top of page

Böjte Csaba vehette át a Makovecz Imre-díjat


A díjat a Makovecz Imre Alapítvány, a Magyar Művészeti Akadémia és a Kós Károly Egyesülés második alkalommal adta át a díjazottnak. Első alkalommal 2015-ben Kiss Ferenc „hangépítész" kapta az elismerést.

A Héttorony Fesztivál zárókoncertjén a közös díjat ebben az évben Böjte Csaba vehette át mint olyan ember, aki a maga hivatását Makovecz Imre szellemiségében következetes kitartással műveli. Csaba testvér missziója során az árva gyermekek nevelésével, támogatásával éppen olyan programot hajt végre, amely megfelel a makoveczi cselekvő szellemiségnek.

A Héttorony Fesztivál világ- és népzenei koncertjeinek, építészeti kiállításainak, konferenciáinak és egyéb programjainak november 8. és 20. között többségében Makovecz Imre által tervezett épületek adtak otthont szerte a Kárpát-medencében. A fesztivál célja Makovecz Imre életművét erősíteni, az általa megálmodott tereket élettel megtölteni.

Szerda este a zárógálát párhuzamosan három helyszínen rendezik meg: a kassai Thália Színházban rendhagyó prímástalálkozót tartanak, Csíkszeredán a Szent Efrém Férfikar ad koncertet, a Hagyományok Házában pedig Berecz András mesemondó lép fel fiaival.

 

4 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page