Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A családunk és a hazánk

 

Arnold Toynbee, az angol történetfilozófus a XX. század derekán kiemelkedően fontos megállapítást tett az emberi civilizáció fejlődéséről. Úgy vélte, hogy az egyes társadalmakat a történelmi kihívások, pontosabban az azokra adott válaszok mozdítják ki viszonylag nyugalmi (Toynbee nézete szerint hanyatlás felé tartó) helyzetükből.

 

Ha a kihívás túl erős, amilyen például a magyar államot érte a XVI. században az oszmán hódítással, akkor a társadalom megroppan, vagy akár össze is omolhat, ahogy a közép-amerikai indián államok a spanyol hódítás nyomán. A túl erős kihívás tehát káros a társadalomra.

 

Toynbee folytatta a gondolatot. Úgy látta, hogy ha a kihívás túl gyenge, akkor a kérdéses társadalom könnyedén elhárítja, nem kényszerül arra, hogy érdemben megváltozzék, kidolgozza a változott körülményekhez való alkalmazkodás módszereit. Maga a gyenge kihívás tehát nem okoz kárt, ám hozzájárul a társadalom immunrendszerének ellustulásához, végső soron a hanyatláshoz.

 

Mi tehát a fejlődés motorja? Toynbee szerint az éppen jó kihívás, az ő szavaival az optimal challenge, amely elég erős ahhoz, hogy a társadalmat érdemi válaszok kidolgozására szorítsa, de nem rombolja azt le. Eszerint azok a civilizációk (államok, társadalmak) sikeresek a történelemben, amelyeket gyakran ért éppen jó kihívás, de elkerülte őket a túl erős próbatétel.

 

Az emberi civilizáció globálissá válását látva azt gondolhatnánk, hogy a most dühöngő járvánnyal szintet lépett Toynbee tétele, és ezúttal az egész emberi civilizációt érte kihívás, amire közös választ is kell adnunk. Ha így lett volna, valóban véget ért volna a nemzetek történelme, és az emberiség közös történelme vette volna kezdetét.

 

Ha azonban alaposan körülnézünk a világban, egyértelművé válik, hogy az igazság ennek éppen az ellenkezője. A sors által nekünk szegezett kihívásra a választ az elkülönült közösségeknek kell megadniuk, elsősorban a családnak és a nemzetállamnak. És azok a közösségek kerülnek ki sikeresen ebből a próbatételből, amelyek a saját adottságaikból kiindulva találják meg a legjobb válaszokat.

 

Tragédiák sora mutatja most meg, hogy mekkora erő rejlik a család intézményében, és mit jelent a hiánya.

(...)

 

Ennek az ostromnak most a családok a védőbástyái, még akkor is, ha a generációk gyakran nem élnek egy fedél alatt. A családtagok azok, akik naponta többször telefonálnak egymásnak, minivideókat küldözgetnek a nagyszülőknek az unokáik bájos ügyetlenkedéseiről, és ezzel elviselhetővé teszik számukra a bezártság napjait, heteit, hónapjait. A családtagok segítenek bevásárolni és tartani a lelket azokban, akik elcsüggednek, megroppannak a záporozó rossz hírek súlya alatt. A járvány kihívása most egyértelmű választ követel: ha a következő próbatétel idején nem akarsz egyedül, egy magára hagyott öregotthonban meghalni, nevelj gyerekeket és élj családban!

 

A családok sok-sok bástyája köré pedig a nemzetállam von közös védőfalat. Azok, akik most egészségügyi felszereléseket igyekeznek vásárolni a világpiacon, ők a megmondhatói, micsoda vadnyugati kíméletlenséggel zajlik egymás letiprása, a küzdelem a még megszerezhető eszközökért. Szó sincs globális szolidaritásról, még csak európai uniós szolidaritásról sem, már kifizetett eszközöket is visszatartanak, eladnak még egyszer másnak, ha ráígér az árra.

 

Húsz évvel a schengeni egyezmény megkötése után Európa szinte minden országa bezárkózott, úton lévő emberek százezreit lökdösik határtól határig. Akad ugyan ország, amelyik külföldről már a saját állampolgárait sem engedi hazatérni, de a legtöbb egészen más politikát követ: akármilyen helyzetben vagy, a saját országodban otthonra lelhetsz. Aki azt gondolta, hogy neki most már egész Európa a hazája, azt most rideg hivatalnokok és fölfegyverzett határőrök világosítják föl a tévedéséről.

 

A bajban csak két biztos menedékünk van, ez most mindennél világosabb: a családunk és a hazánk. Ezt a kettőt kell megerősítenünk akkor is, ha majd a vész elmúlik a fejünk fölül, újra megnyílnak a határok, és az élet visszatér a rendes kerékvágásba.

 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu