Nem, nem, soha! Tisztelt Olvasó!
Kereken száz évvel ezelőtt a Párizs melletti Trianon kastélyban Európa népei az Antant hatalmak erejével a hátuk mögött keresztre feszítették Magyarországot. Erre az igazságtalan, méltánytalan, bűnös döntésre emlékezünk a mai napon és minden évben június 4-én.
A magyar nép kollektív tudatába száz éve sajgó sebként épült be a Trianon szó és mindaz az üldöztetés, megaláztatás, melyet az e szóval jelölt, mára már fogalommá vált diktátum jelent. A magát a demokrácia egyetlen letéteményesének, a kultúra fáklyahordozójának tartó nyugat-európai népek minden, általuk szentnek tartott eszményre fittyet hányva, lelkiismeretfurdalás nélkül döntöttek egy ország, egy nép sorsáról. Bűnösnek kiáltva ki Magyarország területének kétharmad részét, tekintet nélkül a nemzeti, etnikai határokra, elcsatolták, létrehozva olyan mesterséges bábállamokat, melyek mára a történelem szemétdombjára kerültek. Ezzel a döntéssel minden ötödik, magát magyarnak valló embert a kisebbségi lét sanyarúságára kárhoztatták.
De Európa nemcsak száz éve követett el bűnt a magyar nép ellen, hanem azóta is folyamatosan. Trianon után jóváhagyó némaságba burkolóztak, amikor Csehszlovákiában vagy Romániában vagy Jugoszláviában megkezdődött a genocídium, a magyar kisebbség erőszakos felszámolása, mely a mai napig tart. Hisz nézzünk csak körül, Ukrajnában egyenesen megtiltották az anyanyelv használatát, a román államelnök nyíltan magyarellenes beszédeket mond, és még lehetne sorolni ezeket az eseményeket a végtelenségig. És mit tesz ezek megakadályozására az Európai Unió, melynek mi is tagjai vagyunk?
Semmit! Hallgat! Miért? Mert száz éve sulykolják belénk, hogy bűnös, hogy semmitérő, hogy szégyellnivaló nemzet vagyunk. Egyes baloldali „gondolkodók” szerint a magyar „genetikailag alávaló”, a volt szocialista külügyminiszter pedig a számunkra előnytelen uniós tárgyalások után meghirdette a „merjünk kicsik lenni” programot. Mindezt azért, hogy a „művelt” Nyugat végre elfogadjon minket. De nem, soha nem fog, mert fél tőlünk! Igen, azok, akik a toleranciát, a másság elfogadását hirdetik fennhangon, félnek tőlünk, mert nem értenek meg. Mert mi tényleg mások vagyunk, mint ők. Mi nem igáztunk le idegen földeket, mi nem lőttünk halomra lándzsás bennszülötteket, nem irtottunk ki népeket a civilizáció szent nevében. Minekünk soha nem kellett a másé, csak az, ami a sajátunk. Ezért a földért áldozták életüket az egri hősök, Rákóczi kurucai, Kossuth honvédei. Mert itt zsenik születtek, akik megajándékozták az emberiséget a C-vitaminnal, a porlasztóval, a villanymozdonnyal, a golyóstollal és számtalan más találmánnyal. Mert nem értik gyönyörű nyelvünket, ennélfogva fogalmuk sincsen a költészetünkről, irodalmunkról, mely a világon egyedülállóan gazdag. S végül, de nem utolsósorban, mert nem értik a lelkünket. Nem értik a Hunor és Magor, a „két egy testvér” üzenetét, hiszen az ő világuk a testvérgyilkos Káinban gyökeredzik. Nekik az a természetes, hogy elpusztítom a másikat azért, hogy én legyek a legjobb, nem az, hogy összefogással értéket teremtünk.
Mindezekért Európa megbüntetett minket Trianonban, melynek szelleme a mai napig kísért és kísérteni is fog addig, amíg bátran szembe nem nézünk vele. Végre ki kell állunk a világ nagy színpadára, hogy elkiáltsuk fájdalmunkat, hogy az úgynevezett művelt nemzetek végre magukba szálljanak, bűnbánatot gyakoroljanak mindazon bűnök miatt, amit ellenünk folyamatosan elkövettek.
