Gabriele Kuby: GENDER – a családot szétromboló új ideológia (könyvismertető)
Korunk egyik sarkalatos témájában jelentetett meg tömör és áttekinthető könyvecskét az Alfa Szövetség. Alábbiakban ismertetjük a mű tartalmát, bevezetőjét, egyik rövid fejezetét, valamint az Alfa Szövetség vezetője, dr. Téglásy Imre végszavából egy részletet. (A könyv megrendelhető ezen az e-címen.)
Tartalom
I. rész
A nemek közötti egyenlőség ideológiája – antropológiai forradalom
1. Bevezető: Az európai értékek és a menekültválság
2. A „gender“ és a „gender mainstreaming“ fogalma
3. Az előfutárok
4. A nyelv politikai megerőszakolása
5. A gender elmélet ellenmondásossága és tudománytalansága
II. rész
A „nemek közti egyenlőség” megvalósítása a gyakorlatban: A társadalom
megváltoztatása a gender elmélet szerint
1. A hatalmi elitek felülről szervezett forradalma
2. Az ENSZ politikai stratégiái
3. Az Európai Unió politikai stratégiái
4. A „homo-házasság“
5. A gyermekek szexualizálása
III. rész
Ellenállni a gender ideológiájának
FÜGGELÉK
1.Gabriele Kuby: Vatikáni „oroszlánok” gender-bírálata
2. ft. dr. Barsi Balázs OFM: Antigenderista eskü
3. dr. Téglásy Imre: Jogerősen életfogytig – boldogtalanok! Végszó G. Kuby könyvecskéjéhez
***
1. Bevezető: Az európai értékek és a menekültválság
Naponta több ezer menekült áramlik Szíriából, Irakból, Afganisztánból, Eritreából, az afrikai országokból és a Balkánról Európába, különösen Németországba, minthogy ott Merkel kancellárasszony a „befogadás kultúráját” hirdette meg, és a társadalmi ellátórendszerek (egyelőre még) a legstabilabbak. A menekültáradatnak nem lesz vége, és mindez Németországot és Európát beláthatatlan mértékben meg fogja változtatni.
A Nyugat és mindenekelőtt az Egyesült Államok mélyen belebonyolódott a Közel-Kelet polgárháborúiba, a korrupt rendszerek gazdasági problémáiba és hatalmi küzdelmeibe. Van azonban ezeknek a történelmi átalakulásoknak más olvasata is: Ferenc pápa szerint az Európát elözönlő menekültáradat a kontinens elöregedésének és a születések alacsony számának is köszönhető. 2015. szeptember 14-én a következőket mondta:
Ahol sok üres tér van, ott az emberek igyekeznek kitölteni azt. Ha egy országban nincsenek gyerekek, akkor bevándorlók lépnek a helyükre.
Magzati életkorú gyermekeikkel szemben a nyugati országok semmiféle „befogadókészséget“ nem tanúsítanak.[1] A nyugati világ már nem teljesíti azt a kötelességét, hogy az életet a fogantatástól a természetes halálig védelmezze. Ez a feltétel nélküli kötelezettség a keresztény emberképből fakad, amely arra épül, hogy Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette, és ezért élete és méltósága is sérthetetlen.
A nyugati kultúra meg kíván szabadulni ettől az emberképtől. Az öntörvényű egyén Isten trónjára ült, és maga dönti el, mi a jó, és mi a rossz. Nemcsak az erkölcsi alapelveket nem tartja tiszteletben, hanem már az emberi természetet sem. A szabadság ördögi abszolutizálása mára már odáig megy, hogy az emberi lét megváltoztathatatlan adottságait sem fogadják el többé, tudniillik azt, hogy férfinak és nőnek vagyunk teremtve. A gender[2] elmélete alá kívánja ásni az ember kétneműségét és meg akarja szüntetni a heteroszexualitás normáját. Ez az ideológia már az egész társadalmat átjárja.
[1] Magyar hazafiak és életvédők egy csoportja 2016 januárjában tüntetett Bécsben, ahol a főpályaudvar, illetve azt követően az egyetem előtt fejezték ki azt a javaslatukat, hogy „Isten hozott!”-tal kell köszönteni a magzatgyermekeket.
[2] Ejtsd: dzsender
***
1. A hatalmi elitek felülről szervezett forradalma
Eddig úgy gondoltuk, a forradalmak mindig alulról szerveződnek. A tömegek annyira elégedetlenek a kizsákmányolással és az elnyomással, hogy erőszakkal akarják megváltoztatni a hatalmi viszonyokat, ahogyan az a francia forradalomban és a kommunista forradalmakban történt. A tömegmozgalom nyíltan ütközik a hatalmi elittel. Korunk szexuális forradalma ellenben felülről kezdődött. Az egész földet behálózó hatalmi elitektől indul ki, és a politikai stratégiákon keresztül a föld minden országára rákényszerítik.
Mikor az Egyesült Nemzetek Szövetsége 1948-ban elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát (Universal Declaration of Human Rights), még egyetértés mutatkozott arról, hogy léteznek egyetemes, mindig érvényes jogok, amelyek védik az embereket és a társadalom olyan alapvető, természetes intézményeit, mint a házasság, a család és a magántulajdon. A második világháború vége után egyszer s mindenkorra rögzíteni akarták, hogy „a szabadság, az igazságosság és a béke alapja a világban” az ember sérthetetlen méltósága.
A házasságot és a családot azért illeti védelem, mert a „társadalom természetes alapegysége“. A házasság és a család megelőzi az államot. Nem az államnak köszönhetik létüket, sokkal inkább az állam van rájuk utalva, hiszen az emberi együttéléshez szükséges legfontosabb dolgokat teremtik meg: létrehozzák az embert, és felnevelik a személyt, aki képes arra, hogy az egész társadalmat éltesse, gazdagítsa. A házasság és a család teremti meg azt a kötőszövetet, amely nélkül a kultúra szétesik, a társtalanná váló társadalom pedig megsemmisül, hisz elveszíti a férfi és a nő közösségét és az egyes nemzedékek közti éltető köteléket.
Az ENSZ és az EU kultúrforradalmi célkitűzései
Jó hatvan évvel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata után az ENSZ és az EU a maguk hatalmas pénzügyi és személyi erőforrásaival, alszervezeteivel és a globális szereplők hálózatával a következő célok megvalósításáért harcolnak:
a „nemek közti egyenlőségért“, vagyis a férfi és a nő nemi önazonosságának és egymást kiegészítő természetének megszüntetéséért
a nemiségre vonatkozó, összes erkölcsi mérce és a férfi-nő viszony normalitásának és irányadó jellegének eltörléséért
az anyai és az apai szerep bagatellizálásáért
a házasság és a család megszüntetéséért
a gyermekek csecsemő korral kezdődő állami neveléséért
az azonos neműek „házasságáért“
az abortuszért mint „emberi jogért“
a „nemi sztereotípiák” (hagyományos nemi szerepek) felszámolásáért, melyet a gyermekek óvodás kortól kezdődő átnevelésével valósítanak meg
a gyermekek és fiatalok kötelező állami szexualizálásával a nemi erkölcs megszüntetéséért
Ez a harc alá kívánja ásni a nemzetközi szervezetek és nemzetállamok demokratikus berendezkedését, és a parancsuralmi rendszer modern formáit valósítja meg. Az ellenállást mind inkább olyan új törvényi tényállásokkal teszik büntethetővé, mint például a „homofóbia“ és a „gyűlöletbeszéd“.
Az öntörvényű egyént piedesztálra emelik, és mindattól megfosztják, ami egykor az ember önazonosságát biztosította, erőt és iránymutatást adott neki: a vallástól, a nemzettől, a hazától, a családtól – és mindenekelőtt a férfi és női nemi önazonosságtól.
De önkéntelenül is fölvetődik a kérdés: kiknek állhat érdekében, hogy az embert megfosszák természete éltető gyökereitől?
