top of page

Virtuális békemenet

Sorsfordító időket élünk – akár ezzel a jól ismert fordulattal is kezdhetnénk ezt az írást, ha e kifejezés eredeti szépségét a gyakori használat nem koptatta volna már el. S mégis ezzel kell kezdeni, hiszen még alig néhány hónappal ezelőtt is kevesen gondoltak volna arra, milyen világméretű megpróbáltatással nézünk szembe a 2020-as évben.

A földkerekség nagyobbik része jelenleg egy világméretű járvány kellős közepén van. Kit már erősebben érint a járvány, kit még kevésbé. Épp ezért most mindennél nagyobb szükség lenne az erők összefogására, hogy a kór elleni fellépés a lehetőség szerinti legteljesebb szervezettséggel történjen. S így is tesznek szerte a világon; a közös ellenség legyőzése érdekében mindenhol háttérbe szorulnak az egyébként sokszor metszően éles nézetkülönbségek.

Egyetlen ország van, ahol ez nem így történik, s ez a mi hazánk. Egyedül Magyarország az, ahol az összefogás hívó szavára a válasz nemhogy merev elutasítás volt, hanem a fenekedő harag és gyűlölet olyan hullámai csaptak a magasba, amelyhez fogható másutt nem tapasztalható.

(…)

S most jön a nehezebb kérdés: mi az eredete ennek az időről időre magasba csapó, párját ritkító gyűlölethullámnak? Miből fakad ez a magából kivetkőzött harag és düh, amely Magyarország törvényesen megválasztott miniszterelnökének konkrét személye ellen irányul? Pusztán a hatalommal való nem rendelkezés is gerjeszthet persze ellenséges szenvedélyeket, de messze nem ilyen hőfokon. Másutt kell tehát keresni a magyarázatot, melynek teljes körű kifejtéséhez még egy hosszabb tanulmány sem lenne elég. E helyütt csak néhány körülményre tudok kitérni.

A legfontosabb tényező az, hogy a miniszterelnök az ország ügyeinek intézése során mer saját talentumára támaszkodni, s nem tart igényt annak a szűk belvárosi elitnek a tanácsaira, amely magát mindig is az abszolút szellem helyi lerakatának képzelte. Személyes képességei, tehetsége, határozottsága, sikeressége messze felülmúlja azokét, akiket a másik oldal fel tud mutatni.

(…)

S mi a helyzet a gyűlölettel, a gyűlölséggel? Részletes elemzés helyett egy dolgot emelek ki: a gyűlölködő ember gyűlöl azért is, mert lelke mélyén tisztában van azzal, hogy gyűlöletének tárgya nála magasabban van, fölötte áll, így kisebbségi érzésének nincs egyéb tere, mint hogy gyűlöl. A gyűlölet nemegyszer az alantas ember mindennapi lelki tápláléka.

2010-ben, amikor a választások után a miniszterelnök kormányozni kezdett, az ország kétségbeejtő helyzetben volt. Hosszú évek szívós munkájával, hozzáértő politikájával sikerült neki és munkatársainak kivezetnie az országot a szakadék mélyéről, olyan helyzetbe hoznia, amely sok helyen elismerést váltott ki. Hazánk gazdasági, pénzügyi mutatói, paraméterei magukért beszélnek; sokak helyzete vált könnyebbé, emberibbé. S ezért az ellenzék részéről mit kapott cserébe? Azt, hogy O1G.

S most itt vagyunk a járvány kellős közepén. Nem elég, hogy hatalmas erőfeszítést kell tenni az elmúlt évek eredményeinek megtartásáért, a miniszterelnök ráadásképp olyan gyalázkodással teli össztüzet kap a hazai ellenzék és a félretájékoztatott külföld részéről, amilyenhez fogható talán 2012-ben volt; az vezetett akkor az első békemenet létrejöttéhez.

Most legfeljebb csak egy virtuális békemenetet lehetne szervezni a miniszterelnök támogatására. De erre most ugyanakkora szükség van, mint nyolc évvel ezelőtt, hogy tudja és érezze: nincs egyedül. Százezrek és mil­liók állnak mellette, hogy előmozdítsa az ország ügyét, hogy a katasztrófából, amelybe most a koronavírus taszítja hazánkat, együtt képesek legyünk kilábalni.

Örök érvényű idézettel fejezem be: Ember, küzdj, és bízva bízzál! Mert bizalommal és bizakodással a küzdelem is elnyeri értelmét.

 

7 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page