Egy félbeszakadt csoda krónikája
(...) Álom Isten Völgyéről
Az egyre jobban betegeskedő lelkész a Tordai hasadék tövében épült vendégházból végignézve a völgyön látta, mit rajzolhat ki a következő évek dolgos összefogása. A helyi gazdák közössége szervezi a kultúrát, a kereskedelmet és a termelést. A falusiak népfőiskolában szerzik meg a világban való eligazodáshoz szükséges tudást. Esténként a magyar népi építészet hagyományaira épülő letisztult vonalú kultúrházban tartanak maguknak színelőadást, ott néznek mozit. Ott egyleteznek az asszonyok, a fiatalok. A kisgyerekekre napközi vigyáz, a nagyobbak fociznak és táncolnak. A férfiak energiáját a közös öntözés szervezése, a gazdálkodás megújítása és a kereskedőket kiszorító szövetkezet szervezése köti le. A lelkészi vendégházba a világ minden részéről érkeznek a fejlődést az egyéni szabadság keretei között erősödő szeretetként és összefogásként értelmező emberek. Vasárnaponként tele van a templom, az emberek a természet lelkeként szeretik Istent.
Ez az álom azonban nem valósult meg. Balázs Ferenc 36 évesen tüdőbajban meghalt. A román állam 1938-ban ellehetetlenítette a magyar szövetkezeti mozgalmat. Pár évvel később kirobban a második világháború, azt a házat is kilőtték, melynek ablakából Balázs Ferenc látni vélte a vidék összefogására épülő Isten Völgyét. Azt követően a túlélés volt a feladat a legitimációját nagyrészt a magyar közösség szétveréséből szerző román kommunizmus idejében.
Mégsem itt van a történet vége. Ha ma arra tévedünk, nem csak az apostol sírját találjuk a faluban. A templom, amit a néprajzi alapelvek szerint újíttatott fel, még áll és él. A mészkői unitárius egyházközség és a Balázs Ferenc Népfőiskola idén decemberben is megszervezi az Együtt Isten völgyében közösségi együttlétet. Nem lett terebélyes fa a lelkész elvetette magból, de nem is rohadt a földben. Megnőni nem tudott, de kikelt és szívósan kapaszkodik a földbe.
Félbe maradt a csoda
Félbe maradt a csoda, de a gondolat és a remény nem foszlott szét. Sok az ilyen történetünk, sok a félig töltött pohár az asztalon. Kavarodnak az emberben az érzések. Álmokat kaptunk a régiektől a bennük bújó bizonytalansággal együtt. Reálisak voltak-e az összefogásra, a nép erejére és hitére építő víziók? A gazdasági és kulturális alapok hiányoztak megvalósításukhoz vagy csak az idő volt kevés? Megvalósulhatott volna a szövetkezetes, népfőiskolás erdélyi (és a sok hasonló) vízió, ha nem folytja el azt a magyarság erejétől félő román adminisztráció, ha nincs a diktatúra? A talaj volt sovány, amibe a magot vetették, vagy az ár sodort el mindent? Mennyivel jobb most a helyzet? A tenni akarás dicsősége az örökségünk, vagy a kudarc tapasztalata?
Balázs Ferenc válasza egyértelmű. Hitének alapja, hogy „a világfolyamat célja nem más, mint létrehozni az öntudatos egyének együttműködését, szeretetközösségét.” Teológiai alaptétel ez: nem bizonyításra szorul, nem cáfolatért kiált, hanem az életet szervező alapelv. Unitáriusként Jézus számára nem természetfeletti lény, hanem az Isten által erősen átjárt példakép. Munkája és hite a minta. Feltámadása: hitének egyházzá növekedése mutatja, hogy az embernek céljaiért érdemes áldozatot vállalnia. A világot jobbá tenni nem széllel szembeni harc, az ember alapvetően jó és jobb lesz – csak idő kell hozzá, bírni kell a viszontagságokat és a sok-sok munkát. A teológus ebből vezetett le mindent: hogyan kell tanítani, prédikálni, gazdálkodni, közösséget szervezni, élni.
(...)
