A Nagy Illúzió vége
„Az utcán járva bármiféle mondatfoszlányt elcsípek, a koronavírussal és annak velejáróival kapcsolatos. Az emberek egy része teljesen sokkos állapotban van. Az élelmiszerüzletben, ami jelenleg a gyógyszertár és az orvosi rendelő mellett az egyetlen olyan hely, ahol indokolt tartózkodni, az emberek kissé zavartan viselkednek. Nem mintha tegnapról mára ugrásszerűen megnövekedett volna a fertőzöttek száma, mégis, a tegnapi bejelentés felbolygatott mindent. Folyamatosan közeledett ez a „valami”, de még akkor is, amikor Olaszországból jöttek a hírek, csak egy távoli történés volt a nagyvilágban. Aztán bejelentették a kijárási szabályozást Tirolban, és hirtelen nagyon is közelinek kezdett látszódni. Néhány órával később már Bécsben is élt a rendelet, ami annyira hirtelen jött, hogy csak tudomásul venni lehetett, felfogni nem. Nagyon sok ember visel maszkot, gumikesztyűt, mindenki távolságot tart a másiktól, valamiért néhányan még feltűnően halkan is beszélnek, ami tovább fokozza a helyzet abszurditását.”
„Annyira hirtelen jött, hogy csak tudomásul venni lehetett, felfogni nem” – ilyen Bécs a kijárási korlátozások után – Mandiner
Nem vagyok jós, de könnyen el tudom képzelni, hogy ez a történet a vírussal alaptörténetté válik. És nem a vírusról fog szólni, hanem arról, hogy egy bevett, általánosan elfogadott emberkép, mondhatnánk, a modern (legyen a modern bármi is) ember önmagáról alkotott képe miként omlott össze. Nevezzük ezt az önképet a Nagy Illúziónak.
A sokk, amelyet a mindeneket legyűrő járvány vált ki, annak tulajdonítható, hogy a történetben nyilvánvalóvá válik egy olyan ellentmondás, amely feldolgozhatatlan. Az ellentmondás ebben a kérdésben feszül: hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen vírus ellen az ember – reméljük, hogy átmenetileg – ennyire tehetetlen? Magyarán, létezik egy ma általánosan elfogadott emberkép, amely azt feltételezi, hogy az emberrel nem történhet meg az, ami most történik. Ami most történik, abszurditásként jelenik meg. De nem azért, mert a történet tényleg abszurd, hiszen az nagyon is valóságos, mondhatni, természetes, csak szembe megy egy olyan uralkodó világképpel és kultúrával, amelybe ez a történet egyszerűen nem fér bele.
A sokk abból fakad, hogy romba dönti az ember önmaga képességeiről alkotott illúzióját. Egy önképet, amelyre egy egész kultúra épült. A Nagy Illúziót.
A koronavírus története azért lehet alaptörténet, mert a modernitás-teremtette Nagy Illúzió végét jelentheti. Így fordulhat elő, hogy ennek az egész emberiséget érintő fenyegetettségnek és kitettségnek lehet akár pozitív hozadéka is. Nevezetesen az a felismerés, hogy a ma uralkodó emberkép alapvetően téves, mert hamis előfelvetésekre épül.
(...)
Így lehet ez a járvány okozta sokk akár olyan üzenet is, amely feloldja a történet abszurditását.
Az üzenet egyszerű: meg kell térni. S ez nem valami vallásos szöveg.
