Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Egyszer mindenért felelni kell

 

Az ünnep csak megsokszorozza a bennünk rendre megfogalmazódó kérdéseket. Vajon kik a felelősök történelmünk elhazudásáért, hőseink folytonos gyalázásáért?

 

Magyar kultúra napja, a Himnusz születésnapja, január 22., amikor Vízöntő havába fordul a Nap. Keresgélek a könyvtáramban, s mintha láthatatlan kezek segítenének, rátalálok arra a könyvre, amelyben „véletlenül” éppen azt lelem meg, ami mostanában sokat foglalkoztat. Alföldi Géza Üzenet című versét, annak is első versszakát: „Egyszer mindenért felelni kell, egyszer minden számadásra kerül, mert él még bennünk a törhetetlen hit, hogy nem mindég a szemét marad felül…”

 

Alföldi Gézáról középiskolás koromban (hatvanas évek) hallottam utoljára. Nem a hivatalos gimná­ziumi órák keretén belül. Valahogy úgy alakult a mi nemzedékünk sorsa, hogy elhallgatott, betiltott, „kiátkozott” emberek munkásságáról is értesültünk, hogy kitől is, ki volt az a bátor tanár, irodalmiszínpad- vezető, azt már nem feltétlenül őrzi az emlékezet. De, aminek le kellett ülepednie, az megmaradt. S lám, sok-sok évtized múltán is előkerül. A szerző életútjának utána kellett néznem, mert csak a reményt kínáló versére emlékeztem. Nos, Alföldi Géza költő, újságíró, kiadó, zeneszerző volt, s nemzeti érzelmű ember, aki 2011-ben, 83 évesen távozott az élők sorából. Emigrációban, mert hogy 1945-ben menekülni kényszerült. Nem volt ugyanis híve a bolsevizmusnak. Így és ezért lett aztán ő elfeledett magyar költő.

 

Fentebb idézett sorai megmaradtak bennem sok évtized múltán is, így még meglepőbb lett a hosszú évek utáni találkozás. Az első gondolatom az volt, irigylem a költő optimizmusát. Mert bár hiszek benne, hogy egyszer mindenért felelni kell, csakhogy – mert ez a tapasztalatunk – aligha a földi élet során. Sőt! Mintha ma minden afelé mutatna, hogy itt, a fizikai létben, egyesek számára a dőzsölésben éppen, hogy nincs semmiféle következménye a gaztetteknek. Lehet lopni, rabolni, hazudni, hazát árulni, választók bizalmával visszaélni, orgiában részt venni, soroljam még? S felelni, ha a fogalmat szó szerint értelmezzük, nem kell. Jobb hallgatásba burkolódzni, a felelősséget nem vállalni. Mert a számadást sem követelte ki senki, a számonkérést pedig hiába emlegették a bátrak, nem következett be. A számadás ugyanis csak abból állna, hogy minden felelős ember elmondja a közösségnek, mit, miért cselekedett.

 

Például adjon magyarázatot arra, milyen érvek szóltak amellett, hogy a rendszerváltozásnak nevezett esemény előtti években a vidéki magyar sajtót idegen kézbe adják, hogy jól működő ipari üzemeinket elkótyavetyéljék. Mondja el valamelyik illetékes, miképpen képzelte, hogy a végsőkig kizsigerelt magyar emberek akár itthon, akár külföldön „cukrászdát nyithatnak”?

Adjon számot valaki arról is, méghozzá a lehető legrészletesebben – ha már a magyar emberek többsége megszavazta belépésünket az Európai Unióba –, hogy milyen feltételek és miféle „önfeladási” elvárások voltak az erről szóló dokumentumokban? Vajon benne volt-e ezekben, hogy a hiszékeny, a bankok működéséről semmilyen ismerettel nem rendelkező emberekre rá lehet szabadítani a külföldi „bankszakembereket”, hogy egy életre tönkre tegyék őket? S vajon arra is köteleztek-e bennünket annak idején, mint „friss” belépőket, hogy megengedjük, idegenek által létrehozott és busásan megfizetett szervezetek tevékenykedhessenek országunk érdekei ellen? Ezek és a hasonló kérdések tisztességes megválaszolása jelentené a számadást. Ami nem történt meg.

 

A számonkérés teljesen más. Az már az igazságérzettel megáldott emberek óhaja, és bizonyos történelmi pillanatokban a dolga is. Hogy ez nálunk miért maradt el, e titokról a sűrű fátylat történészeknek, politológusoknak kellene fellebbenteniük, és főképp elfogadható magyarázattal szolgálniuk. Majdnem azt írtam, és elfogadtatniuk. Helyesbítek. Elfogadtatniuk aligha sikerülne. Mert nehéz az emberekből kiölni a kérdéseket. Például az ilyeneket: felelt-e Gyurcsány valamiért is? Az ország végső eladósításáért? Az ünneplő embertömegbe lövetésért? Van-e válasz arra, miért lehet külföldön szakmányban hazát árulni?

 

(...)

 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu