Egy tömeghisztéria születése
A „Fekete Életek (is) Számítanak” (Black Lives Matter, BLM) nevet viselő mozgalom tiltakozása világszerte követőkre talált, és e hirtelen robbanásban az a legszembeszökőbb, hogy milyen villámgyorsan állt mellé lényegében minden befolyásos intézmény és mindenki, aki csak számít. Hollywoodtól az egyházakon át az üzleti élet nagyjaiig a fél világ látja létfontosságúnak, sőt, némely esetben tekinti egyenesen kötelességének, hogy a Black Lives Matter mellé álljanak. Az interneten a népszerű bejegyzések szerzői egymással versengve tesznek tanúságot arról, mennyire szívükön viselik a BLM ügyét.
Az elit intézmények buzgón termelik a körleveleket, amelyek arra szólítják fel az alkalmazottakat, az iskolákban a diákokat, hogy tartsanak önvizsgálatot rasszizmus-ügyben. Simon Henderson, az Eaton College, a legelőkelőbb brit középiskola igazgatója körlevélben tudatta, hogy jóllehet az intézmény ez idáig is igyekezett mind befogadóbbá válni, „kell lennie bennünk elég intézményi alázatnak ahhoz, hogy elismerjük: sok még a tennivalónk”. Ehhez hasonló nyilatkozatot tettek közzé más intézmények is, köztük a British Museum. Másutt az alkalmazottak ajánlatosnak érzik, hogy a BLM-mel való szolidaritásra utaló jelvényeket viseljenek.
Van valami különös és zavarbaejtő abban, hogy elit intézmények és befolyásos emberek egymás sarkát taposva igyekeznek az angyalok oldalán feltűnni. Mintha mind azt gondolnák, hogy ha nem cselekszenek nyomban, ha nem látná mindenki, hogy kimondják a kimondandót, egykönnyen bajba kerülhetnek. Egyes intézmények és vállalatok odáig mentek, hogy támadást intézzenek más vállalkozások és egyének ellen, akik a jelek szerint elcsatangoltak a pártvonaltól. A Reebok felmondta a CrossFithez fűződő partnerkapcsolatát, annyira érzéketlennek és felháborítónak találta az utóbbi vezérigazgatójának George Floyddal kapcsolatos Twitter-bejegyzését. „FLOYD-19” – írta ugyanis Greg Glassman, a CrossFit vezérigazgatója arra reagálva, hogy az Országos Egészségügyi Felmérési és Értékelési Intézet közegészségügyi kérdéssé nyilvánította a rasszizmust és a diszkriminációt. Mi sem természetesebb, minthogy erre számos jól ismert személyiség ragadott billentyűzetet, s minősítette rasszistának Glassman bejegyzését.
(...)
A tömeghisztéria, a csoportok egyengondolkodásának gyakori szélsőséges megjelenési formája ugyanoly gyorsan szokott véget érni, mint ahogyan kirobban. Ezúttal azonban talán másként lesz. A mai intoleráns légkörben ugyanis a tömeghisztéria nem pusztán a tiltakozók magatartásából fakad. Az a lényeg, hogy ez a magatartás elnyerte a politikai elit jóváhagyását. A felsőoktatásban már korábban intézményesített intoleráns korszellem szétárad a társadalomban, és eluralkodik életünkön – hacsak nem lesz bátorságunk ellentmondani neki, amikor elő akarja írni, mit szabad mondanunk, s mit tilos.
