll bármilyen függőségnél. Ezért is mintaszerű, hogy sokan kapaszkodnak az istenhitbe. Az én megtérésemben nagy szerepet játszott, hogy nekem ez jó. Annyi maradt cuccos korszakomból, hogy önző vagyok és próbálom megtartani azokat a dolgokat, amik számomra jók, és ami gazdagít. És az istenhit engem gazdagít.