A belga Marguerite A. Peeters a The Globalization of the Western Cultural Revolution (magyarul: A Nyugat kulturális forradalmának globalizációja) című könyvében az elsők között mutatta be, miként számolják fel szép lassan a demokráciát az új etika nevében. Az ő könyvéből idézek:
Nem a kormányok voltak azok, amelyek a forradalmi folyamatban elejétől végig a főszerepet játszották, hanem azok a kisebbségek, amelyek semmiféle állami legitimációval nem rendelkeznek... A kormányok törvényes tekintélyét különböző érdekcsoportoknak játszották át, amelyeknek nemcsak a legitimációjuk hiányzott, hanem gyakran a céljaik is szélsőségesek voltak.... „Szakértőkként“ lépnek fel, pedig valójában csak kis, radikális kisebbségek lobbistái, akik a maguk külön csoportérdekeit érvényesítik a közjó rovására.[1]
Az egyik legbefolyásosabb nem kormányzati szervezet a Nemzetközi Planned Parenthood (IPPF), melyet az ENSZ, az Európai Unió és a nemzeti kormányzatok sok millió adópénzből tartanak fenn. Az IPPF a világ legnagyobb abortusz-szolgáltatója. 2015 júliusában néhány titkos videó látott napvilágot az interneten, melyekből megtudhattuk, hogy az IPPF abortált gyermekek testrészeit értékesíti.[2]
2007 és 2015 között az Európai Bizottság 10.503.000 dollárral támogatta az IPPF-t. Az Egyesült Államokban jelenleg is tart a „Szüntessétek be a Planned Parenthood támogatását“ nevű nagy kampány.[3] Az USA egyes államai már be is szüntették a Planned Parenthood támogatását. Európának és Németországnak is ezt kellene tennie.
[1] Marguerite A. Peeters: The Globalization of the Western Cultural Revolution, Institute for Intercultural Dialogue Dynamics, Brüssel 2007. A könyv magyar fordítása (A Nyugat kulturális forradalmának globalizációja) a John Henry Newman Oktatási Központ Kft. (www.jovoegyetem.hu) kiadásában jelent meg.
[2] Folyamatos tájékoztatásért lásd: www.lifesitenews.com
[3] http://twibbon.com/Support/defund-planned-parenthood-5
***
Végszó Gabriele Kuby: Gender.
A családot szétromboló ideológia című könyvéhez
Két évvel ezelőtt azt kérdeztem Vona Gábortól, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökétől a párt programja iránt érdeklődő értelmiségiek soltvadkerti találkozóján, vajon nem lenne-e helyénvaló a nemzeti és keresztény értékeket hangoztató politika részéről, ha fellépne a dögvészt terjesztő, természet-, isten- és nemzetellenes másság hazai megnyilvánulásai ellen. A pártvezető válaszából hamar kiderült, hogy másként működnek érzékszerveink. Az ő szaglóidege illatnak érzi azt, amit én bűznek. Az ő szeme szépnek látja azt, amit én rútnak. Az ő szája néma marad, amikor szerintem kiáltani kellene, az ő füle pedig nem csak a magzatok szívhangját, hanem a terhessé tett és abortuszra kényszerített anyák sikoltását sem hallja… Kérdésemre, hogy vajon miért nem veszi fel programjába pártja a homoszexuális propaganda egészségmegőrzést szolgáló ellensúlyozását, ezt a választ adta: - Virágozzék minden virág!
Hát ez meghökkentett. Egy magát jobboldali elkötelezettségűnek beállító párt első embere a Kínai Kommunista Párt egykori korifeusának Mao-Ce-tungnak 1956-ból való jelszavát veszi kölcsön, amelyről minden egészségesen gondolkodó ember tudhatja, hogy e szólamban valami sántít! Mindenekelőtt az, amit a francia dekadens költő, Charles Baudelaire Fleur du Mal című verseskötete óta tudunk: hogy a romlásnak, pusztulásnak, de még az „ördög öreganyjának” (Gyöngyösi Márton) is vannak, mégpedig halált hozó virágai. (A francúzban szenvedő költőt prostituáltaknak, drogfogyasztóknak és egyéb kétes egzisztenciáknak szánt lírai „virágai” miatt istenkáromlás és erkölcsgyalázás vádjával fogták perbe egy, a mainál még egészségesebb Franciaország hatóságai…) De mi, akik a Magyar Ugaron élünk, francia költők nélkül is tudjuk, mily veszélyesek lehetnek kultúrnövényeinkre a gazok-gyomok virágai! S ha még ehhez hozzátesszük, hogy már Szent II. János Pál pápa is világméretű veszélyt látott a szabadon virágzó halál civilizációjának előretörésében és mily nagy féltéssel bíztatott az élet kultúrájának védelmére, összeáll a kép: a jobb sorsra érdemes Jobbik pártvezetőjének fogalma sem volt, milyen kihívás napjaink döntéshozóinak a természet négymilliárd éves, sokasodással megmaradásra serkentő alaptörvényének megismerése, és az ennek figyelembe vételével kialakított biopolitika személyes elköteleződéssel is hitelesített képviselete!
Külön, nemzetpolitikai szintű elemzést érdemelne, hogy a Magyar Országgyűlés „honatyái” és „honanyái” a lopakodó halál civilizációjának szolgálatában miként árulják el a közjó (bonum commune) alapját képező testi és lelki termékenység túlélésünket biztosító nemzeti érdekeit. A bevezetőben említett politikus neve után még hosszan sorolhatnánk azoknak a törvényhozóknak a neveit, akik egy életellenes, heródesi rendszer működtetői.
Aki érti a szavakat, az tud beszélni akkor is, ha néma, mert a dolgok és fogalmak jó vagy rossz rendjéről tud véleményt alkotni, így képes ezt a rendet a maga gondolataival hatékonyan fenntartani vagy éppen lerombolni. Az ókori Róma eszményként ünnepelt közéleti emberképe szerint a rendes ember olyan, közjót szolgáló állampolgár (M.T. Cicerónál: „vir bonus, dicendi peritus” – „jó és szónoklatban is jártas férfi”), aki magán- és közéleti minőségét tekintve maga is jó, egészséges ember. Ezen értékrend mellett elkötelezett álláspontját pedig úgy adja elő, hogy azzal a társadalmat jó irányba tudja befolyásolni. De ugyanez az ősi bölcsesség figyelmeztet arra is, hogy – vigyázat! – a sima szájú, folyékonyan beszélő, tudományát körmönfont ravaszsággal alkalmazó szónok (a „vir malus” vagyis a „rossz férfi”) kimagasló kommunikációs képességét helytelen célok elérésére is felhasználhatja. Képes tehát arra is, hogy megnyerő fellépésével és beszédével jónak állítsa be a hitvány, gonosz, kifejezetten káros jelenségeket vagy éppen személyeket is! Napjaink csűrő-csavaró, szavakat és fogalmakat, ezzel együtt pedig egész emberképünket is átértelmező mozgalmai éppen ezzel a technikával élnek, amikor a sötét rosszat a jó szivárványos színeibe, az igent a nem, a nemet pedig a nemtelen rongyaiba öltöztetik.
Képviselői még „bűzkék” is e megtévesztő és kártékony műveleteikre. Egyértelmű figyelmeztetés viszont, hogy az általuk szorgalmazott ’bűzke’-ségnek (angolul: ’pride’-nak) az eredete magához a ’bűz’-höz kötődik! Erről egy nyelvtudományi alapmű, a Magyar etimológiai szótár adja ezt a tájékoztatást: „büszke – ‘rátarti, gőgös’. Származékai: büszkeség, büszkélkedik. A bűz főnévből jött létre -ke kicsinyítő képzővel (mint hetyke) annak alapján, hogy a gőg éppoly visszataszító, mint a kellemetlen szag. Más vélemény szerint a ~ ember gyakran fintorgatja meg, „fenn hordja” az orrát, mintha bűzt szagolna, mintha büdösnek tartana mindenki mást, s innen a szó származtatása.”
