Wachsler Tamás: Egyetlen egyszer láttam könnyeket megcsillanni Orbán Viktor szemében
– Ön történelmi személy.
– Mióta?
– Amióta 1994-ben végrehajtotta azóta is egyedülálló tettét: elindult Orbán Viktor ellen a Fidesz pártelnöki posztjáért.
– Nem történelmi tett volt az, hanem naivitás.
– Pedig akkor már sok éve a politikában élt. Lényegében kezdettől tagja a Fidesznek.
– Műegyetemistaként két-három héttel az alakulás után hallottam a szerveződésről, rögtön beléptem.
– Előtte kiszezett, mint az alapítók jelentős része?
– A hőstörténetem központi eleme, hogy sose voltam KISZ-tag. Ami sajnos nem az éleslátásomnak köszönhető, hanem annak, hogy egyházi gimnáziumba, Pannonhalmára jártam, ahol a kiszezés szerencsére fel sem vetődött. Az egyetemen aztán bekerültem mindenféle diákönkormányzatokba, ami egyrészt kapcsolatrendszert hozott, másrészt meghatározta a közéleti alapállásomat: nem tetszett a rendszer.Mázli, hogy még a kamaszos lázadásom idején összeomlott az államszocializmus, kinyílt a világ, ott találtam magam a sűrűjében,s mire felnéztem, véletlenek sora egy formálódó pártba, annak is az elnökségébe sodort. Minden percét élveztem.
– 1989. augusztus huszonegyedikén Prágáig lázadt, részt vett a Vencel téri tüntetésen, majd idehaza nyolc napon át éhségsztrájkolt Csehszlovákia budapesti nagykövetsége előtt, így tiltakozva Deutsch Tamásék bebörtönzése ellen.
– Daliás idők.
– Az azóta eltelt harminc évben szembetalálkozott olyan üggyel, amiért ismét éhségsztrájkolt volna?
– Ami az éhségsztrájkot, mint műfajt illeti: sose voltam a színpadias gesztusok híve, ma pedig végképp nem vagyok az. Amúgy meg most úgy ültünk le, hogy főként a rendszerváltás harmincadik évfordulója a témánk, erről szívesen beszélek, napi politikáról kevésbé.
– Miért?
– Mert már nem élek benne, nincs elég információm, a partvonalon túlról, másodkézből szerzett hírek alapján nyilvánosan okoskodni pedig butaság. Életem utóbbi harminc évének legfontosabb tapasztalása, hogy mindig kételkedni kell, mert alaposabban vizsgálva semmi sem egyértelmű.
(...)
