Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Román ügyészség: Wass Albert irodalmi munkássága nem esik a háborús bűnösök kultuszát tiltó törvény hatálya alá

2020/06/19

 

Az ügyészség a Tanasă által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) feljelentése nyomán vizsgálta egyes, Sepsiszentgyörgyön 2018 elején tartott Wass Albert-megemlékezések törvényességét.

 

A feljelentő arra hivatkozott, hogy Wass Albertet egy kolozsvári népbíróság távollétében háborús bűnösnek találta és halálra ítélte, így bármilyen Wass-megemlékezés a háborús bűnösök kultuszát tiltó sürgősségi kormányrendelet hatálya alá esik. Döntését indokolva az ügyészség arra hivatkozott, hogy a rendőrség javasolta az eljárás megszüntetését, miután meghallgatta a tanúkat és megállapította: „a Wass Albert-nem történt utalás azokra a cselekményekre, amelyekért elítélték az írót, hanem csak irodalmi munkássága került terítékre”. 

 

A dokumentumból kiderül: a feljelentő nem fogadta el, és panasszal élt az ügyészség határozata ellen, de az óvását elbíráló ügyész ugyanerre a következtetésre jutott. „A bűncselekmény megállapításához elengedhetetlenül szükséges, hogy a háborús bűnökért, emberiesség elleni bűncselekményekért elítélt személy kultuszának terjesztése az illetőnek ahhoz a tevékenységéhez, cselekedeteihez kapcsolódjon, amelyek miatt elítélték” – áll az ügyészségi végzésben.

 

Az ügyészség megállapította: ez a feltétel a feljelentésben taglalt eseményeknél nem teljesült. Az eljárást beszüntető ügyészség arra is kitért a határozatban, hogy a Wass Albert ellen hozott halálos ítélet meglehetősen szűkszavú, amikor a vád bizonyítékait tárgyalja, ráadásul az a törvény, amelyik alapján 1946 márciusában a kolozsvári népbíróság kimondta az ítéletet, 1945 szeptemberéig volt hatályos.

 

A magyarellenes megnyilvánulásai miatt elhíresült blogger úgy értelmezte, hogy az ügyészség voltaképpen rehabilitálta Wass Albertet, és immár nincsen akadálya az íróval kapcsolatos romániai megemlékezéseknek.

 

Románia az EU-s tagfelvételére készülve elsősorban az ország egykori fasiszta diktátorának, Ion Antonescunak a kultuszát igyekezett megfékezni a háborús bűnösök kultuszát tiltó, 2003-ban elfogadott sürgősségi kormányrendelettel. A rendeletre hivatkozva azonban Wass Albert szobrait is eltávolíttatták, és állandó hatósági zaklatásnak voltak kitéve mindazok, akik Wass irodalmi munkásságát idéző megemlékezéseket szerveztek Erdélyben.

 

(...)

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu