Az esztergomi bazilika harangjai nélkül, de együtt emlékeztek a Párkány környéki települések
A párkányi Sobieski parkban népviseletben, falutáblával, és egy marék anyafölddel gyülekeztek a város környéki települések résztvevői Trianon 100. évfordulóján.
A gyülekezőket Vecserka Péter tárogatómuzsikája köszöntötte, majd Méri Mátyás szavalata hangzott el. Az egybegyűltekhez Pólya Csaba református lelkész és Fóthy Zoltán római katolikus esperesplébános is szólt.
Retkes János, a helyi MKP elnöke felolvasta Salamon Zoltán levelét, aki a megemlékezésre a Gyergyói havasokból származó fenyőfát küldött, amely a magyarság összefogását hivatott szimbolizálni.
Ezt ahhoz a süttői kőből készült emléktáblához közel helyezték el, melyet Párkány és vidéke magyarsága állíttatott. A Nagy-Magyarországot ábrázoló emlékmű Wass Albert versidézetet tartalmaz:
"Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk és leszünk //Egy Cél és Egy Akarat: a víz szalad, de a kő marad, a kő marad.”
A rendezvény szónoka Farkas Iván, az MKP alelnöke, Muzsla község polgármestere, megyei képviselő beszédében visszatekintett a száz évre, hogy mi is történt ezalatt a 36 525 nap alatt. Kiemelte, amíg a szlovákok száma majdnem a háromszorosára nőtt, a magyarok száma kevesebb mint a felére csökkent.
"Ebben benne van az elmúlt száz év minden kínja, könnye, bánata, bűne és tragédiája. Óriási károkat okozott a száz éve folyó tudatos asszimiláció, beolvasztás - sokszor a polgári jog megvonásával, kitelepítéssel, lakosságcserével, megfélemlítéssel” - sorolta Farkas Iván a magyarság számát befolyásoló tényezőket.
(...)
Az anyaföld-gyűjtés ötletgazdája, Zoltai Dániel kifejtette, régen többször gyűjtöttek földet, többek között királykoronázáskor is. Trianon 100. évfordulója is egy fontos esemény, amikor ekképpen is kinyilvánítjuk összetartozásunkat. Az esztergomi polgári körök a magyarországi oldalról már begyűjtötték a földet, a felvidékiek pedig ünnepélyesen egy anyaföldtartó ládikába önthették össze földjeiket, az 56-os nemzetőrök díszőrsége mellett.
A megemlékezés szabadtéri ökumenikus istentisztelettel zárult.
Meglepődve tapasztaltuk, hogy délután fél ötkor, a közös száz másodperces harangozás idején nem szólaltak meg a bazilika harangjai, csak a vízivárosi harangszó szállt halkan a szélben. Pedig az ország első templomának nagyharangja az elszakítottság idején támaszként szolgált a Duna északi oldalán élőknek. A beszámolók szerint hangja messzire elhallatszott, a víz felett is összekapcsolta a lelkeket. Most azonban némák maradtak. Belesajdult a lelkünk. Az RTVE információja szerint a bazilika kanonokja nem kívánt csatlakozni a Kárpát-medencei felhíváshoz.
Kapcsolódó írás: ELNÉMULT HARANGOK...