A romlottságra és pusztulásra utaló bűzzel szemben az életet és egészséget jelző illat, az emberi hiúság alkotta ’büszkeség’-gel szemben az Isten-képmást tükröző méltóság tényei konkrét valóságon innen és túl is, akár a tudatunktól függetlenül is léteznek. Természetükből fakadóan (s nem az ember által körülírt, többnyire átmeneti időre alkotott szavak függvényében) akkor is diadalmasan megnyilvánulnak, ha némely egyének, mozgalmak vagy akár egész politikai-ideológiai rendszerek rejtett vagy nyílt erőszakkal igyekeznek ezen értékfogalmakat elfedni, megmásítani, meghamisítani. És persze a természettörvény diadalmas érvényesülésének igazolására tucatjával sorolhatjuk a klasszikusnak számító ókori bölcseket. Vegyük elsőre azt a római közmondást, mely szerint akkor is újra meg újra visszatér a természet, ha akár furkóval akarjuk elkergetni. (Naturam expellas furca, tamen usque recurrit.)
És hogy e bölcs mondás mellé szemléltető példát is hozzunk, idézzük fel a görög mondavilág legvitézebb alakjának, Akhillésznek az esetét! A Trója ellen készülő, öldöklő háborúból anyja meg kívánta menteni gyermekét, ezért női ruhába öltöztette. Az ifjúnak tehát afféle nemváltoztató transzvesztitaként kellett élnie Lükomédész király lányai közt. Odüsszeusz hírt kapott a különös műtétről, és kereskedőnek öltözve drága kelméket, ékszereket és egyéb női csecsebecséket vitt a lányokhoz eladásra. A portéka közé azonban – mintegy véletlenül – egy kardot is odadobtak. Amikor aztán egy előre megbeszélt terv szerint Odüsszeusz harcosai a palota előtt harci kiáltást hallatva fegyvereiket is megcsörgették, a lányok – természetes félelemérzésüktől indíttatva – sikoltozva menekültek. Az egyedül ott maradó „lány” azonban a kard után nyúlt, hogy a támadókkal szemben megcselekedje biz azt, mit követelt a maga – férfias természete! Később pedig a saját elhatározásából dicsőséggel vett részt a görög városállamok Trója elleni hadi vállalkozásában is. (Mily kártékony nemi sztereotípia, micsoda nőellenes gyűlöletbeszéd! – jajdulhat fel napjainkban a „gender mainstream”-ben lubickoló Törvény- és törvénytipró „más”!)
De ha már az ókor napjainkban is érvényesnek gondolt alapvető emberi értékeit idézzük, ne hagyjuk ki a drámaíró Szophoklészt se! Siegmund Freud pszichoanalitikus elmélete ugyan főként az ún. Oidipusz-komplexus (vagyis a gyermekek ellenkező nemhez tartozó szüleik iránti nemi vonzalmának) illusztrálására használja az Oidipusz király című dráma főhősének sorsát, példázata fontos állam- és politika-elméleti tanítást is közvetít. Idézzük hát a drámának azt a szakaszát, melyben a már többszörösen is bűnbe sodródott (apját megölő, anyját feleségül vevő és azzal gyermekeket nemző) király uralmának következményeit mutatja meg:
A város “nagyon megingott és nem tudja fölemelni már / fejét a véres zivatarok poklaiból, / pusztulva földje gyümölcsös bimbóiban, / pusztulva a legelő gulyákban s a nők / meddő szüléseiben, rajt ütött gyülölt / lázzal a gyújtó isten, a vad döghalál, / és Kadmos háza megürül, s a fekete / Hadés sirással, jajgatással gazdagul.”
Ebből kitűnik, hogy Théba egész városállama hanyatlásnak indult, mert pusztul benne a növények és állatok világa és a szülni képtelen, meddő nők miatt haldoklik maga az egész emberi közösség is. Kölcsey Himnuszát is mintegy megelőlegezve „halálhörgés, siralom” zajlik most Thébában ott, hol korábban „kedv s öröm repkedtek”. Ahogy a magyar költőnél – „Hajh, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben” – a görögnél is olyan bűnök miatt sújtja az emberi közösséget a dögvész („döghalál”), amelyeket az uralkodó (eszmeáramlat) a saját népe ősi, isteni eredetű alaptörvényei ellen követ el. A klasszikussá nemesedett Szophoklész szerint e dögvész oka az az egyén, aki főleg döntéshozói minőségében (királyként) követ el (akár öntudatlanul is) súlyos bűncselekményt (apagyilkosságot és vérfertőzést). Arra figyelmeztet, hogy a helytelen tettek a természet síkján is kihágások, és ennek megfelelően erkölcsi súlyuk még hatalmasabb. Az efféle, természet ellen akár öntudatlanul is elkövetett bűnök szándékosság esetén még súlyosabban rombolnak! A vezető ember bűne pedig éppen másoknak rossz példáját mutató jellege miatt válik súlyosabbá…
Intése ez: a politikai döntéshozó Isten és természet törvényeit felforgató, lázadó cselekedetei mindig végveszélybe sodorják a dögvésszel fertőzött, egész közösséget!
Hogy ennek a gondolatmenetnek az érvényességét és időszerűségét lássuk, vegyük most szemügyre, miként értelmezi félre és teszi meg napjaink egyház- és életellenes alapvetésévé F. Nietsche a görög embereszmény általa korlátlanul szabadnak, kötöttségektől és mindennemű szabálytól függetlennek vélt szerelem-felfogását! Nietsche kizárólag csak a krisztushívőkre kihegyezett, valóban kemény vádja szerint:
„A kereszténység mérget itatott Érosszal. Ez ugyan nem halt bele, de bűnné korcsosult.”
Michel Foucault strukturalista filozófusnak a szexualitás történetével kapcsolatos monográfiái azonban kimutatták, hogy a kereszténység előtti, pogány kultuszokban is komoly, közjót szolgáló értéket jelentett a nemiséggel kapcsolatos önfegyelem, önuralom, önmegtartóztatás, a házasság előtti tisztaság, a szüzesség, illetve a házasságon belüli hűség értékszempontja. Ha mindehhez hozzávesszük azt is, hogy a világvallások mindegyike – köztük a minden földrészen lehengerlő népesedési többlettel előretörő iszlám – kifejezetten becsüli, olykor mintha kegyetlen szigorral ellenőrizné a szabályozott, általa bevallottan hódító fegyverként is használható nemi viselkedést és termékenységet, akkor érthetetlennek tűnik a még újpogány szempontból is megkérdőjelezhető filozófus valláserkölcsi ítélkezése. Ugyanakkor – feltéve, de meg nem engedve – számoljunk most azzal, hogy valóban a bigott valláserkölcsi előírások miatt korcsosult el a szerelem örömforrásának istene, Érosz. Ezt az állítást azonban cáfolják azok a számok, melyek az élet- és termékenységellenes kapitalista politikai-gazdasági modell által kiváltott új- és legújkori népességvesztés tragédiáját igazolják!
Bár az abortusz első, 1920-ban Szovjet-Oroszországban történt legalizációja nyomán, illetve az 50-es években a szovjet befolyási övezetbe került kelet-európai országok terhesség-megszakítási adatait a nyugati kutatók figyelmen kívül hagyták, olyan pusztítást eredményezett a 60-as évektől világszerte előretörő „reprodukciós önrendelkezési jog” (értsd: a valláserkölcsi „elnyomás” alól felszabadult Érosz), amilyenre korábban semmiféle pestis, járvány vagy más dögvész nem volt képes.
Bizonyíthatóan az emberiség írott történelmének legnagyobb katasztrófáját tapasztaljuk napjainkban. Életvédő és »választáspárti« szakértő csoportok visszafogott és egybehangzó becslése szerint 1966 óta világszerte mintegy kétmilliárdnyi – Isten képére és hasonlatosságára teremtett – gyermeket öltünk meg. Ehhez képest még felbecsülni sem tudjuk azoknak a kicsiknek a létszámát, akiket az eltelt 50 év során pusztítottunk el szintén abortuszt eredményező méregtablettákkal vagy más eszközökkel. Egyedül az Egyesült Királyságban mintegy kétmillió magzatgyermek esett áldozatul az 1990 óta alkalmazott lombikbébi eljárásoknak (IVF), s ha mindehhez hozzáadnánk azoknak a országoknak az adatait is, ahol ugyanígy végeznek IVF-eket (ezeket az asszisztált reprodukciós machinációkat többnyire életfakasztó beavatkozásnak hazudják, miközben eljárásuk iszonyatos magzati áldozatokat követel), akkor megint csak felfoghatatlan számokat kapnánk: hány emberi lényt öltünk meg...
