Német nagyi, a vén disznó
Az ünnepekre a WDR, a nyugat-német regionális közszolgálati rádió-televízió dallal kedveskedett közönségének. Gyermekkórusuk új verzióban adta elő a németek nagymamáról szóló kedvenc gyermekdalát
A régi nagymami egy igazi szupernagyi volt, motorral járt-kelt a baromfiudvarban, a harisnyakötőjében pisztolyt rejtegetett, lyukas zápfogát minirádióval tömette be, a bukósisak alól kilógó ősz hajtincsét antennának használta. A nagyi mindig követte az új idők szélirányát, később diszkóba járt, és néha már autót is vezetett. Mert a dal szövegét időről időre a kor kívánalmai szerint változtatták, a nagyi iránti szeretet és csodálat viszont mindig megmaradt.
A mostani szövegváltozat a kor ízlését és gondolkodásmódját tükrözi. A tüchtig nagymami motorozása havi ezer liter szuperbenzint jelent, mert nagyi az öregotthonban is motorral közlekedik, és ha néha terepjáróba ül, elgázolja a rollátoros nagypapákat. Ráadásul imádja a húst, a diszkontban mindennap olcsó húst vásárol, megsüti, megeszi, termeli a sok szén-dioxidot. Nagyi egyetlen jó pontja, hogy nem ül repülőre, viszont helyette előszeretettel tengeri hajóutakon vesz részt. Akárhogy nézzük, ez a nagyi bizony környezetszennyező, az unokái jövőjét ellopó disznónagyi.
Nem csoda, hogy az ajándéknak szánt, szatirikusra hangolt gyerekdal kiverte a biztosítékot. Pedig a gyerekek olyan lelkesen énekeltek, különösen a refrént: „az én nagyim egy vén környezetszennyező nősténydisznó”. A németek köztudottan nem tudnak igazán káromkodni. Szitokszavaikat a nyomdafesték és a világháló általában jól tűri, a durva „Sau” tulajdonképpen anyakocát jelent, de mindenkit, akit szidnak, becsmérelnek, átkoznak, azt egy Sau utótaggal elintézik. A szélsőjobbosokat Nazisaunak hívják, aki pedig a környezetet teszi tönkre, az egy közönséges Umweltsau, mint a nagymama a gyerekdalban. Nem a nagymamákról szól a dal, hanem valamennyiünkről, védekezett a WDR intendánsa, aki kilencvenkét éves édesapja betegágya mellől telefonált egyenesen be az adásba, hogy mindenféle kifogás és mentség keresése nélkül bocsánatot kérjen az összes idős embertől. „Az édesapám egész életében keményen dolgozott. Sosem károsította a környezetét. Az ő generációja sosem dobott ki ételt, az elromlott háztartási gépeket megjavította, a ruháit maga varrta, és gyalogosan, cekkerrel a kezében járt vásárolni. Ez a szerencsétlen dal nagy hiba volt a részünkről, vállaljuk a felelősséget” – mondta.
A tartományi miniszterelnök keményebben fogalmazott. Szerinte a szerkesztőség átlépte a tisztelet és a jó ízlés határát, amikor hagyta, hogy a dortmundi gyerekkórus így daloljon a nagyszülők generációjáról. Mert nem fogadható el, hogy a fiatalokat politikai és egyéb érdekekből felhasználják az idősek ellen. Idáig azt hihette az ember, hogy egy érzéketlen, rosszul elsült videóról van szó, és lám, kibújt a szög a zsákból, valójában a zöldifjak újabb provokációja áll a háttérben. A videót ugyanis megelőzte a Fridays for Future karácsonyi Twitter-bejegyzése: „Miért szólnak be nekünk a nagyszülők minden évben még mindig újra és újra? Nemsokára úgysem lesznek már itt! Egyébként is, húzzák csak meg magukat, hiszen tradicionális karácsonyi szórakozásukhoz fák és állatok millióit pusztítják el.” Ez az Okay boomer!-re emlékeztető poszt szenteste küszöbén vérig sértette az idősek táborát.
Sokkal durvább volt, mint a mi ifjaink karácsonyi fellépése. Igaz, ők nem zöldek, hanem lilák, az öregeket nem bántani, hanem átnevelni akarják, de remélem, az eredmény csak egy múló momentumig tart majd. A lilák karácsonyi küldetése a lopakodó diktatúra, azaz a népnevelés formájában zajlott: a még haladó családokban is előforduló maradiakat karácsonyi agitációs programmal kellett segíteniük a balos jobb út megtalálásában. A lila projekt az unokáktól a modern technikához nem értő nagyszülők gépeinek átprogramozását várta. Szerintem erre nincs igazából szükség, kéretlenül is mindig az elnyomott ellenzéki sajtó hírei és balos posztok nyomulnak elsőként az összes információs csatornán.
(...)
A környezetszennyező disznónagyiról szóló dalt harminc igazán kedves gyereklány énekelte. Valószínűleg nem tudták, mennyire bántó a dal, a kórusvezető betanította, felvételt indult, csilingelt a hangjuk és talán a nagyi sütijére gondoltak közben.
A dal végén a betanultak szerint elkomolyodtak, összeszorították az ajkukat, és egy közülük klímagrétásan belesziszegte a kamerába angolul az elhíresült ENSZ-beli beszéd mondatát: „Nem engedjük, hogy ezt megússzátok!” Na, itt lépték át a tűréshatárt.
