Kövér László: A gyűlölet nem pálya. Csak kapkodjuk a fejünket (...), ahol az ellenzéki pártok átvett
Az, amit ma kultúrharcként látunk, nem más, mint a posztkommunista – mára liberálissá vedlett – értelmiségi csoportok és kineveltjeik kompromisszumot, sőt könyörületet sem ismerő, egzisztenciális érdekek mentén folytatott utóvédharca a Kádár-rendszerben megszerzett és a rendszerváltozás első két évtizedében gondosan őrzött hegemónia megtartásáért – erről is beszélt a lapunknak adott interjúban a színházi törvénycsomag kapcsán Kövér László házelnök.
– Két választás is volt az idén. Az eredmények tükrében hogyan értékeli az évet?
– Összességében kiváló évet tudhatunk magunk mögött, leginkább annak köszönhetően, hogy a kormány egyes gazdaság- és családpolitikai intézkedései előrébb vitték az országot. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy a Fidesz–KDNP mindkét idei voksolást megnyerte. Annak magyarázata már a politikai kommunikáció rejtelmei közé tartozik, miért van mégis teljesen ellentétes képzetünk két olyan választás kapcsán, amelyek eredménye majdnem tizedszázaléknyi pontossággal megegyezik egymással. Tény: a májusi EP- és az őszi önkormányzati választáson a leadott szavazatok nagyjából ötvenkét százalékát a kormánypártok, illetve jelöltjeik kapták.
– Azért az ellenzék az önkormányzati választást könnyebben tudta győzelemként beállítani, mint a tavaszi voksolást.
– Valóban, arattak az ő szempontjukból fontos, a miénkből pedig tanulságos sikereket, elsősorban Budapesten, illetve tíz megyei jogú városban. Ettől függetlenül, ha a leadott voksokat egy országgyűlési választásra vetítjük ki, százhuszonkilenc mandátummal továbbra is a kétharmad közelében lennénk. Természetesen sajnáljuk a lehetőségeket, amelyeket nemcsak a fideszes politikusok, de az adott településen vagy kerületben élők is elveszítettek. Az elmúlt hónapok fejleményei igazolják, nem a mérhető teljesítmény nyomán nyertek pozíciókat egyes ellenzéki aspiránsok. Hanem valami egészen más miatt.
– Mi ez a „más”?
– Ezt nyilván még meg kell fejtenünk. Bár talán nem is olyan bonyolult a feladvány. Az ellenfél tudta, mit csinál, részsikerei egy tudatos terv precíz és alapos végrehajtásából fakadnak.
– A teljes ellenzéki összefogásról vagy inkább a Borkai-ügyről van szó?
– Úgy vélem, utóbbi az első indulatból fakadó értékelésnél jóval kisebb súllyal esett a latba. Kétségtelen, a mozgósítás szempontjából jelentős utolsó néhány napban a botrány rá tudott erősíteni az ellenzék jól felépített gyűlöletkampányára. Az időzítés sem volt tehát mindegy, s ahol szoros volt a meccs, enélkül talán nyertünk volna. Összességében azonban az ellenzéki összefogásnak nagyobb jelentősége volt. Ám ezt a kifejezést mégsem szívesen használnám, habár kétségtelen, politikai értelemben igaz. A hasonló szituációban, ugyanakkor ellenkező előjellel 1994 után létrejött, „alulról” – a pártok helyi szervezetei s az alapvetően azonos, polgári értékrendet valló szavazóbázis által – kikényszerített polgári szövetséghez képest ez most egy teljesen elvtelen, minden értékrendbeli alapot nélkülöző formáció. Ezúttal a látszólagosan egymáshoz tűz- és vízként viszonyuló politikai erők a vezető rétegeikben megfogalmazódott taktikai felismerés jegyében egyesülnek egyfajta „politikai promiszkuitásban”. Úgy, hogy a pártok tagságát folyamatosan kondicionálni kell az emiatt fellépő undor legyűrésére. Ezt Karácsony Gergely úgy fogalmazta meg, Unicumot kell innia, hogy az általa még a Fidesznél is jobban utált szocialistákkal és Gyurcsánnyal egyáltalán tárgyalóasztalhoz tudjon ülni. Vagy a pártvezetésből az egri polgármesteri székbe menekülő Mirkóczki Ádámot is említhetjük, aki elmagyarázta, hogy az nem volt igaz, amit a Jobbik korábban csinált. Fogalmazhatunk akár úgy is, ezt a koalíciót szilárd elvi meggyőződés hozta létre, nevezetesen az, hogy a politikában nincsen szükség elvekre.
(...)
– Sokat beszéltünk az ifjúságról. Kicsit visszakanyarodva a beszélgetés kezdetéhez: egyesek szerint a Fidesz elveszítette a kapcsolatot a fiatalokkal. Mi az üzenetük számukra, miért érdemes a kormánypártokra szavazni?
– Életkori sajátosság, hogy ha valaki fiatalként elégedetlen a környezetével, azt gyorsan és radikálisan akarja megváltoztatni. Ha ez nem így lenne, a Fidesz sem jött volna létre. Úgyhogy azt üzenem nekik: van mi ellen lázadni! Az a liberális korszellem tette ugyanis tönkre a világot, amelynek jegyében manapság tüntikéznek. A konzervativizmus, a keresztény értékrend ezzel szemben a megőrzésről, a stabilitásról, az örök értékekről szól. A totális szabadság illúziója, a fogyasztásban megvalósuló gátlástalanság és mértéktelenség tette élhetetlenné a világunkat. Éppen azok ellen kellene lázadnia az ifjúságnak, akik ma politikai ágyútölteléknek akarják használni őket, akik kihasználják természetes vágyaikat, és hisztériává, romboló erővé akarják formálni jogos aggodalmaikat és szorongásaikat. (...)
