Néhány állítás a felvidéki magyar egységről és az érdekképviseletről
A parlamenti választások megmutatták, ahhoz, hogy legyen esély a jövőben magyar érdekképviseletre a szlovák parlamentben, politikai egységet kell teremteni. De vajon képesek vagyunk-e erre?
Nem lesz egyszerű, mert hosszú évekig folyt a gyűlölködés, és mindkét oldalon voltak, akik – helyenként perverz – élvezettel, kölcsönös sértésekkel mélyítették a lövészárkokat.
Nem lesz egyszerű még úgy sem, hogy minden bizonnyal egy tehertétellel könnyebbek lettünk. És talán leszünk többel is, ha innen is, onnan is lesznek olyanok, akik a mostani politikai kudarcból végre levonják az egyetlen érvényes következtetést. Erre most soha nem látott alkalom és igény kínálkozik.
Sokáig (legalábbis a felszínen) az etnikai-multietnikus politizálás közti törésvonal határozta meg a szemben álló feleket, mára azonban kiderült, az eddig ismert formában mindkét politikai rendezőelv zátonyra futott.
Hogy a magyar választók többsége melyiket tartotta érvényesebbnek, egy ideje már világos, de hogy újabban olyan politikusok is így vélekedtek, akik korábban a másik térfélen álltak, csak a mostani választási kampányban derült ki. Ettől függetlenül ez a mérkőzés még nincs lefújva.
Pedig akár ezt is hihetnénk, hiszen a másik oldalon is voltak olyan ifjú politikusok, akik korábban hangosan hirdették az etnikai alapú politizálás egyedül járható útját, ám a közelmúltban attól sem riadtak vissza, hogy a választásokat most éppen megnyerő, kiszámíthatatlan és izgága szlovák politikus pártjának listáját találják alkalmas megoldásnak a magyar képviselet biztosítására.
Akárhogyan is van, a politikai egység megteremtése továbbra sem lesz egyszerű, már csak azért sem, mert a Most-Híd és az MKP közt tíz éve húzódó törésvonal mellett újabbak keletkeztek.
Jól kivehető az a nemzedéki ellentét is a felvidéki magyar társadalmon belül, amely nem a szokásos, nemzedékek közötti öregek-fiatalok (régiek-újak), hanem egy nemzedéken belül: fiatalok-fiatalok között húzódik – most már jó ideje. A „gombaszögiek-martosiak” szűnni nem akaró szembenállása a legszomorúbb lenyomata ennek. Az acsarkodás mintha csak arról szólna, ki tudja hatékonyabban felhasználni a rendelkezésre álló forrásokat.
Az egyik legnagyobb ellentétet azonban, amely egyszerre társadalmi és politikai szinten is érzékelhető, Orbán Viktor lelkes hívei és ádáz bírálói között húzódik. Olyan ellentétek, sérelmek, érzelmek húzódnak itt a mélyben (mindkét oldalon), amelyeknek felszámolása szinte lehetetlennek tűnik.
Ezt talán nem is várja el senki. Annyit azonban igen, hogy mi, felvidéki magyarok legalább a legfontosabb, minket érintő politikai (sors)kérdésekben egy táborba szerveződjünk, egy erőt képviseljünk, ezen a területen is meg kell találnunk a békés egyet nem értés gyakorlatát. Képtelenek vagyunk rá? Roger Scruton szerint (tőle származik ez a rólunk, magyarokról tett megfigyelés) igen. Miért ne cáfolhatnánk rá a konzervatív filozófusra, ha egyszer tudjuk, sejtjük: a magyarországi társadalom hidegháborús logikája végzetes lehet számunkra.
Ezek a törésvonalak jó ideje itt húzódnak közöttünk, a józan szemlélőnek tehát – szembe nézve a fogyatkozó és asszimilálódó magyar társadalommal, valamint látva a teljes összefogás elmaradását – semmi meglepetést nem okozhatott a magyar pártok szombati teljesítménye.
Kudarcra voltunk ítélve, még akkor is, ha sokan bíztunk abban, hogy (valakinek) valahogy mégiscsak sikerül. Hát nem sikerült. De vajon tanulunk-e belőle?
A parlamenti választások megmutatták, ahhoz, hogy legyen esély a jövőben magyar érdekképviseletre a szlovák parlamentben, a politikai-társadalmi egység megteremtése nagyon fontos, de nem elégséges. Szükség van a felvidéki magyar politizálás teljes megújulására, szükség van új módszerekre, új szemléletre.
Vannak, akik már most tálcán kínálják a lehetőségeket: mozgalmi politizálást, alulról építkezést, szakpolitikát és még ki tudja miket sürgetnek.
(...)
Az egység megteremtésére, a megújulás előkészítésére és új ötletekre csak kevesek képesek. Olyanok, akik szlovák kollégáikkal is felveszik a versenyt. Akikről elhisszük, a teljes szlovákiai politikai palettán „piacképesek”, érvényes üzenettel rendelkeznek, azok számára is, akik most szlovák pártra szavaztak – ez (most, hogy a felvidéki magyar egy jelentős része ezt gond nélkül megteszi) már alapkövetelmény lenne.
De teljesen mégsem elég. Képesnek kell lenniük arra is, hogy a minket érintő ügyeket és a minket illető jogokat megalkuvás nélkül felvállalják, és érvényes módon újrafogalmazzák. Nekünk, magunknak és a többségi nemzetnek. És legfőképp arra, hogy a korábbi ellentéteken átlépjenek. Hogy legalább kívülről egységesnek, erősnek lássanak minket. Hogy ezek az emberek az MKP-ból, az Összefogásból, vagy máshonnan (akár innen is, onnan is) érkeznek? Ebben a pillanatban egyre megy. Mindenki a saját táborában találja meg az erre alkalmas embereket!
