top of page

A gyermekkatona


Fussunk még egy kört Greta Thurnberg-ügyben.

Ez a szegény kislány, akit gyógyítani, nem pedig körülrajongani kellene, kétségkívül mutatja nekünk az utat. Nem, nem úgy, ahogyan a globalisták képzelik, egészen pontosan azt jelzi, mi történne velünk, ha elhagynánk magunkat, átmennénk hülyébe és beszopnánk minden manipulációt, ami a világban zajlik. Ebben az esetben Thurnberg a saját képére formálna bennünket, európai embereket: erőszakosak lennénk, buták és a kiválasztottság érzetében fürdőznénk. Miközben fogalmunk sem lenne arról, hogy betegek vagyunk.

Amikor Thurnberg összehúzott szemmel leteremti a világ összes politikusát, hogy a jelen, rohadék generáció felélte az ő és kedves nemzedéktársai jövőjét, amikor elmondja tizenhat éves gondolatait a világról, amelyet nem ismer, nem ismerhet, a leggyakrabban azzal a mondattal rajongják körbe, hogy ő megértett valamit, amit a felnőttek nem. Hogy ő átlátja a káoszt. Hogy tanulás nélkül is tudja, miféle veszélyeket tartogat a jövő. Tartótisztjei, a nevével turnézó pénzemberek, és az egész rothadt liberális bagázs azonban elpöttyentette a legfontosabb információt, amely önmagában cáfolja, hogy ez a szegény kislány már-már az egyetlen géniusz köztünk a Föld nevű bolygón.

Thurnberg ugyanis Asperger-szindrómában szenved, amely az autizmusokhoz kapcsolódó pszichiátriai kórkép. Figyeljünk csak: „(a beteg) kapcsolatteremtő képessége korához képest fejletlen; nincsenek spontán vágyai arra, hogy másokkal együtt tevékenykedjen; nem akar társas, vagy érzelmi kapcsolatokban részt venni…. Az Asperger-szindróma egyik fő tünete a szűk körre korlátozott érdeklődés. Az Asperger-szindrómások több kötetnyi információt gyűjthetnek össze az olyan viszonylag szűk témákban, mint például a dinoszauruszok vagy a mélyhűtők anélkül, hogy bármit is tudnának arról a tágabb témakörről, amibe beletartoznak. Egy gyerek például érdeklődhet a fényképezőgép-típusok számozása iránt, anélkül, hogy bármi fogalma lenne a fényképezőgép-típusokról. Bár ezek a témák változhatnak, rendszerint egyre inkább szűkülnek, és egyre szokatlanabbak lehetnek.”

Thurnberg dínóját, mélyhűtőjét és fényképezőgépét klímavédelemnek hívják. Ennyiben különbözik sorstársaitól. Miután azonban híres, megérdemli, hogy egy új jelenség névadója legyen: megszületett a Thurnberg-szindróma.

(...)

 

9 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page