Index, vallás, IQ: a felvilágosult, analitikus ész túlértékeléséről
Az örök kétely, az állandó analízis nem épít, hanem leépít, bomlaszt, rohaszt – és dögszagot áraszt. Márpedig nem lehet idézőjelekbe téve élni. A mintha-élet nem élet.A vallásosak IQ-ja alacsonyabb, mint az ateistáké – adta hírül az Index 2019 késő őszén. Természetesen egy újabb pszichológiai-szociológiai felmérésről van szó.
Az Index cikke szerint: „Miron Zuckerman, a Rochesteri Egyetem pszichológusa és munkatársai néhány évvel ezelőtt közöltek egy áttekintő tanulmányt több mint 60, a vallásos hit és az intelligencia összefüggését vizsgáló kutatás adatainak összegzéséből. Az eredmény szerint negatív összefüggés van a vallásosság és az intelligenciateszteken elért eredmény között. Magyarul a vallásos embereknek átlagosan alacsonyabb az intelligenciahányadosuk, mint az ateistáké.
A kutatás eredményein – csodák csodája – voltak, akik felháborodtak, ezért most megismételték a vizsgálatot, az azóta született újabb felmérések eredményeivel kiegészítve. Zuckerman szerint nem az volt az elsődleges célja ezzel, hogy kimutassa, a vallásosak butábbak, hanem az érdekelte, hogy miközben a vallásosság a teljes bolygón elterjedt, és minden nép hagyományaiban fontos szerepet játszik, miért döntenek mégis egyes emberek úgy, hogy nem hisznek Istenben.
A pszichológusok az új vizsgálatukba bevonták a korábban elemzett 61 tanulmányt, és hozzávették a 2012 és 2018 között megjelent újabb 22 vizsgálatot is. Így a vizsgálat már több mint 110 ezer ember adatainak elemzésén alapult. Az eredmények pedig megegyeztek az előzőkkel: a vallásosak átlagos intelligenciája valóban alacsonyabb, mint az ateistáké.Ugyanakkor megjegyzik, hogy ezer más oka lehet annak, hogy valaki ateista lesz, nem csak a magasabb IQ. Vagyis attól még, hogy intelligens valaki, nem feltétlenül lesz ateista, illetve fordítva. Az ateizmus kiváltó pszichikai okait vizsgálva úgy találták, hogy a magasabb intelligenciájú emberek hajlamosabbak az analitikus gondolkodásra (az intuitív gondolkodással szemben), és ez úgy tűnik, hogy nem használ a vallásos hitnek.”
Problémák
A cikk szerint az ateisták jobban hajlamosak megkérdőjelezni a dolgokat. Felmerül persze, hogy mikor mit lehet megkérdőjelezni: egy dominánsan ateista, de legalábbis nem vallásos társadalomban például nem az ateizmus-e az, amit bátor dolog megkérdőjelezni. Aztán felmerül a kérdés, hogy vajon miként is definiálja a vallást a kutató, bár tekintve, hogy az Egyesült Államokra koncentrált, valószínűleg a kereszténységre kell gondolni. De vajon vonatkoznak-e megállapításai a muzulmánokra is? A buddhistákra is? A törzsi vallásokra is? És a konfucianizmusra? Ez már csak azért is jó kérdés, mert a vallást még nem sikerült pontosan definiálni az előző évszázadokban.
Nincs olyan vallás-definíció, amibe minden, a hétköznapokban vallásnak nevezett hit belefér,valami ki fog lógni belőle. Monoteizmus? Politeizmus? Mi van az inkább államfilozófia konfucianizmussal? A panteizmussal? A zöldek Földanyájával, Gaiával? Nem minden vallás istenhívő például. Akkor az istenhit hozzátartozik a valláshoz, vagy nem?
Vajon ha a vallásosak intelligenciáját meg lehet kérdőjelezni, akkor miért tört ki akkora botrány, amikor Charles Murray amerikai szociológus arra jutott The Bell Curve című kötetében, hogy hosszú távon kapcsolat van faj és intelligencia között, és a feketék kevésbé intelligensek, aminek az ő sejtése szerint egyszerre vannak genetikai és társadalmi okai. Persze értjük, miért tört ki botrány, de azért mégis felmerül a kérdés, hol a tudomány szólásszabadsága ilyenkor. Itt azonban most arra a kitételre koncentrálnánk, ami az IQ-t az analitikus gondolkodással köti össze – az intuitív gondolkodással szemben. Sőt még csak nem is az IQ lesz a fő téma. Az Index eme cikke pusztán csak jó példája annak, hogy modern-posztmodern korunkban az analitikus képesség, az analitikus gondolkodás a meghatározó, ez számít felsőbbrendűnek, sőt: analitikusan értelmezzük a világot. A kortárs gondolkodás és korszellem általában azt sugallja, hogy ez az analitikus gondolkodás a felvilágosodás találmánya. Hogy az addig nem gondolkodó, nem tudatos, passzív ember ekkor ébredt tudatra, és kezdett küzdeni az elnyomó, gúzsba kötő hagyományok és tekintélyek, nem racionális vallásos világmagyarázatok ellen. Ez azonban téves felfogás. Részben korunk öncsalása, részben annak a modern és posztmodern gondolkodásnak a terméke, ami nem lát vissza a felvilágosodás előttre, és úgy tesz, mintha azelőtt semmi érdemleges nem történt volna az emberi gondolkodás történelmében – mintha ekkor jött volna létre a világ (mondanám: mintha ekkor teremtette volna Isten a világot, de ezzel máris visszacsúsztam a felvilágosodás előtti sötétségbe). Mintha azelőtt tényleg csak a sötétség uralkodott volna a világon, és a sötét középkor árnyéka a francia forradalomig nyúlt volna el.
A racionális felvilágosodás mítosza
A felvilágosodás racionalitása puszta mítosz: mint arra Nyirkos Tamás felhívja a figyelmet (Semper Aequum): „a modern politikai propaganda olyan emblematikus vállalkozásait, mint az úgynevezett felvilágosodást is inkább jellemezte az ideológiai ellenfél lejáratása, elhallgattatása, informális (olykor formális) kirekesztése a nyilvános diskurzusból, mint a racionális és tárgyszerű érvelés”. Voltaire semmit nem cáfolt Candide-jában, csak vagdalkozott és gúnyolódott, az Encliklopédia számos szócikkében nincs normális érv, például a Papok vagy az Erkölcsök szócikknél, amelyek sasjózsefi szinten tolják a „humort”. Condorcet maga is bevallotta – írja Nyirkos –, hogy „az igazság fátyol mögé rejtése, az előítéleteknek való hízelgés, a vásárlókra szabott propaganda legalább olyan fontos, mint a racionális érvelés”, ellenfeleit inszinuálta („agyalágyultak”), és üldözésük érdekében elfogadta a hatalommal való összefonódást.
(...)
Az attitűddé, világhoz való viszonyulássá tett kételynek – akárhogy is pallérozza elménket és fokozza tudatosságunkat – árnyoldala is van.Az örök kétely ugyanis nem épít, hanem leépít, bomlaszt, rohaszt – és dögszagot áraszt.
(...)
