Más. Megint egy krimi, de itt már igazi nyomozó is van, tisztelt Olvasó!
Kilencedik mese
BILHEBOLHA NYOMOZ
Képzeld, Dini Dani, micsoda alakkal hozott össze a sors! Éppen Vörösbundás – azaz Töfi – fejéből szemlélgettem a világot, amikor látom ám, hogy kedvenc szállító alkalmatosságom alázatosan lesunyja fejét, s még a lábai is megroggyannak a nagy tisztelettől. Tekintélyes méretű, hegyes fülű, hegyes pofájú, fekete szőrű eb közeledett felénk.
– Nyomozókutya! – morogta oda nekem Töfi jelentőségteljesen, s félrehúzódott.
Alacsony, ám izmos alak követte sötét napszemüvegben és tréningruhában. Nem állíthatom, hogy nagyon rokonszenves lett volna, de azt sem, hogy nagyon ellenszenves. Inkább titokzatosnak tűnt. Szenvtelennek. Mint aki fegyelmezetten uralkodik az érzésein. Legalábbis nekem így tűnt – pontosabban szólva: Töfinek. Hiszen az ő fejével, fülében ücsörögve csodálgattam ezt az izgalmas világot.
Itt azonban élesen ketté is váltak a gondolataink.
Vörösbundásban minden ennyiben maradt. Mintha csak ezt mondta volna: nem az én csontom, minek rágódnék rajta? Engem viszont heves izgalomba hozott a nyomozó is, meg Sötétszem is, noha egyelőre fogalmam sem volt különlegességük vagy titokzatosságuk mibenlétéről.
Egy alkalmasnak tűnő pillanatban elrugaszkodtam Töfiről, abban a reményben, hogy a nyomozón kötök ki. Csak jelzem neked, kedves barátom, hogy egyáltalán nem veszélytelenek ezek az ugrások. Hiszen ha a célállomás abban a pillanatban gondol megtorpanni vagy irányt váltani, akkor én szépen elhúzok mellette, és a puszta aszfalton találom magamat. Onnantól kezdve pedig csak a szaglásomra és a szerencsémre hagyatkozhatom: hátha megint arra téved valaki. Ezért aztán elrugaszkodáskor mindig rám tör a frász. A megérkezés pillanatában viszont mindig kitör belőlem az öröm, hogy na, ezt is megúsztam. Így voltam most ezzel a nyomozónál is. Hamar helyet foglaltam felfelé ágaskodó – s ezért könnyen bevehető – fülében, s már mondtam is neki:
– Üdv néked, nagy nyomozó!
Még csak nem is csodálkozott. Kötelességtudóan felelt.
– Nem vagyok nyomozó. Az a gazdám. Én nyomkövető vagyok.
– Pedig Töfi azt mondta...
– Ki az a Töfi?
– Vörösbundás. Róla pattantam át.
– Aha!
Rögtön előbukkant a fejében Töfi, amint épp lesunyta fejét. Ám ami ennél is jobban meglepett: egy bolha képe is elővillant. „Hú, de okos kutya!”, állapítottam meg magamban, s ha lett volna mivel, elismerésképpen még csettintettem is volna egyet.
– És mit csinál a nyomkövető? – érdeklődtem.
– Nem biztos, hogy ezt egy bolha meg tudja érteni – vágta rá.
– Tegyünk egy próbát! Nem kerül semmibe.
– Tegyünk! – hagyta rám. – Mondjuk, valaki betör egy házba...
– Miért?
– Az nem érdekes. Otthagyja a házban vagy a kertben a lába szagát. Mert izzad. S az izzadás a cipőtalpon is átüt. És ez a szag ott marad a parkettán, a szőnyegen, a kertben, az úton, amerre csak járt. Ezt a szagot nevezik nyomnak, és én ezt követem, egészen addig, amíg el nem érek a lábszag forrásáig. Nos, ezért hívnak nyomkövetőnek. Érted?
– Tökéletesen.
– Meglep. Netán azt is meg tudod magyarázni, miért nem akadok soha a hidegvérű gyilkosok nyomára?
– Meg.
– Halljam!
– Mert ők nem izzadnak.
Még az álla is leesett.
– Niké vagyok – mutatkozott be rögtön. – Német juhász.
– Bolha vagyok. Gondolatolvasó.
– Óriási!
– Nem olyan nagy. Mondhatnám: alig bolhányi.
– A képességed, az az óriási! Te vagy a hiányzó láncszem!
Egészen tűzbe jött.
– Tegyünk egy próbát! – ajánlotta. – Nem kerül semmibe.
– Tegyünk!
– Most mire gondolok?
Sötétszem ráripakodott:
– Niké! Ki adott parancsot, hogy megállj?
Niké újra nekiindult, de közben kiélesedett benne egy kép.
– Három férfiút látok egy asztal körül – tudósítottam. – Az egyik kezén póráz. A másik kettő kérdéseket tesz fel.
– Úgy van! – vakkantott Niké. – Kihallgatják. Csakhogy egy hidegvérű bűnöző úgy jár túl a kihallgatói eszén, ahogy akar. Nyomot nem hagy, kizökkenteni nem bírják. Hiába gyanakodnak rá: hogy mi történt valójában, csak ő tudja. Csak az ő fejében van meg. S a titkához rajta kívül senki hozzá nem férhet. Kivéve...
– Kivéve én.
– Úgy van! Kivéve te. Egyedüliként az egész világon! Hát nem óriási?! Téged is kiképeznének, akárcsak engem, s te még többre is vihetnéd. Nemcsak nyomkövető lennél, hanem igazi nyomozó. Felgöngyölíthetnéd az összes bűntényt! Megszűnhetne az egész világon a bűnözés! El tudsz képzelni ennél nagyszerűbbet, csodálatosabbat...? Na, nem beszéled meg a parancsnokommal?
– Nyomozóval?
– Nyomozóval.
– Éppenséggel megbeszélhetem.
(...)
A történet folytatása: itt.
Kapcsolódó írásunk: itt.
