top of page

“Minden fideszes bűnöző a vádlottak padjára fog kerülni!” – A bíróságon fenyegetőzött a kollégáink e

Minden fideszes bűnöző a vádlottak padjára fog kerülni, és minden Fidesz-bűnöző el fogja nyerni a méltó büntetését – így fenyegetőzött Czeglédy Csaba, korábban már elítélt és ismét vád alá helyezett bűnöző a PestiSrácok.hu általa bíróság elé rángatott vezetőinek ma, a Pesti Központi Kerületi Bíróság folyosóján. A szocialista politikus, Gyurcsány Ferenc ügyvédje azt is nehezen viselte, hogy Huth Gergely főszerkesztő, Szarvas Szilveszter főszerkesztő-helyettes és Füssy Angéla főmunkatárs tőle néhány méterre kommentálta az általa indított, “megfélemlítésre használt” pereket és azt, hogy Facebook-oldalán a PS ellen uszító bejegyzései alatt hívei és rajongói megerőszakolással és válogatott életellenes bűncselekményekkel fenyegették meg Füssy Angéla pár hónapos kisfiát. Czeglédy húzásaival és mártírépítő, áldozati szerepben tetszelgő ömlengéseivel ma Szabó Bálint és Huth Gergely is szembesítette a bíróságot, mint ahogy a bírók általi rendszeres rendőri előállításokat, körözéseket és egyéb, túlkapásnak is beillő eszközöket is kikértük a bíróságon. Nézze meg a mai tárgyaláson készült videónkat!

Mint ahogy azt délelőtt megírtuk, újabb fordulatot hozott a Czeglédy Csaba által indított büntetőper a Pesti Központi Kerületi Bíróságon: miután a Czeglédy-perek egy másik ágában Szarvas Szilveszter ellen elfogató parancsot adtak ki, Huth Gergelyt pedig szintén kisgyerekei mellől akarták elrángatni a rendőrök bírói utasításra, ezúttal Füssy Angéla kolléganőnket próbálták ma hajnalban előállíttatni Veszprém megyei lakhelyéről, tízhónapos kisbabája mellől.

Krénusz Évát, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bíráját az sem érdekelte, hogy a legutóbbi tárgyaláson – ahol amúgy sem jutott volna idő a meghallgatására – egyértelműen tisztáztuk: Angéla nem tudta otthagyni az akkor még csak néhány hónapos babát, de a mai tárgyaláson feltétlenül részt fog venni. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság egyes bírái képtelenek közéleti elfogultságuktól mentesen kezelni a jobboldali-kereszténydemokrata újságírók ellen indított sajtópereket. A bírósági túlkapás ürügyén a Czeglédy által felhergelt csőcselék legutóbb már Füssy Angéla babájának megerőszakolásával és meggyilkolásával fenyegetőzött az interneten.

A Szarvas Szilveszter elleni bírói túlkapásról és a bírósági szóvivő magyarázkodásáról ITT olvashatnak bővebben, míg a Füssy Angéla kisbabáját és személyét fenyegető Czeglédy-hívekről ITT találják cikkünket.

 

30 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page