Bizonyos számítások szerint az emberiség egész, írott történelmére vonatkozó összes háborúnak mintegy 500 millió vagy legfeljebb 1 milliárd ember esett áldozatul. De ha e szám kétszer nagyobb lenne, egy másik kimutatás akkor is azt bizonyítaná, hogy az elmúlt 50 év során még ennél is több emberi lényt pusztítottak el világszerte a civilizált országok a maguk úgynevezett »szexuális és reprodukciós egészség« fogalmai szerint működő intézményeiben, mint az emberiség írott történelmében összes eddigi háborújában.
Hozzá kell tennünk, hogy az elmúlt fél évszázad során a gátlástalan szexuális nevelés (comprehensive sexual education) ártatlan gyermekek millióit rontotta meg azzal, hogy arra oktat gyermeket és serdülő fiatalt is, miként alkalmazza a fogamzásgátlást vagy végeztessen abortuszt.
Nagy hatalmú kormányzatok fogtak össze a mi adónkból létrehozott, nemzetközi születésszabályozó csoportokkal, hogy miután kizárták a szülőket mint saját gyermekeik elsődleges nevelőit a nemi élet legbensőségesebb köreiből, a jövő elsötétített szívű és elnémult lelkiismeretű, felnőtt nemzedékeivel mindenhol sikerüljön nekik elfogadtatni a fogamzásgátlás és a magzatölés gyakorlatát. (…) Ahogy az Írországban és Brazíliában bekövetkezett minapi események jelzik, a nemzetközi élet- és családvédő mozgalom önmagában nem tudja megállítani a halál civilizációját. De sok más helyről is hozhatunk ékesszóló és tragikusan bizonyító erejű példákat arra nézve, hogy egyik ország a másik után miként esik el, hogyan válik a leggazdagabb országokból érkező támadások áldozatává, melyek célja mindenütt ugyanaz: világszerte törvényesíteni a magzatgyermekek megölését.
A művi abortusz, vagyis a magzati életkorú gyermekek intézményes elpusztításának pándémiává szélesedő jelenségét, az ehhez vezető okokat álláspontunk szerint akkor érthetjük meg igazán, ha vizsgálódásunkat nem csak erre az orvosi szaknyelvben abortus artificialis (vagy interruptio) névvel illetett eljárásra fordítjuk. Annál is inkább, mert ez a mozzanat csak részét képezi egy szélesebb körben megnyilvánuló folyamatnak, amelyet nyugodtan nevezhetünk intézményesült termékenységellenességnek.
A továbbiakban néhány olyan személyes élményt szeretnék megosztani a jámbor olvasóval, melyek mindegyikét tanúságtételnek szánom a Magyar Ugaron pusztító élet- és termékenységellenes megnyilvánulások felismerése, leküzdése és mindannyiunk túlélése érdekében. Mivel ezekkel nem köztörténetet, hanem családtörténetet írok, e tekintetben sem érzem kötelezőnek magamra nézve azt a tacituszi követelményt, mely a tárgy „sine ira et studio” – vagyis „harag és részrehajlás nélküli” – bemutatását írja elő a történésznek. Gondolataimmal nem az emberi rendeletek vagy tiltások, hanem inkább a négymilliárd éves természetet Nemző-Teremtő Isten, az Idő Örök Ura törvényeinek általánosan érvényes, bolygónk bioszféráját alakító működését, illetve az ennek tagadásából következő civilizációs kataklizma kialakulását kívánom körvonalazni.
(...)
Téglásy Imre
Kapcsolódó írásunk: Három - millió - királyok (Téglásy Imre adventi látomása)
