top of page

„Az élet teli van kockázatokkal, és ilyen is marad” – elég a karanténból az amerikai stratéga szerin

„A valóság figyelembevételének megtagadása, bármilyen okból történjék is, katasztrofális következményekkel jár” – ezzel az Ayn Rand-idézettel indítja publicisztikáját Hulsman. A világ mai valóságát párhuzamosan két démonnal folytatott küzdelemként írja le: „az 1918-20-as, 30-50 millió embert meggyilkoló spanyolnáthához hasonló járvány kialakulásának Szküllájával és a globális gazdasági válság Kharübdiszével” van dolgunk Hulsman szerint.

A küzdelem párhuzamos és kiegyensúlyozott voltát Hulsman létfontosságúnak tartja, hiszen

„azáltal, hogy az egyik szörnyre túlzottan koncentrálunk, egyenesen a másik fogai közé kormányozzuk magunkat”.

„Mindazoknak, akik a baloldalon azon nyavalyognak, hogy az emberéletet nem szabad beárazni, halvány segédfogalmuk sincs arról, hogy milyen hatással lesz évtizedekig mindenkire a világon a globális válság” – figyelmeztet Hulsman, és úgy fogalmaz, „a filozófiai egyensúly ideje jött el, az Isten szerelmére!”

Az amerikai stratéga rámutat arra, hogy a járványgörbe ellaposítására szolgáló karantén további fenntartása, amelyet néhányak perverz módon élveznek és a csőd szélén táncoló kormányokkal hónapokig finanszíroztatni akarnak, „a dekadens romlás receptje és az élet működésének alapvető félreértése”.

Kifejti: az Egyesült Államok évi negyvenezer áldozatot követelő közúti balesetei sem riasztanak el senkit a vezetéstől, és bár több, mint 235 ezer ember kerül az amerikai sürgősségi osztályokra fürdőszobai balesetek miatt, a szerző továbbra sem fél zuhanyozni.

(...)

 

7 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page