Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Gyurcsányné gyomra összeszorult

 

Csütörtök este az ATV stúdiójában Gyurcsánynénak először összeszorult a gyomra, később megállt az esze (csütörtököt mondott), miután tudomására jutott, hogy Magyarország miniszterelnöke a gyöngyöspatai cigány gyerekeket ért szegregáció okán született bírósági ítéletről a következőket merészelte mondani: „Az ügy sérti az emberek igazságérzetét, ez nem maradhat így, az bizonyos. A gyöngyöspataiaknak igazságot kell szolgáltatnunk, hiszen az ott élő meghatározó népcsoport tagjai jelentős összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül.” Ettől szorult össze a gyomra és állt meg az esze Gyurcsánynénak, mert szerinte micsoda dolog az, hogy bárki, főként Orbán Viktor „kétségbe meri vonni” a független bíróság ítéletét. Átmeneti rosszullétével egyidőben – micsoda véletlen – a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) szintén megjelentette kommünikéjét: „Orbán Viktor mondatai a roma gyerekek családjait ingyenélőként bélyegzik meg, ami elfogadhatatlan az ország miniszterelnökétől.”

 

Nagyon is elfogadható, mert mélységesen igaz, ezért felettébb illő, hogy az ország miniszterelnöke az igazságot képviseli a Pestről koreografált és külföldről finanszírozott esélyegyenlőségi bozótharcosok álságos valóságsójával (esetleg valóságshaw-jával) szemben. Nem először kínos nekik, mert amit folyamatosan művelnek, az szimpla magyarellenes uszítás, politikai és anyagi haszonszerzés, célja pedig hazánk nemzetközi lejáratása. Gyurcsányné harcias kiállása a bíróság feddhetetlensége mellett szintén sürgősségi ellátásért kiált, elegendő a SZEVIÉP botrányba keveredett bírókra és baloldali politikusokra utalnom. De mindegy is!

 

József Attilával szólva: „Az igazat mondd, ne csak a valódit.” Valódival hamisítani az igazságot szimpla hazudozás.

 

A hazudozás pedig veszélyesebb, mint az erőszak. A bíróság azért ítélt hatvankettő, azóta már részben felnőtt gyereknek összesen 99 millió forintos kártérítést, mert „az iskolában származásuk alapján különítették el a roma és a nem-roma gyerekeket”. Akik bekukkantottak az osztályba, azok abból, amit láttak, szándékosan nem az igazságot szűrték le. Az igazság az, hogy akiket a teremben láttak, azok származásuktól függetlenül az Istennek sem voltak hajlandóak rendszeresen iskolába járni, közösségben viselkedni, pláne tanulni vagy tornafelszerelést hozni, mások előtt fürdőruhára „vetkőzni”. Viszont nem rettentek vissza az „egrecíroztató” tanárnőket lekurvázni, a társaikat leparasztozni, az értük tett előfeszítéseket semmibe venni. Mi legyen azokkal, akik tanulni járnak az iskolába? Azokat viszont tanítani kell! Úgy, ahogyan lehet. Gyöngyöspatán, és sajnos sok helyen még az országban így lehet. Gyurcsányné ezt úgy hazudtolta meg az ATV-ben, hogy gyerekek tízezrei válnak a rossz magyar oktatási rendszer áldozataivá. Szerintem meg csodálatra méltóak azok a tanárok, akik nap mint nap horror körülmények között mégis órát tartanak, és tűrik az ordítozó szülők gyalázkodásait. Azokét a szülőkét, akik elsősorban felelősek azért, mert a gyermekeikkel egyszerűen nincs mit kezdeni, és azokét a szülőkét, akiknek, ha a Kúria nem változtat a helyzeten, akkor félmillió, kétmillió vagy hárommillió ütheti a markukat a bírósági beárazástól függően.

 

Nem csoda, ha Gyöngyöspatán forrnak az indulatok, és egyáltalán nem csoda, ha a miniszterelnök velük ért egyet. Azokkal, akik nem kerülik a törvényt meg a munkát, azokkal, akik éppen nem szolgáltak rá, hogy velük fizettessék meg mások trehányságát és alkalmatlanságát.

 

Ráadásul az „esélyegyenlőségi okosok” időközben a helyi iskolából cigány iskolát csináltak. A patai cigányok ragaszkodnak a pénzhez, ha a város csődbe megy, akkor is. A pereskedésre uszító alapítvány agitátorai, akik a helyi cigányokat felheccelték és betanították, azok pedig – akárcsak a szerencsések – röhögnek a markukba. Küldetés teljesítve. Rombolták a kormány és az ország tekintélyét, tovább mételyezték a lelkeket, vagyis világnézetileg helyesen végezték dolgukat. Ténykedésük ideológiai hasznosságát mi sem bizonyítja ékesebben, mint a cigánysoron lakó egyik fiatalasszony kiszólása: a házi disznó sem fér meg a vaddisznóval, de rá kell szoktatni. Lám, csipetnyi, Amerikából „behurcolt” rabszolgaság-, meg elnyomatás-filing – hozzáadott szentimentális áldozatszereppel vegyítve – mire is képes. Pedig sosem voltunk rabszolgatartók, bennszülötteket hajkurászó telepesek, de még gyarmatosítók sem. Viszont államiságunk óta kereszténységünk és történelmi tragédiáink okán befogadóak vagyunk, ami egyebek között együttélési gondokat okoz, de ezek közel sem olyan problémák, amilyeneknek nemzetrontó nemzettársaink láttatni akarják.

 

A hazudozás és a belőle összeollózott bírósági ítélet joggal sérti a patai emberek és – pártállástól függetlenül – a magyar társadalom döntő többségének igazságérzetét. Erre mondta Orbán Viktor: „ez nem maradhat így”. Még akkor sem, ha ettől Gyurcsánynénak és a TASZ-nak, meg az őket futtatóknak összeszorul a gyomruk és megáll az eszük....

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu