Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Dr. Szele György: Hálapénz, megvesztegetés, korrupció, és a magyar egészségügy reformja

 

 

Tisztelt Kollégáim, kedves orvos barátaim, számtalan áttanult és átdolgozott álmatlan éjszaka nemesítette meg elhivatottságunkat, erősítette individuális moralitásunkat, hát most itt az ideje, hogy a hippokratészi eskü alapján visszaálljon az orvos és a beteg közti kapcsolatban a kölcsönös bizalom és tisztelet. Legyünk mi az építőkockái a magyar egészségügy reformjának!

 

A negyvenévi kommunista-szocialista diktatúra rákényszerítette az éhbérért dolgozó orvostársadalmat, hogy életszínvonala fenntartása érdekében elfogadja, majd elvárja a zsebbe csúsztatott adományokat. Szükség volt erre akkor, de ma már nem a kényszer diktálja ezt. Akkor az orvosok valamennyien állami alkalmazottak voltak, ma már a magánszférában is megfelelő jövedelmet érhetnek el. Akkor a hálapénz nem volt adóköteles, ma azonban adócsalást követ el az, aki eltitkolja a jövedelmét, és nem fizet a bevétele után jövedelemadót. Megvesztegetni az orvost egy előnyösebb ellátás érdekében talán életkérdés lehetett akkor, ma azonban legfeljebb csak kedvezőbb körülményeket érhetünk el vele. Ám ez immorális cselekedet, és korrupció, akárhogyan nézzük is.

 

Legbelül érezzük, hogy valami nincs rendben, de a dicstelen állapot állandósult, a sajtó hallgat, a hatóság pedig nem akar tudomást venni róla. A kormány politikai kockázatot lát egy változtatásban, pedig a valódi kockázat éppen a halogatásban rejlik. Hogy is mondta Dr. Kásler Miklós miniszter úr nemrégiben? „A nemzet az egészségügy teljes megújulását várja.”

Eljött az ideje hogy felrázzuk magunkat, és szembenézzünk azzal, hogy mily szégyenletes ez a rendszer, amin a világ ámuldozik s egy alig hihető anomáliának tart. Nem érti, hogy egy jogállamban, egy demokratikus országban, ahol a piacgazdaság érvényesül, hogyan fogadható ez el.

 

Az elmúlt években a magán- és a közfinanszírozott betegellátás minőségében és hozzáférhetőségében óriási különbség mutatkozott meg, ami érthető feszültséget okoz a társadalomban. A fizetőképesség és nem a szükséglet szabja meg, milyen ellátást kapunk. A lakosságnak talán csak a tíz százaléka tudja megfizetni a magánellátás költségeit. A többinek a sorbaállás, a hosszú várakozási idő és az úgynevezett hálapénz dilemmája keseríti az életét.

 

A jelenlegi állapot tarthatatlan.

 

Strukturális változásra van szükség.

 

Egy olyan új, igazságos, transzparens és szinergista modellt kell kialakítani, ami kielégítő lehet mind az orvos- és a magántársadalom, mind pedig az államháztartás számára. Partnerkapcsolatot kell kiépíteni az állam, az orvosok és a betegek között.

 

Ebben az új struktúrában az állam venné át a magánfinanszírozás szerepét, megszűnne a hálapénz, az orvosok mint magánorvosok építhetnék fel praxisukat, jövedelmüket az elvégzett munkájuk arányában kapnák, a betegek pedig egy jutányos hozzájárulás ellenében magánszínvonalú ellátásban részesülhetnének.

 

Vegyük sorra, miről is van szó.

 

A közellátásban a várakozási idő egy szakorvosi vizsgálatra és kezelésre három-hat hónap, miközben magánbetegként, akár ugyanazon intézményben, ugyanazon orvos által nyújtott ellátásban, 25.000 forinttól 1-2 millió forintig terjedő térítés ellenében napok alatt hozzájuthatunk. Ebben a relációban a társadalombiztosított beteg elmegy a kórházi orvos magánrendelőjébe, kifizeti a vizsgálati díjat, aztán az orvos egy sommás összeg fejében előjegyzi a beteget műtétre abban az állami kórházban, ahol ő egy teljes állású alkalmazott, és az átlagosnál sokkal kedvezőbb ellátást fog nyújtani a betegnek.

 

A feketepiac él és virul az egészségügyben, és a társadalom nagy része, talán 75 százaléka kénytelen milliárdokat költeni „hálapénzre”, hogy ha nem is magánszínvonalú, de valamivel jobb egészségügyi ellátáshoz jusson, mint amit a közfinanszírozás nyújtani tud.

 

Képzeljenek el egy egészségügyi intézményt, egy klinikát, ahol jutányos hozzájárulással minden magyar állampolgár magánszínvonalú szakorvosi betegellátást érhetne el, sorbaállás és hosszú várakozási idő nélkül.

 

A klinikát az állam tartaná fenn az összes berendezéssel és személyzettel, éppúgy, mint bármely állami kórházban, beleértve az orvosi rendelőket, műtőket, az ehhez kapcsolódó előkészítő- és megfigyelőállomásokat, valamint a nem több mint 50 kórházi ágyat a műtét utáni felépülés egy-két napjára, az összes laboratóriumi, diagnosztikai eszközt és legalább egy-egy CT és MRI vizsgálati lehetőséget.

 

Minden jól képzett és minősített szakorvos dolgozhatna ezen a klinikán mint magánorvos, és teljes felelősséggel láthatná el a saját betegeit.

 

Ám az orvosok bérfizetés helyett valós szolgáltatásukért kapnák az eseti térítést, amit háromnegyed részben az állam, és egynegyed részben a magánbeteg biztosítana.

 

Nincs többé hierarchia, „piramis-ranglista”, és a hálapénz helyett a betegek egy jutányos és megszabott hozzájárulás fejében lennének ellátva. Lehetséges lenne az is, hogy az állami magánklinika biztosítást kötne a programra regisztrált jelentkezőkkel.

 

Ahogy a társadalom felismeri az újfajta klinikákban rejlő lehetőségeket és megtapasztalja előnyeit, szerepük egyre hangsúlyosabbá válhat, s ez ki fog hatni a teljes egészségügyi ellátásra, s annak általános javulásához fog vezetni.

 

Ha a betegeknek nem kell többé amiatt nyugtalankodniuk, hogy a titokban csúsztatott megvesztegetéssel mikor, hogyan és milyen előnyökhöz fognak jutni, és szívesebben fizetnek némi hozzájárulást törvényes úton, számla ellenében, akkor talán a „paraszolvencia” is versenyképtelenné válik. Arra nem lesz sem szükség, sem lehetőség.

 

Az új struktúra bevezetésével talán fiatal szakorvosaink is hazatérnek nyugatról, és nőni fog az érdeklődés egy magas színvonalú szakorvos-képesítésre is.

 

Az egyetemi klinikák, a szakorvos-képesítő és nagyvárosi közkórházak, a szakorvosi rendelők, a speciális ellátást igénylő és rehabilitációs intézmények folytatnák működésüket nagyrészt a jelenlegi formában, de a többi kórházat fokozatosan át kellene szervezni az általam javasolt állami magánklinikává, vagy meg kell szüntetni. Természetesen, akik nem akarnak részt venni ebben az új programban, a közfinanszírozott intézményekben ugyanúgy részesülhetnek ellátásban, mint eddig.

 

Mint tudjuk, a kormány elsődleges célja az állami és a magán egészségügyi rendszer minél egyértelműbb szétválasztása. Ennek megvalósítása a jelenlegi struktúrában elképzelhetetlen. El lehet ugyan választani a két rendszert fizikailag, hogy ne működjenek ugyanazon térben és időben, meg lehet határozni, hogy egy orvos hogyan ossza meg munkaidejét az állami és a magánszolgáltatás között, de amíg az állami szolgálatban lévő orvos elfogadja a „hálapénzt”, és ezzel egyértelműen magánszektorrá is válik, addig a két rendszer szétválasztása lehetetlen.

Amellett, hogy a leírt modell megoldaná ezt a kérdést, az állami bevétel is lényegesen növekedne, mivel a hálapénz formáját öltött milliárdok, amelyek ma jövedelemadó- és járulékmentesen sikkadnak el, az új struktúra keretein belül jelentős hányadban jelennének meg a betegek által, számla ellenében megfizetett hozzájárulásban.

 

Az elmúlt évtizedekben az egészségügyi költségeket nagyban növelték, többek között a társadalom korosodása, a demográfiai változások és az orvos-technológia óriási fejlődése. Nem várható el, hogy az államháztartás önmagában képes legyen az egészségügyi ellátórendszer növekvő költségeinek finanszírozására.

 

Vitathatatlan tény, hogy soha, egyetlen kormány sem költött annyit a magyar egészségügy fejlesztésére, mint az Orbán-kormány, ám a nagymértékben megnövekedett költségek miatt komoly megfontolást igényel, hogy tekintettel az utóbbi időkben elért gazdasági növekedésre, a GDP hány százalékát fordítsuk az egészségügyre. Magyarország – a legutolsó adatok szerint – a hazai termelés csupán 4,9 százalékát költi erre. Európában Törökország, Lengyelország és Lettország kivételével minden más állam jóval többet áldoz e célra, némelyik a dupláját.

 

A lakosság öngondoskodási ösztöne, növekvő elvárása és fizetőképessége lehetővé fogják tenni az ellátórendszer reformját.

 

Tisztelt Kollégáim, kedves orvos barátaim, számtalan áttanult és átdolgozott álmatlan éjszaka nemesítette meg elhivatottságunkat, erősítette individuális moralitásunkat, hát most itt az ideje, hogy a hippokratészi eskü alapján visszaálljon az orvos és a beteg közti kapcsolatban a kölcsönös bizalom és tisztelet. Legyünk mi az építőkockái a magyar egészségügy reformjának!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu