A BUDAHÁZY-ÜGY ÖRÖK TANULSÁGAI – A sikeres civilpolitika alapjai (Varga Domokos György sorozata) 6.
5. tanulság
AZ IGAZSÁG IS ÁRU ‒
EL KELL TUDNI ADNI
Mint már érintőlegesen szóltunk róla, az igazság csupán egy azok közül a szempontok (igazodási pontok) közül, amelyek befolyásolják, szabályozzák életünket. Ezek a szempontok a tömegember mindennapi életében állandó versengésben állnak egymással. Az igazságosság szempontjánál a legtöbbször fontosabbnak bizonyul a biztonságérzet, a fizikai kényelem, a lelki nyugalom. Szívesen tartunk azokkal, akik – a tömegközlés tálalásában ‒ győztesnek mutatkoznak: sikeresnek, népszerűnek, vonzónak, erősnek, magabiztosnak, menőnek. (Csak zárójelben: „menő” az, akinek jól megy a sora, jól halad felfelé a társadalmi ranglétrán, jól fut a szekere…) A tömegember szemében e „győztesek” élete, személyes sorsa a legfőbb bizonyság arra, hogy ők „ismerik a dürgést”, hisz szemlátomást jól el tudnak igazodni a szövevényes életigazságok útvesztőjében, érdemesnek tűnik tehát figyelni és hallgatni rájuk, követni őket. Nem úgy, mint azokat, akiket a tömegközlés vesztesnek állít be, normaszegőnek (rendbontónak, anarchistának) tüntet fel, szélsőségesnek, közveszélyesnek, terroristának bélyegez, és a megbüntetésükre, a társadalom főáramából való kirekesztésükre, száműzetésükre törekszik.
Mint láthattuk, a tömegbefolyásolási képesség tekintetében szintet ugrott tömegdemokráciában könnyen véghezvihető (megoldható) a valóság teljes meghamisítása, az igazságok teljes kiforgatása: pl. a demokráciát valóban fenyegető állami terroristák, igazi normaszegők és szélsőségesek ítéltethetik terroristának, szélsőségesnek azokat, akik fellépnek ellenük a demokrácia (a szabadságjogok, a közjó, a normalitás) védelmében.
Másképpen fogalmazva: a tömegmédia által uralt „közléspiacot” tömegével lepik el a hamis, ócska, ám annál vonzóbb csomagolású „igazságok”. Ilyen árukínálat – hamis igazságok ilyen dömpingje – mellett kell tudnia a civilpolitikának érdeklődést keltenie, igényt és keresletet támasztania a maga jóval kevésbé kelendő igazságai iránt.
Az alábbiakban áttekintjük, hogyan történt meg mindez a Budaházy-ügy sikerre juttatása esetében. De rögtön – előre és erősen – hangsúlyoznom kell, hogy bár az alább felsorolt szempontok figyelembevételével, a belőlük következő lépések szerint jártunk el, annak a szűkebb csapatnak, amely immáron több mint egy évtizede Budaházy és társai kiszabadításán fáradozott, különösebben nem volt szüksége egy „civilpolitikusi tudatossággal” kidolgozott forgatókönyvre. Összességében elegendő jártasságra tettünk szert a politika, a jog (igazságszolgáltatás), a sajtó (tömegmédia) és a szabadságküzdelmek (igazságharcok) világában ahhoz, hogy többnyire hamar és könnyen átlássuk, mit és hogyan kellene megtenni a siker reményében.
Nem a kellő tudatosságnak voltunk tehát híján, hanem inkább több volt bennünk valamiből, ami megakadályozta, hogy a maga rideg és kegyetlen valóságában láthassuk – mihamarabb átláthassuk – a hatalmi gépezetek embertelen természetét. Egészen 2022. március 16-ig, Ignácz bíró vérfagyasztó ítélethirdetéséig, a Budaházy Györgyöt 17 év, az összes vádlottat összesen 117 év fegyházbüntetéssel sújtó kíméletlenségéig dolgozott bennünk a jóhiszeműség. Azok után, hogy a másodfok bírája, Lassó Gábor seregnyi eljárási hibára, sőt törvénytelenségre utalva helyezte hatályon kívül az első fok összesen 125 évnyi szabadságvesztést kiszabó ítéletét; s azok után, hogy a nemzeti oldalon – beleértve a politikai berkeket is – viszonylag széles körű felháborodást váltott ki az első fok elképesztően súlyos ítélete, olyannyira, hogy Kenéz bírónő elhagyta hivatását; szóval egyszerűen el nem tudtuk képzelni, hogy akadhat még bíró, aki a megismételt első fokú eljárás végén sok tekintetben még kegyetlenebb, még embertelenebb ítéletet hoz.
A valóság aztán alaposan helyrepofozott bennünket: kijózanította jóhiszeműségünket. Ám ez a legkevésbé sem tántorított el bennünket, inkább még eltökéltebbé tett. Gondolom, nem csak én fogadtam meg ünnepélyesen Berninek, Budaházy György végsőkig elkeseredett feleségének, hogy addig nem nyugszom, amíg ki nem szabadulnak. Minden emberileg lehetségest el fogok követni… De hát nekem igazából nem is volt más választásom. Az Abó és Robó regényemben már kiszabadítottam őket, s halálosan szégyelltem volna, ha kiderül, hogy ez nem egy önmagát beteljesítő látomás volt, hanem egy meggondolatlan, buta fordulat a szerző részéről.
Nos, Ignácz bíró okfejtéséből és viselkedéséből – még ott helyben – több súlyos következtetést és maradandó tanulságot is levonhattunk magunknak. Egyfelől az igazságszolgáltatási gépezetre, másfelől a kormányhatalomra vonatkozólag.
Ignácz bíró erőteljesen hangsúlyozta, hogy „2006-ról nem szólt ez az eljárás”. Védekezése során Budaházy György (ügyvédjével egyetemben) hiába hivatkozott rá (mint történelmi előzményre, körülményre), s az ítélet kihirdetése során hiába kiabálták be a közönség köréből, hogy „Gyurcsányt bezzeg nem vádolták meg”, Ignácz György a következőképpen érvelt: a bíróság azt az ügyet tárgyalja, amelyikben vádat emeltek, és az ügyészség ebben az ügyben emelt vádat; annak pedig, hogy esetleg vannak, akiket felelősségre kellett volna vonni 2006-ért, ehhez az ügyhöz nincs köze."
Ebben a pillanatban vált teljesen világossá számunkra, hogy külső, hatalmi ráhatás (politikai befolyásolás) híján az igazságszolgáltatási gépezet az egész Hunnia-ügynek éppen a legfontosabb, a közjó szempontjából leglényegesebb igazságát képtelen befogadni. És valójában nem a bíróság a kulcsszereplője az egész büntetőeljárásnak, hanem az a kormányhatalom, amely nem kívánja vagy nem tudja az ügyészséget jobb belátásra bírni; valamint az a háttérhatalom (rejtőzködő kapcsolati háló), amelynek így vagy úgy, de a kormányhatalom is foglya. (Hogy miért és hogyan, erre később térnénk ki.)
Tehát ‒ közkeletű elnevezése ellenére ‒ az igazságszolgáltatás mint gépezet egyáltalán nem vevő az emberi igazságra! Ráadásul az a kétségtelen tény, hogy a gépezet mégiscsak emberekből áll – emberek testesítik meg –, akármennyire is hihetetlennek tűnik, de önmagában semmivel sem növeli az esélyét annak, hogy emberséges viselkedésekre, döntésekre fog jutni! Ugyanis a hitványabb tisztségviselők, hivatalnokok éppen a gépezet hatalmával élve (visszaélve) engednek nemtelen ösztöneiknek! Miként ez Ignácz bírónál többször is ékesen bebizonyosodott. Például 2006 vonatkozásában nem elégedett meg a jogi érveléssel, hanem még ezt a páratlanul pökhendi megjegyzést is megengedte magának az ítélethirdetés során, legfőképpen is Budaházynak címezve: „Az óvodában szokták gyerekek ezt mondani, hogy »de hát ő is«, nem felnőtt emberek”.
Mit is kellene másképp csinálni?
Mindeme friss tapasztalatok és felismerések birtokában kezdték el a Budaházy-ügy igazságharcosai törni a fejüket, mit is kellene tenni, és főleg: mit is kellene másképp csinálni. Hiszen tettekben addig sem volt hiány. Lényegében már a Fidesz újbóli kormányra kerülésének évétől, 2010-től kezdődően folytak tüntetések, tiltakozások, éhségsztrájkok, voltak országgyűlési felszólalások, íródtak cikkek és készültek filmek Budaházy és társai kiszabadítása, felmentése érdekében. A két jeles és neves nemzeti jogvédő, Gaudi-Nagy Tamás és Morvai Krisztina köré tömörültek azok a jobbikos politikusok, valamint azok a „nemzeti radikálisok”, akik rokonszenveztek a Budaházy-féle szabadságküzdelemmel. Csak példaképpen idézem az egyik ellenzéki újság 2010. október 23-i tudósítását, amelyből a tiltakozók körére és az elszántság mértékére vonatkozóan egyaránt tárgyilagos és többé-kevésbé pontos képet nyerhetünk.
Éhségsztrájk Budaházyért
Éhségsztrájkba kezdtek hajnalban a Kozma utcai börtönnél Budaházy György szimpatizánsai, köztük jobbikos országgyűlési képviselők.
Az éhségsztrájkot a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezte, a börtön előtti területen a tervek szerint három napig 64 ember fog tüntetni Budaházy szabadon bocsátásáért. A terrorcselekménnyel kapcsolatos ügynek 17 gyanúsítottja van és közülük hárman vannak előzetes letartóztatásban, a börtön előtt zajló éhségsztrájkhoz bentről ők is csatlakoztak. Az éhségsztrájkot folytatókkal tart Gaudi-Nagy Tamás és Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője is.
Gaudi-Nagy Tamás szerint eddig semmilyen formában nem lehetett bizonyítani, hogy a megvádolt személyeknek köze lenne a Magyarok Nyilai néven elhíresült ügyhöz. A képviselő szerint a „Gyurcsány-rendszerben megindult koncepciós eljárásról van szó”, amit szerinte a „rendszerváltásnak nevezett” tavaszi fordulat után semmiképpen nem szabadna fenntartani. Az ügyben hétfőn fel is szólal a parlamentben – mondta Gaudi-Nagy Tamás.
Zagyva György Gyula – szintén a Jobbik országgyűlési képviselője – az éhségsztrájkolókkal tart a helyszínen is, és elmondása szerint vállalta, hogy három napig nem eszik semmit. Az éhségsztrájk szombaton hajnali három órakor kezdődött a Kozma utcai börtön előtt és 72 órán át tart. A környéket biztosítja a rendőrség is, de mindettől függetlenül az éhségsztrájk egy békés rendezvény – tette hozzá Zagyva György Gyula.
A parlamentben felszólalók, utcán tüntetők, közleményekben, cikkekben tiltakozók bizakodása még Kenéz bírónő letaglózó ítélete után is kitartott. Sőt még azután is, hogy az ügyészség fellebbezésére Budaházyt és két társát 2016. október 27-től előzetes letartóztatásba helyezték. A Jobbik, sőt a Fidesz néhány országgyűlési képviselőjével Gaudi-Nagy Tamás és Morvai Krisztina azonnal megkezdte az egyeztetést egy olyan közkegyelem lehetőségéről, amelynek segítségével mindazok mentesülhettek volna a büntetésük alól, akik lényegében a 2006. őszéhez köthető államgépezeti – „rendfenntartói” és „igazságszolgáltatási” – terrornak váltak áldozataivá. Köztük a Hunnia-ügy 17 vádlottja is.
E törekvésük „nyomatékosítására” a Budaházy-ügy egyszerre elszánt és bizakodó igazságharcosai – nevezzük őket „kemény mag”-nak – alig pár nappal Budaházyék kommandósok általi elhurcolása után már tüntetést szerveztek a Kossuth térre. A 2016. november 2-i megmozdulásról készült filmes tudósítás címe ‒ Budaházy mellett tüntetnek a Kossuth téren ‒ alatt rögtön ezt olvashatjuk: „Érik a közkegyelem Budaházyéknak”. A bőséges filmes beszámolóból és Gaudi-Nagy Tamásnak a film alá beszúrt hozzászólásából azonban az is kitűnik, hogy a főszereplők még mindig ugyanazok voltak: a nemzeti radikálisoknak elkönyveltek viszonylag szűk és zárt köre, ide értve a legfőbb vádlott családtagjait is.
Utóbbiakról így emlékeztem meg az Abó és Robóban, felidézve a szóban forgó tüntetés néhány valóságos mozzanatát:
„Valaki mutatta valakinek, hogy ott jön Budaházy édesanyja. Lopva odanéztem, s egy szomorú tekintetű asszonyt láttam szótlanul, méltóságteljesen közeledni. Hogyan, hogyan nem, de jó pár éve megboldogult édesanyám jutott eszembe. Belőle is már messziről sugárzott a jóság meg a tisztesség, Isten nyugosztalja szegényt.
Aztán meg egy ifjú hölgy mászott fel az emelvényre. A szép szál teremtés úgy mutatkozott be, hogy ő Budaházy testvére, s milyen igazságtalanság, hogy azok a magyar hazafiak, akiknek a mi mostani szabadságunk köszönhető, börtönben sínylődnek. Milyen igazságtalanság, hogy a 2006. őszi rendőrterror levezénylői és végrehajtói szabadlábon vannak, a hajuk szála sem görbült, az ő szeretett bátyja pedig, egy igazi magyar hazafi, börtönben senyved, és felesége és három kisgyereke várja haza hiába... S itt könnybe lábadt a szeme, s akárhogy erőlködtem, nekem is könnybe lábadt a szemem.”
Felszólalt ezután – többek között – Morvai Krisztina is (a „szőke amazon”), és ő aztán teljes mértékben közkegyelmi reményeinket táplálta. Újra a regényből, de ismét a valóságot idézem:
„Azt mondta, hogy belátható közelségbe került Budaházy és társai szabadsága. »BU-DA-HÁ-ZY! BU-DA-HÁ-ZY!«, ujjongott a tömeg. Amazonom azzal folytatta, hogy az Országgyűlés többségét adó nemzeti pártok felismerték annak a ténynek az égbekiáltó igazságtalanságát, hogy a nemzeti ellenállás tagjai börtönben ülnek, de az ártatlanokat bántalmazó rendőröket, az ártatlanokat megvádoló és elítélő ügyészeket és bírákat senki sem vonja felelősségre. Egymást »tisztára mossák«, a hazafiakat pedig rács mögé dugják. Ezért ezek a nemzeti érzelmű képviselők hajlandók támogatni a nemzeti jogvédőknek az eljárási közkegyelemre vonatkozó javaslatát.
»AM-NESZ-TIÁT, AM-NESZ-TIÁT!«, üvöltöttek a tüntetők.
A nemzeti jogvédők képviselői – folytatta beszédét szőke amazonom – innen a tüntetésről egyenesen az igazságügyi bizottság ülésére mennek, az Országházba, hogy egyeztessék az Országgyűlés által majdan meghirdetendő közkegyelem szövegét. Biztos megértik majd a tisztelt képviselők – szónokolt tovább lelkesen –, hogy ’56 kerek hatvanadik évfordulója mennyire kiváló s illő alkalom egy ilyen nemes gesztus megtételére. Ezért reális remény van rá, hogy Budaházy és társai a karácsonyt már családjuk körében ünnepelhetik.
»AM-NESZ-TIÁT, AM-NESZ-TIÁT!«, üvöltöttünk, lelkendeztünk."
Sokat elárult a tüntető tömeg erősen hazafias („nemzeti radikális”) lelkületéről, hogy jó néhányan „Lehel kürtjének” zengzetes megszólaltatásával adtak hangot tiltakozásuknak és követelésüknek. Az viszont a közvéleménynek a Budaházy-ügy iránti érzéketlenségéről és érdektelenségéről árul el sokat, hogy az iménti tartalmas és hiteles filmtudósításra hét év alatt még ezren sem voltak kíváncsiak, s alatta mind a mai napig egyetlen hozzászólás éktelenkedik, mégpedig szó és betű szerint ez: „Hatalmas tömeg !!! Legalább negyven ember !!! Hahahaha !!!”
Nincs jelentősége, hogy ennél azért biztosan többen lehettünk (a filmtudósításból is jól láthatóan), hisz akkor sem többen pár száznál. Mivel pedig az uralkodó pártszövetség jobbára mérsékelt szavazóbázisát biztosan nem sikerült elérni és mozgósítani, a közkegyelmet a „nemzeti radikálisoknak” végül csak nem sikerült kiharcolniuk.
Annyit azonban csak sikerült elérniük, hogy bő három hónap múlva, 2017. február 13-án Budaházyt és két társát kiengedjék az előzetes fogságból, és nyomkövetővel megbillogozva, háziőrizetbe helyezzék őket. És újabb bő egy év múlva – amikor 2018. április 19-én Lassó bíró hatályon kívül helyezte az első fokú ítéletet – még a nyomkövető is lekerült a lábukról: Budaházyék újra szabadlábon várhatták a per folytatódását.
Rögtön meg kell jegyeznem, hogy az összes hajdani próbálkozásnak itt most csupán töredékét villantottam fel, de már ennyiből is megmutatkozik a lényeg: akkoriban még többé-kevésbé működőképesnek látszott mindaz, amivel a kemény mag próbálkozott, vagyis ahogy az igazságát próbálta eladni, érvénye juttatni. Kitartott még a jóhiszeműség, a nemzeti kormányba, az Orbán-hatalomba vetett bizalom. Kitartott a bizakodás, hogy a nemzeti radikálisok igazságára mégiscsak vevő a nemzeti kormány, s valamiképpen csak megszünteti azt a képtelen és botrányos helyzetet, amiről az imént – nemcsak a regényben, hanem valóságosan is – Budaházy Edda is szónokolt: a hazafiak börtönben, a terroristák szabadlábon. (Sőt: Gyurcsány – országgyűlési képviselőként – az Országházban, a magyar demokrácia szentélyében feszít!)
Ignácz bíró kíméletlenül kijózanító ítélete nyomán vált világossá, hogy a nemzeti kormány nem tud vagy nem akar nyomást kifejteni sem a bíróságra, sem az ügyészségre. Az ügyészség egy jottányit sem visszakozott, és a bíróság is kötötte az ebet a karóhoz: márpedig itt akár 17 év fegyházbüntetést is megérdemlő terrorcselekmények történtek, megítélése szerint. Minden kétséges tanúvallomást és kétséges bizonyítási eljárást kétségkívül bizonyítottnak tekintett, s egytől egyig a Budaházy-ügy vádlottjainak terhére rótta őket.
A kormány tehát egészen addig – Ignácz bíró ítéletéig – nem mozgósította amúgy bizonyosan meglévő hatalmát, befolyását arra, hogy akár az ügyészséget, akár a bíróságot, vagy akár az igazságügy-minisztert és a köztársasági elnököt jobb belátásra bírja. Méghozzá azért nem, mert egyelőre nagyobb lett volna belőle a politika kára, mint haszna. A balliberális sajtóban és szavazóbázisban egyértelműen az volt az általános felfogás (megítélés), hogy akik kiállnak Budaházyék mellett – pl. megjelennek a bírósági tárgyalóteremben –, azok csak egy „radikális szubkultúra” képviselői. A Telextől, a 24 órán és a 168 órán át, az Indexig mindegyik előszeretettel élt ezzel a megfogalmazással. A kormányoldal rendkívül széles és ugyanennyire hűségesnek bizonyuló szavazóbázisa, valamint az ezt tápláló – jellemzően nemzeti elkötelezettségű – sajtó pedig általában óvakodott attól, hogy felülbírálja a miniszterelnök vagy kormánya bármely döntését, mert úgy ítélte meg, hogy ezzel gyengítené őket, az ellenzéket ellenben erősítené. Tehát a kormányzat számára politikailag mindenképp egy kényelmes megoldásnak tűnt: hagyni a gépezeteket a maguk kedvére működni, a nemzeti radikálisokat (a „radikális szubkultúrát”) pedig továbbra is szorításban, őrizetben tartani. A politikai ellenzéke ezzel messzemenőkig egyetértett, de a saját politikai tábora sem helyezte Orbánt és kormányát akkora nyomás alá, hogy érdemes lett volna kockáztatnia, pl. kitennie magát a várható mélyállami, háttérhatalmi rosszallásoknak, figyelmeztetéseknek. A harmadik erő pedig (a radikális szubkultúrának címkézett), amely leginkább szorgalmazta Budaházyék kiszabadítását (Mi Hazánk, nemzeti jogvédők, velük rokonszenvező sajtó), összességében nem volt eléggé tekintélyes és népszerű ahhoz, hogy érdemes lett volna engedni neki, s ily módon Budaházyéknak igazságot szolgáltatni.
Telnek-múlnak a hónapok, s Budaházy György, a neves hazafi váltig előzetes letartóztatásban. Börtönben senyved többedmagával – a már-már legendás hírű magyar miniszterelnök és szabadságharcos, Orbán Viktor országvezetése, kinyilvánítottan nemzeti kormánya alatt. „Folyton azon gondolkodom, hogy mit lehetne még tenni”, veti papírra (pontosabban: veri számítógépébe) ekkor valaki, aki az első pillanattól fogva talán mindenki másnál jobban szívén viselte az igaztalan üldözésnek és rabságnak kitett Budaházy György sorsát. Nemcsak szerette őt, nemcsak aggódott érte, mint ahogy e radikális hazafi édesanyja, vagy ahogy a felesége, három gyermekének anyja, hanem ezen felül szinte rajongásig tisztelte is. Kisgyerek kora óta felnézett rá: csodálta merész gondolkodásáért és harcos bátorságáért, az igazságért való hajthatatlan kiállásáért.
Ezért is törte Budaházy Edda oly erősen a fejét azon, mit is kellene tenni, mit is kellene másképp csinálni. Mint az egész Hunnia-ügynek kezdetektől érzékeny figyelemmel követője, tüntetések, tiltakozások tevékeny szervezője és résztvevője, megértette, hogy az addigi módszereik nem elégségek igazuk – igazságuk – érvényre juttatásához. Más módon kell hozzáfogni a tömegek és a döntéshozók meggyőzésének. Idevágó kulcsgondolatát bele is írta készülő küldeményébe:
„Jó volna egy olyan támogató levél megfogalmazása, amit nem mi írunk, a család és a radikálisok, mert arra csak legyintenek (...)”
Tehát egy olyan „támogató” – támogatást kérő, támogatásra felszólító – levelet kell íratni, amelynek szerzője nem tagja sem a családnak, sem a „radikális szubkultúrá”-nak. Ugyanakkor eléggé hazafias és nemzeti érzelmű kell legyen ahhoz, hogy jó szívvel álljon ki Budaházyék érdekében. Végezetül pedig eléggé közismert s kellően széles körben népszerű és hiteles személyiség kell legyen ahhoz, hogy szétszórandó levelével az addiginál tágabb körből és mélyebb merítéssel szerezhessen támogatókat a hazafiak ügyének. S az így megkezdett támogatói toborzás addig szélesítendő, addig folytatandó, amíg a döntéshozók be nem látják: na, most már több a vesztenivalójuk, ha minden marad a régiben, s Budaházyékat továbbra is fogságban tartják...
Budaházy Edda levele Kondor Katalinnak
2022. aug. 27., Szo, 12:52
Tárgy: Budaházy
Kedves Katalin!
Budaházy György immár 3 évet töltött eddig börtönben és még ennyit különböző kényszerintézkedések alatt, melyek összesen már a kedvezményekkel együtt egy 6 éves börtönbüntetés letöltésének felelnek meg.
Belátva azt, hogy a „független” bíróságban magyar hazafi nem bízhat, eljárási kegyelmi kérvényt nyújtottunk be Novák Katalin köztársasági elnök asszony felé, melynek elbírálása bármikor megtörténhet.
Most kell imádkozni!
Én, a család és a minket támogatók, nem akarunk tüntetni, lázadni, szidalmazni a kormányt, egyrészt azért, mert megélve a kommunizmust és a rendszerváltás óta is 12 év balliberális kormányzást, látjuk, hogy ez a kormány országot épít és ebben támogatni szeretnénk, másrészt azért sem, mert félünk, hogy nem lenne a kérelmünkre jó hatással.
Viszont fontos volna, hogy a hatalom érezze, Budaházy Györgyöt nem felejtjük el, szabadulása fontos a jobboldal számára és elvárjuk a kormánytól, hogy ekkora égbekiáltó igazságtalanságot ne hagyjon annyiban.
Magam részéről mindent megteszek, hogy a bátyám ügye figyelmet kapjon, azonban fontos az is, amit Ön is tesz, nevezetesen, hogy ha teheti, beszél erről mindenfelé, és korábban is nyilatkozott nekünk erről. Ezt belinkelem, és ezúton is köszönjük!
Folyton azon gondolkodom, hogy mit lehetne még tenni.
Jó volna egy olyan támogató levél megfogalmazása, amit nem mi írunk, a család és a radikálisok, mert arra csak legyintenek, hanem olyan fontos és neves személyek, mint Ön is, és amit eljuttathatnánk az Igazságügyi Minisztériumba, a köztársasági elnöki hivatalba és természetesen a sajtónak.
Biztos vagyok benne, hogy azok a személyek, akik eddig is meg mertek szólalni Gyuriért, például Bayer Zsolt, Schiffer András, Wittner Mária, Drábik János, Szentesi-Zöldi László, Bencsik András, Pilhál Tamás, Füssy Angéla, Földi László és a védett társadalom alapítvány, Skrabski Fruzsina, Kassai Lajos, Bíró András... stb., most is megtennék és ezzel tudnánk egy kis nyomást gyakorolni.
Arra gondoltam, hogy ha ezt Ön kezdeményezné, akkor többen csatlakoznának. Kérem, fontolja meg és ha valamely okból úgy dönt, hogy nem vállalja, én azt is megértem és elfogadom.
Alább csatolok pár dolgot, olyan levelet, melyet például hagyományőrzők fogalmaztak meg. Ilyen és ehhez hasonló kiállásokra gondolok.
A miniszterelnök is azt mondta a minap: nem elég, ha igazunk van, erőt is fel kell mutatni!
Barátsággal:Budaházy Edda
Kondor Katalin: Levél, amelyet meg kellett írnom
A Magyar Rádió egykori elnöke, a neves rádiós szerkesztő és hírlapos újságíró rögtön magáévá tette Budaházy Edda kérését és elképzelését. Levelet írt néhány olyan ismerősének, barátjának, egykori munkatársának, akikről úgy vélte, hogy szívesen törnék a fejüket azon, mit lehetne csinálni, és hajlandóak lennének latba vetni hivatásukból vagy közszereplésükből fakadó befolyásukat, akár a háttérben, akár nyilvánosan. A levél tartalmából megítélhetően, Kondor Katalin megelégelte az értelmiség, az „írástudók” árulását, közönyét és tehetetlenkedését (ami – tegyük zárójelben hozzá – Magyarországra éppen úgy jellemző, mint a Nyugat többi tömegdemokráciájára). A nagyobb merítés – vagyis a Budaházyék igazsága iránti kereslet növelése – érdekében a 2006 őszi eseményeket, a gyurcsányi terrort helyezte gondolatmenete középpontjába. Megírva a maga határozott véleményét, saját álláspontjuk kifejtésére kérte meg levele címzettjeit. Részlet a levélből:
[…] A »rendszerváltás« nyertesei és vámszedői naponta »szélsőjobboldalizzák«, bizonyítékok nélkül »fasisztázzák« közéleti szereplőinket, és mi nem mondjuk, nem követeljük, hogy álljon meg a menet!
Nem nézhetjük tétlenül a jogállamiság valódi sárba tiprását, a bíróságok valódi indok nélküli ítéleteit. Azt tapasztaljuk, hogy a jogtalanul randalírozókat, az ünneplő tömegbe lövetőket, az ártatlan fiatalokat utcán összeverő és a magyar rádió udvarán megkínzó senkiháziak és vezetőik büntetlenül maradtak. Nem vagyok jogász.
Ám mint magyar állampolgár, joggal várok sokakkal együtt választ arra, milyen bűnt követett el Budaházy György és csapata, s mely bűnügyek azok, melyekért bárki 17 esztendős büntetést kaphat és kapott?
Hol maradt a 2006-ban készült felvételek sokasága által bizonyított, ártatlan, ünnepről hazatérni szándékozó tömegbe lövetők megbüntetése? […]
Tisztelt kollégák! Ha úgy gondoljátok, egészítsétek ki ezt a levelet saját gondolataitokkal. A gondolatnak is van ereje, meg a személyes, leírt véleménynek is. Mindig van olyan idő és olyan esemény, vagy jelenség, amikor nem hallgathatunk, amikor cselekednünk kell.
Egy hazafi tévedhet. Egy hazaárulónak nincs bocsánat.”
Magánlevélből nyílt levél – a tudatos civilpolitika első csírái
Mint a címzettek egyike, megkértem az iménti levél íróját, küldeménye hadd kerülhessen fel nyílt levélként a Szilaj Csikóra. 2022. augusztus 29-én jelent meg teljes egészében, a következő címmel: Kondor Katalin: Levél, melyet meg kellett írnom – Budaházyék érdekében.
Másnap pedig ugyanott, szintén nyílt levélként megjelent a magam válasza is. Ebben, a kívánatos cselekvési csapásirányra utaló felhívásban már felfedezhetők, sőt olykor markánsan megmutatkoznak azok a felismerések, amelyek a civilpolitika lényegének megragadásához, majdani megalapozásához vezettek…
Egy nagyszerű amerikai újságírót, hajdani politikai tanácsadót idézve mutatok rá, hogy milyen veszedelemmel jár az, ha a hazafias érzelmű állampolgárok merő jóindulatból és hiszékenységből, kritikátlanul támogatják a nekik rokonszenves politikai erőket. Ahogy a mi kétharmadunk is teszi az Orbán Viktor vezette, nemzeti-keresztény alapvetésű hatalom esetében.
Ugyanis még egy nemzeti színezetű kormányhatalomnak is lehetnek olyan reálpolitikai megfontolásai, amelyek miatt erősen vonakodni kényszerül egyfelől a szabadságharcos hazafiak kiszabadításának, másfelől az igazi (gyurcsányi) terroristák megbüntetésének szorgalmazásától. Ellenben a kétharmadjukat ‒ a választópolgárok tömegét – nem köti semmiféle reálpolitikai megfontolás! Ebből következően – mutattam rá – az Orbánékkal rokonszenvezők bátran felhagyhatnak azzal a hazafias hiszékenységgel, hogy „ha Orbánéknak így jó, akkor biztos így van jól”. (Értsd: Budaházyékat hagyni kell tehát a börtönben megrohadni.) „Nem! A legkevésbé sem!” ‒ figyelmeztettem.
„Orbánék akkor tudnak másképp cselekedni – akkor tudják a módszeresen »terroristának« megbélyegzetteket nyugodtan kiengedni –, ha a kétharmadjuk észhez tér: ha belátja, befogadja az iménti felismeréseket, és követeli – nem a »terroristák«, hanem – a szabadságharcosok szabadon engedését, igaz hazafiaink, pesti srácaink és lányaink kegyelmi kérvényeinek kedvező elbírálását.”
Levelem befejező soraival ‒ újkeletű „igehirdetésem” végkicsengésével ‒ szintén nem a bíróság vagy a kormányhatalom felelősségét domborítottam ki, hanem a kétharmad „lelkes hiszékenységét” és „lelkiismeretlen butaságát” ostoroztam, „amely jól elvan azzal a kényelmes tévhittel, hogy a népuralomhoz nem szükséges népakarat, elegendő négyévenként szabadon ikszelni, s a többit a megválasztottakra lehet és kell bízni…” Amerika már belepusztult ebbe a kificamodott gondolkodásba, mutattam rá. „Nem lenne jó hasonló sorsra jutni...” ‒ adtam le a vészjelzést a tömegdemokrácia kényelmébe belesüppedteknek.
Budaházy Bizottság az Igazságtételért ‒ teljesebb és „szalonképesebb” társadalmi képviselet
Kondor Katalin levele megnyitotta az utat Budaházyék igazságának jóval szélesebb körű hirdetése és terítése, más szóval: értékesítése előtt. Egy később született és ugyancsak megjelent Kondor-levél ‒ amelyben a másodfokú bírósági ítélet nyomán „szomorú köszönetet” mondott „a Budaházy-ügyben felháborodásához csatlakozottaknak” ‒ tartalmazza az eredeti címzettek többségének (a nyilvánosságra hozatalhoz hozzájárulók) névsorát: Korbuly Péter, Kiss Gyöngyi, Morvai Katalin, Bata János, Pamper Viktor, Varga Domokos György, Szabó Veronika, Földi László, Mayer Gábor. Nem mindegyikük neve ismeretes a szélesebb közönség előtt, de döntéshozói körökben leginkább olyan nemzeti érzelmű, hiteles személyekként tartották (és tartják) számon őket, akiknek mindenképp volt egy nagy előnyük a nemzeti radikálisokhoz képest: szalonképesebbnek számítottak.
Kondor Katalin így jellemezte önmagukat – kimondva-kimondatlanul is összevetve az új támogatókat a régiekkel, utalva mindenekelőtt a nemzeti jogvédelem két vitathatatlan vezéregyénisége, Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás közismert végzettségére és szakmai ténykedésre.
„A mi fél évvel ezelőtt kelt levelünk aláírói között nincs jogász. Csupán egyetlen jogi végzettségű barátunknak van ilyen bizonyítványa, de ő elsősorban író. Ezen ügy véleményezését illetően tehát civilek vagyunk. S ezt a szerepünket mindenféle okoskodás és amatőr jogászkodás nélkül is meg akarjuk tartani. Mi egy igazságérzetre és erkölcsre épülő társadalomban szeretnénk élni, ezt a félévvel ezelőtt írott levelünkben valamennyien ki is jelentettük. Minekünk igazságérzetünk van, s hisszük, hogy életünket erkölcsi alapon sikerül élnünk, amíg csak létezünk. Nekünk nincs lehetőségünk filmet forgatni a meghurcolt áldozatokról, nincs igazán „sajtófelületünk” arra, hogy naponta elmondjuk véleményünket – no nem a Budaházy-ügyről, hanem a magyarországi jogi helyzetről. Ugyanis zömmel „kiöregedett” sajtómunkások, nyugdíjas értelmiségiek és művészek alkotják civil társaságunkat. Mi csak terjeszteni tudtuk és tudjuk az aktív kollégáinktól hozzánk elérkező információkat, remek riportjaikat, cikkeiket, hadd legyen tisztában mindenki az eseményekkel. A jogalkotásba sem áll módunk beleavatkozni, mert nem vagyunk szakemberek. Csak éppen elvárnánk a jogi területen dolgozó valamennyi alkalmazottól, hogy a magyar jogrendszer hiányosságait szakmai alapon vizsgálja felül és bírálja el, úgy, ahogy a tisztesség, az igazság és az erkölcs megkívánja. Magyarán: találjon egymásra a jog és az igazság. Mi ezt szeretnénk, és ezért próbáljuk hallatni a hangunkat.”
Ezért aztán, amikor az új és a régi igazságharcosok közösen létrehozták a Budaházy Bizottságot, ezzel mind a döntéshozók, mind a véleményvezérek („celebek”, „influenszerek”), mind pedig a szélesebb nyilvánosság számára azt üzenték, hogy itt már olyan közéleti személyiségek, olyan magyar értelmiségiek (írók és újságírók, jogászok, orvosok, művészek, papok és mások) tekintik szívügyüknek az igazságtételt, akik az egész magyar társadalomnak a jobb érzésű részét képviselik.
Némi vita folyt köztünk arról, milyen néven jelenjünk meg a nyilvánosság előtt, mi szolgálná legjobban közös törekvésünket. Mivel Budaházy György volt az egész ügynek nemcsak az elsőrendű vádlottja, hanem minden tekintetben kulcsfigurája és megszemélyesítője is (az „arca”, ahogy mondani szokták), ezért azt könnyen és hamar eldöntöttük, hogy a megalakítandó bizottság az ő nevét viselje. Gaudi-Nagy Tamás azonban azt is felvetette, hogy a leendő nevünkbe foglaljuk bele: itt jóval többről van szó, mint Budaházy és társainak személyes ügye. Nekünk azért kell harcolnunk, hogy ne csak az ő perükben, ne csak a hazafiak esetében történjék meg a szó szerinti értelemben vett igazságszolgáltatás (tehát a felmentésük, kegyelemben részesítésük), hanem a 2006-ban állami terrorizmusra vetemedők is nyerjék el – tényleges terrorcselekményük miatt elévülhetetlen – büntetésüket. Ebből a megfontolásból lett végül a teljes nevünk: Budaházy Bizottság az Igazságtételért. Kezedőbetűire rövidítve: BBI.
Volt tehát már közös nevünk, testületünk, amely már összetételénél fogva is minden korábbinál nagyobb tekintélynek örvendett és nagyobb tiszteletet parancsolt. És lényegében volt már egy ugyancsak nevezetes és több szempontból erősen jelképes „főhadiszállásunk” is: a Hazatérés Temploma. Vezető lelkipásztora, ifj. Hegedűs Lorant bocsátotta előzékenyen mindig rendelkezésünkre, így történetesen az 2022. október 2-i összejövetelünk és megalakulásunk alkalmából is.
Emlékezetes pillanatai voltak az ünnepélyes eseménynek, amikor Budaházy György a börtöncellájából, élőben jelentkezett be. Egy másik bírósági perében Gaudi-Nagy Tamás látta el a védelmét, ezért jogukban állt telefonon érintkezésbe lépni egymással. Gaudi telefonja körüljárta az emeleti helyiség hosszú tárgyalóasztalát, az ott helyet foglaló mintegy húsz alapító tag mindegyike váltott Gyurival néhány szót, személyes elszántságunkról biztosítva, egyúttal pedig még egy kis kitartásra biztatva őt.
Bemutatkozó sajtótájékoztató ’56 ünnepéhez időzítve ‒ megjelennek a nagyágyúk
2022. október 21-re, a Polgári Mulatóba hirdettük meg a BBI bemutatkozó sajtótájékoztatóját. A Hazatérés Temploma mellett erre a szintén budapesti, belvárosi helyszínre szerveztük a különféle megnyilvánulásainkat (beszélgetés Budaházyval és más BBI-tagokkal, könyvbemutató, sajtótájékoztató stb.), ahol kormánypárti politikusok is gyakran megfordultak. Az időzítésnél természetesen figyelembe vettük, hogy kínálta magát a Kádár-korszak és a Gyurcsány-korszak október 23-ájának párhuzamba állítása…
A Budaházy Bizottság az Igazságtételért társaság által jegyzett közlemény így határozta meg megalakulásunk okát és legfontosabb közvetlen célját:
„A Hunnia ügyként ismert, Budaházy György és 16 társa elleni büntetőeljárás olyan mértékben siklott le a törvényesség medréből, hogy ezt már csak rendkívüli igazságtétel intézkedéssel, azaz eljárási kegyelmi döntéssel lehet helyreállítani. E cél érdekében alakult meg 2022. október 2-án a Budaházy Bizottság az Igazságtételért, nemzeti elkötelezettségű, tekintélyes közéleti személyekből és megbecsült hivatást gyakorlók által, akik felismerve a Budaházy-Hunnia ügyben született ítélet mélységes igazságtalanságát és nemzeti érdekeket sértő, káros jellegét rövidesen a hazai nyilvánosság számára is ismertté váló kezdeményezéseket fognak tenni az illetékeseknél a kegyelmi döntés mielőbbi meghozatala érdekében.”
Miként a beharangozóból látható, a BBI tagjainak sorában megjelentek azok a „nagyágyúk” – neves közéleti szereplők –, akikre már bajosabban lehetett legyintgetni. A közlemény név szerint az alábbi BBI-tagokat sorolta fel:
Kondor Katalin, dr. Csókay András, Petrás János, Korbuly Péter, dr. Kőrösi Mária, Duray Miklós, dr. Drábik János, Tőkés László, dr. Morvai Krisztina, Stefka István, Pongrácz András, dr. Petrányi-Szöőr Anna, dr. Gaudi-Nagy Tamás, ifj. Hegedűs Loránt, Varga Domokos György.
Annak megítélését, hogy a kormányhatalom számára közülük (közülünk) ki lehetett valóban mérvadó, inkább a tisztelt olvasó ismereteire, sejtéseire vagy világhálós kutakodásaira bíznám. Elég az hozzá, hogy ez a kezdeti összetétel összességében kiváló alapnak bizonyult az elrugaszkodáshoz: hamarosan gombamódra kezdett növekedni a Budaházy-ügy támogatóink tábora. Nem sok idő kellett hozzá, hogy jószerivel megforduljon a különféle közszereplőknek, különösen a nemzeti oldal „véleményvezéreinek” a Budaházy-ügyhöz való viszonyulása: korábban cikinek, kínosnak számított a Hunnia-ügy „terroristái” mellett kiállni, mígnem aztán már az számított cikinek és kínosnak, ha valaki kimaradt a támogatók sorából.
Jó példa erre az a kiváló politológus, filozófus, közgazdász, a politikatudomány kandidátusa, akit néhány nappal a BBI megalakulása után kértem fel a hozzánk való csatlakozásra. Azzal hárította el, hogy mélységesen egyetért velünk, a céljainkkal és törekvéseinkkel, de úgy véli, hogy a háttérből jobban tudná szolgálni ügyünket. És igazat adtam neki. Mivel a nemzeti főáramban megjelenő, szókimondó elemzései kétségtelenül az egész nemzet hasznára válnak, magam sem kívánhattam, hogy akár még Budaházyék kiszabadítása árán is veszélyeztesse ezt a kedvező helyzetét – szellemi és hatalmi beágyazottságát – azzal, hogy nyíltan összeáll velünk, „terroristák” nyílt pátyolgatóival. Az idők során amúgy is elég sok jó tapasztalatot szereztem arra vonatkozólag, hogy a háttérben meghúzódó „bennfentesek” – a gépezetekre való rálátásuk és befolyásuk révén – milyen sok segítséget tudnak nyújtani nekünk, civileknek, szabadság- és igazságharcos küzdelmeinkhez… Nos, nem telt el több pár hétnél, és a szóban forgó kiváló politológus neve is ott díszelgett már azon a BBI által közzétett listán, amelyen a közismert, neves támogatóink száma immáron meghaladta a százat is… Nemsokára bemutatom az egész névsort, sőt a teljes arcképcsarnokot is, amelyet a Szabadsagot.com világhálós oldal tett közkinccsé, s amelynek puszta megtekintése is arra csábított minden jóérzésű magyar embert, hogy „Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék”.
Mit adjunk el, ki adja el, kinek, hogyan? ‒ igazságértékesítés a nemzeti ünnep jegyében
Egész elanyagiasult életünk e kérdések körül zajlik, ezért fölöslegesnek ítélem, hogy a mi értékesítendő portékánk vonatkozásában bármiféle elméleti körítéssel álljak elő. Elég annyit megjegyezni, hogy a legértékesebb áru is eladhatatlan, ha nem tudni róla, hogy micsoda; ha hiteltelenek vagy ellenszenvesek kínálják; ha olyannak tukmálják, akinek eleve púp a hátára; ha úgy kínálják, hogy nem éri el vagy nem érinti meg a célközönség lelkét.
Amíg Budaházyékra a célközönség zöme csak úgy tudott gondolni, mint terroristákra (közveszélyesekre, szélsőséges radikálisokra stb.), addig nem lehetett őket – ügyüket, igazságukat – kellően nagyszámú közönségnek eladni. 2022. október 23. állami ünnepe jó alkalmat kínált arra, hogy jelenbeli hazafiainkat olyanokkal társítva „áruljuk”, akik múltbeli radikális hazafiságuk, forradalmiságuk ellenére méltó megbecsültségnek örvendenek a mai mérsékelt nemzeti körökben. Mint mindjárt látni fogjuk, ezzel az „árukapcsolással” Budaházy és társai ’56 szabadságharcosaival, Wittner Máriával és a pesti srácokkal válhattak egylényegűvé.
Amíg Budaházyék igazságát csak a „radikális szubkultúra” kínálta, a mérsékelt nemzeti körök óvakodtak érte nyúlni, magukévá tenni. 2023 október 23-án két nagyszabású tüntetés is zajlott Budapesten a Budaházy-ügy középpontba állításával. Az egyiket a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) rendezte a Budai Várban, a köztársasági elnöki palota szomszédságában, a másikat a Mi Hazánk, a szintén jelképerejű Corvin-közben. Az előbbinek a meghirdetett programja szerint:
„Az MVSZ döntése alapján nemzeti ünnepünkön egész napos tüntetést szervezünk a Budai Várban, a Szent György téren, az Államelnöki Hivatal és a Nemzeti Galéria közötti téren Budaházy György hazafi és társainak szabadulásáért, az eljárási elnöki kegyelem gyakorlásáért. A magyar közélet jeles személyiségei szólalnak fel az igazságosság védelmében. Fuksz Sándor, dr. Pócs Alfréd, Dévay Nagy Kamilla, dr. Drábik János, Kondor Katalin, Varga Domokos György, Patrubány Miklós, dr. Gaudi-Nagy Tamás, Budaházy Edda, Vukics Ferenc, Novák Előd, Ertsey Attila, dr. Tamasi József, Vesztergám Miklós, Bene Gábor, Pongrátz András. 11:55 – Patrubány Miklós – Levél a köztársasági elnök asszonynak, 12:00 – Déli harangszó, 12:03 – Menet indul a köztársasági elnöki hivatal felé, 17:45 – Sinkovits-Vitay András Tóth Ilona és Wittner Mária verseit szavalja.”
A felsoroltak neve a tájékozottabb nagyközönség számára egytől egyig jól ismert. A színpad elé elhelyezett ülőalkalmatosságok megteltek érdeklődőkkel. A nemzeti radikálisok korábban megszokott köre egy fontos társaság képviselőivel bővült: dr. Pócs Alfréd és dr. Tamasi József az Orvosok a Tisztánlátásért Mozgalom „kovidönkény” elleni küzdelmében tett szert szélesebb ismertségre és népszerűségre. Kondor Katalin és Vukics Ferenc nem tudott személyesen részt venni, de az elnöki kegyelem megadása érdekében írt levelüket mások felolvasták (utóbbiét jómagam). Vukics korábban is elég nagy közismertségnek örvendett, részben a Baranta Mozgalom és a Magyarok Szövetsége létrehozának, részben pedig a százezreket megmozgató Magyarok Országos Gyűlése rendszeres megszervezésének köszönhetően. Az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban a Szilaj Csikón megjelent cikkeiből azonban az is kiderült, hogy párját ritkítóan jó katonai szakértő: nemcsak elképesztően tájékozott, de rendkívül emberséges is. Olyan népszerű, közkedvelt médiumok kaptak utána, mint a Hír TV, a HIT Rádió, az Ultrahang, s legújabban a Patrióta. De még egy másik neves katonai szakértő, Stier Gábor is rendszeresen átveszi Vukics szilajcsikós cikkeit a saját népszerű honlapjára, a moszkvater.com-ra. Vukics tehát végképp nem ama „igazságárusok” közé tartozott, akire legyingetni lehetett volna. A kegyelem érdekében írt levelében ráadásul olyan szempontra fektette a hangsúly, amely nem közvetlenül a hazafiak, hanem inkább a családtagjaik igazságát – az őket sújtó, fájdalmas igazságtalanságot – domborította ki.
Egy édesapának a gyermekei mellett a helye
„(…) A hűség teszi teljessé közösségi valónkat. Azok, akik ma itt vannak, nemcsak Budaházy Györgyhöz és a vele együtt elítélt nemzettársainkhoz hűségesek. Hűségesek a felségeikhez, a gyermekeikhez, a szüleikhez, a testvéreikhez és a barátaikhoz. Hűségesek az igazsághoz és egy emberibb jövő reményéhez. (…)
Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Novák Katalin!
Mi itt most mindannyian arra kérünk egy háromgyermekes édesanyát, hogy gyakoroljon kegyelmet és adja vissza az igazságtalanul elítélt édesapákat a családjaiknak, és adja vissza abbéli reményüket, hogy Magyarország továbbra is az, amivé elődeik tették.
Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Novák Katalin!
Mi hűségesek vagyunk Budaházy Györgyhöz és társaihoz, őket el nem hagyjuk! Addig, amíg családtagjaik szabad emberként át nem ölelhetik őket! Isten Minket úgy segéljen!
Vukics Ferenc
egyetemi oktató, a Szilaj Csikó katonai szakértője, a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány alapítója”
Pár mondat erejéig még egy „nagyágyúra” kitérve: Drábik János a hatalmi, hálózati összefüggéseknek és politikai játszmáknak olyan szintű (mélységű) ismerője, hogy ezzel nemcsak a „szélsőséges”, hanem a mérsékeltebb körök megbecsülését is kivívta. Felszólalásában egyfelől szólt a Budaházy Györgyhöz fűződő szellemi és személyes barátságáról, másfelől nem felejtette el azt is megemlíteni, hogy egyszer Orbán Viktor személyesen közölte vele: érdeklődéssel olvassa könyveit. Aligha létezhet ennél hitelesebb árus Budaházyék igazságának értékesítéséhez. Eltekintve a hazafias és nemzeti érzésektől eleve idegenkedő, jellemzően balliberális körökhöz tartozókról…
Ez utóbbiak célirányos meggyőzésére nem is lett volna értelme időt, energiát pazarolni. Sőt, olyan érelemben eleve le kellett mondani róluk, hogy lényegében az ő rovásukra bírtuk kimenteni a megvádolt és meghurcolt hazafiakat a börtönből. Úton-útfélen hangoztattuk és bizonyítottuk, hogy ’56 leverői és 2006 rendőrterrorjának levezénylői ugyanannak a ballib szellemi, politikai körnek a származékai: vagyis a kádári és a gyurcsányi önkény lényegében egykutya. Ezzel is arrafelé tereltük a kormányhatalmat, hogy szolgáltasson igazságot Budaházyéknak, hiszen ezzel egy csapásra a balliberális ellenzéki köröknek is odasújthat egyet, s ily módon a mi értékesebb igazságunkkal kiszoríthatja a „piacról” a balliberálisok hamis kínálatát.
Szerencsére ez a megfontolásunk nem akadályozta meg, hogy a „radikális szubkultúra” körein kívül is támogatókra leljünk.
Külön tanulságban kívánok majd foglalkozni annak a jelentőségével, hogy az emberiség egy viszonylag kis töredéke mintha olyan küldetéssel (küldetéstudattal) lenne megáldva, mely arra sarkallja, hogy akár a saját személyes kárára is kiálljon az igazságért. Ez akár oda is elvezethet, hogy egy olyan politikai személyiség, aki valamikor az LMP nevű párt alapítójaként és elnökeként lényegében a balliberális oldalon pozícionálta magát, végül a „radikális szubkultúra” képviselőivel teletűzdelt BBI-nek legyen tekintélyes tagja. Szó szerint ezt történt Schiffer Andrással, aki az így bizonyított tárgyilagosságával és hitelességével, szekértáborokon felülemelkedő kiállásával bizonyosan meghatározó szerepet játszott a kedvező kegyelmi döntés meghozatalában. A Budaházyék melletti kiállásáról szóló, a szabadsagot.com csapata által készített és közzétett rövidfilm több mint százezer megtekintést vonzott – nem kis részben annak is köszönhetően, hogy saját fészbukos oldalán is előzékenyen megosztotta. El lehet képzelni, hogy Budaházys igazságunk csak ezzel az „áruterítéssel” mennyivel szélesebb körhöz, mennyivel nagyobb tömeghez jutott el közvetlenül (mondhatni: személyre szólóan), mint annak előtte bármikor.
Egy másik BBI-tagnál még biztosabbak lehetünk abban, hogy a kegyelem kivívásában kulcsszerepet játszott. Könyvünk egy korábbi fejezetében már szó esett arról, hogy Novák Katalin arra hivatkozva adott kegyelmet az utolsó három vádlottnak, hogy a sértettnek, Csintalan Sándornak ez volt a kifejezett kívánsága. Nos, Csintalan nem magától hozakodott elő ezzel a kérésével, hanem Skrabski Fruzsina megkeresésére. Nos, éppenséggel Fruzsi sem tartozott a „radikális szubkultúrába”. Olyannyira nem, hogy egy vele folytatott videóbeszélgetés címlapképén ez a kis felirat ékeskedik: „FRUZSINA HIDAT KÉPEZ JOBB ÉS BALOLDAL KÖZÖTT”.
Ám az igazságra való fogékonysága – vagyis igazságharcos küldetése – őt is beterelgette a BBI fellegvárába. Morvai Krisztinát a rendíthetetlen igazságharcáért példaképének nyilvánította, éppen úgy, mint egy másik nagy igazságharcosunk, Füssy Angéla. Csakhogy utóbbival ellentétben, Fruzsi azt is mindig hangoztatta, hogy azokkal az erőszakos cselekményekkel nem tud azonosulni, amiket a vádlottak terhére róttak. Mint mondotta, ő csak azért harcol Budaházy és társai kegyelemben részesítéséért, mert nem bírja elviselni azt az igazságtalanságot, hogy Gyurcsányék, az igazi nagy terroristák, büntetlenek maradtak. Kifinomult igazságérzete és a gyurcsányi rendőrterror miatti felháborodása arra késztette, hogy dokumentumfilmet készítsen. A Bodoky Tamással közösen jegyzett film rövid, de velős címe: Áldozatok 2006. A film elkészítéséhez a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, Gaudi-Nagy Tamás is segítséget adott. Így emlékezett meg erről:
„Megtisztelő, hogy az egyik alkotó, Skrabski Fruzsina felkérte a Nemzeti Jogvédő Szolgálatot, hogy segítse a film megvalósítását: örömmel tettünk kérésének eleget, így került a filmbe két jogsértett egykori ügyfelünk, Apáthy Istvánné és Macsotay Gergely esete. Ezen kívül szakértői véleményünket is megosztottuk az alkotókkal. Arra különösen büszkék vagyunk, hogy a film bemutatja véleményünket, amely szerint ez a hatalmi erőszak terrorcselekmény volt a nép ellen, amely el nem évülő bűntett (ráadásul bűnszervezetben elkövetett formában) és életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő. Külön öröm volt, hogy ezt Fruzsina a filmbemutatón elmondott beszédében hangsúlyosan emelte ki és értett vele egyet.”
Bár Fruzsi mindig is ragaszkodott hídszerepéhez, nem tudta nem észrevenni azt a meghökkentő szakadékot, amely filmje fogadtatásában a két tábor – nemzetiek és balliberálisok – között tátongott. Akár például a Pesti TV jóvoltából, ő is szembesülhetett azzal, hogy az utóbbiak táborában minden erővel elhallgatni vagy csökkenteni igyekeztek az állami terror jelentőségét. A Pesti Srácok filmes csatornája helyszíni tudósításban számolt be Fruzsi filmjének ünnepélyes bemutatójáról, és ebben Budaházy György vagy Gaudi-Nagy Tamás az alaposan dokumentált kegyetlenkedésekhez és törvénytelenségekhez méltó háborgással nyilatkoztak a 2006 őszi önkényről és az ezt feltáró és megörökítő film erényeiről. Ellenben Budapest főpolgármesterétől, Karácsony Gergelytől csak látványos kertelésre, mismásolásra futotta. „Hát, a jogállam sose tökéletes, de hogy ilyen gyenge pontjai voltak, az nyilván súlyos probléma”, indította mondandóját. Erre a riporter azzal szembesítette, hogy a filmben nyilatkozó volt rendőr szerint szándékosan akartak rendőri sérüléseket is, hogy gyűlöletet keltsenek rendfenntartók és tüntetők között. „Felsőbb utasításra, politikai nyomásra!”, tette hozzá a Pesti TV munkatársa, mire Karácsony szó szerint ezt felelte:
„Hát, ugye, ez nem bizonyított. Ez egy borzasztó nehéz történet. Igazából nagyon nehéz kibogozni azt, hogy mi történhetett. Nyilvánvalóan van egy ilyen olvasata is a dolgoknak….”
Csakhogy minél közelebbi kapcsolatba került Fruzsi a nemzeti jogvédőkkel és védenceikkel, neki annál kevesebb lehetősége, annál kisebb tere maradt az efféle megértő és megbocsátó olvasatok számára. Igazságharcos példaképe, Morvai Krisztina nyomdokaiban járva, kamerájával és mikrofonjával ő is eljutott a Hunnia-ügy több vádlottjához és családjukhoz. És kénytelen volt ugyanazt átélni, amit nemcsak Morvai, Gaudi, hanem a hasonló családi interjúi során Füssy Angéla is személyesen megtapasztalt: hát hiszen Budaházy György, Nagy Zoltán, Szücsi Frigyes, Tián Csaba és társaik nemhogy börtöntölteléknek való, elvetemült, felelőtlen személyek volnának, hanem valamennyien példamutatóan felelősségteljes és hasznos életet élnek. Nemcsak saját családjuk, de helyi közösségeik, munkahelyi vezetőik, szakmájuk elismerését és ragaszkodását is kivívták. Miután pedig Szücsi Frigyest is megismerte, Skrabski Fruzsina az idézőjeles „terroristáknak” szinte védőangyalává vált. Első kézből – személyesen és résztelesen – tájékozódhatott arról, hogy egy ártatlan fiatalembert, egy egyetemi hallgatót egykor milyen aljas és törvénytelen módszerekkel helyeztek vád alá. Méghozzá egy olyan, minden tekintetben szeretetre méltó embert, aki az idők során – hosszú meghurcolása és tartós fenyegetettsége ellenére – régész szakmája legkiválóbbjai közé küzdötte fel magát.
„Frigyes, nemzetközileg elismert régész, nagyon kedves, helyes, okos, halkszavú férfi”, hirdette Fruzsi az igazságot a saját „olvasatában”, nem csupán a vádlottról készített filmjével (Más Világ – Koncepciós per ma Magyarországon), hanem ennek szöveges ismertetőjében is. Tárgyalások jöttek és mentek, születtek sorra az ítéletek, s a „nagyon kedves, helyes, okos, halkszavú férfi” – idővel már kétgyermekes családapa – még mindig az igazságszolgáltatási gépezet és a büntetés-végrehajtás foglya maradt. Nem lehet kétségünk, hogy Skrabski Fruzsina „olvasata” (igazsága) nemcsak a tömegdemokrácia népének egy valamelyest szélesebb körét érte el – az általa képezett „híd” jobb és bal oldalán egyaránt –, hanem a döntéshozók figyelmét sem kerülhette el. Novák Katalin köztársasági elnök tanácsadó testületének tagjaként így járulhatott hozzá az elnöki kegyelemhez vezető út kitaposásához olyanok számára, akik a köz szemében egy „radikális szubkultúra” legveszélyesebb képviselőinek, megtestesítőinek számítottak.
És ha csak a köz szemében számítottak volna ilyen veszedelmes elemeknek! De a Nagy Testvér szemében is! Fruzsi fészbukos bejegyzéseit egy időre törölték, elérhetetlenné tették. Kénytelen volt kerülni a Budaházy szónak még a puszta leírását is. Azonban még ez sem bírta őt elrettenteni, visszatáncoltatni. Méghozzá azért nem, mert az igazság nagy úr: aki megszereti, szolgálatába szegődik, egykönnyen nem szabadulhat tőle.
A sikeres civilpolitika szempontjából óriási jelentősége van ennek. A legkülönfélébb erőforrásokkal, gépezetekkel és kényszerítő eszközökkel ellátott hatalommal szemben a civilek egyetlen igazi előnye és hatásos fegyvere: a lélek. Méghozzá az igazság iránti erős vonzódásban és az igaztalanul meghurcoltak iránti együttérzésben megmutatkozó lélek. Amíg ez az emelkedett lélek a hatalommal és a gépezetekkel szemben túlságosan vesztésre áll, nehezen bírja a tömegdemokrácia népét az igazság befogadására mozgósítani. Ha azonban szívós állhatatosságával minőségi és mennyiségi tekintetben egyaránt sikerül egy kritikus tömegre szert tennie, onnantól kezdve a tömeg lelke, az igazságra rákapó nép valóban megteszi a csuda dolgokat. Az igazság értékesítésének, érvényre juttatásának végül is egy olyan csodás munkamegosztása alakul ki a legkülönfélébb hatalmi és befolyásoló tényezők között, hogy ennek ecsetelése már egy újabb fejezetet kíván – egy következő örök tanulság levonásával…
(innen folytatjuk)
Kapcsolódó cikkeink:
5. tanulság: AZ IGAZSÁG IS ÁRU ‒ EL KELL TUDNI ADNI
4. tanulság: A CIVILPOLITIKA SEM NÉLKÜLÖZHETI A REÁLPOLITIKÁT
3. tanulság: CSAK CIVILPOLITIKÁVAL LEHET EMBERIBBÉ TENNI A TÖMEGDEMOKRÁCIÁT
2. tanulság: MINDEN TÖMEGDEMOKRÁCIA SZÜKSÉGKÉPPEN ELIDEGENEDETT GÉPEZET, DE A MOSTANI SZINTET UGROTT
1. tanulság: A TELJES IGAZSÁGOT CSAK MEGKÖZELÍTENI LEHET, ELÉRNI SOHASEM
A BUDAHÁZY-ÜGY ÖRÖK TANULSÁGAI – A sikeres civilpolitika alapjai (Varga Domokos György sorozata) Előszó
