A történészi diploma védőpajzsa
RAFFAY ERNŐ LEJÁRATÁSÁNAK OKA, HOGY KÖNYVEKET ÍRT A SZABADKŐMŰVESEK VISELT DOLGAIRÓL
(...)
A kutató a levéltárban fellelt dokumentumokról azt gondolja, tartalmuk megegyezik a történés cáfolhatatlan valóságával. Micsoda tévedés! Konspirációs okokból az operatív találkozóról készült dokumentum egyik része a B dossziéba kerül, míg a másik fele az M dossziéban landol. Ebből következően a kutatást végző történész csak akkor kap reális képet, ha mindkét dossziét egy időben tudja elemezni. És akkor még nem vizsgáltuk meg az adott titkosszolgálati munkatárs további trükkjeit, amit a felügyeletére bízott ügy védelme érdekében alkalmazott.
A rendszerváltás utáni évtizedekben kiélezett vita folyt arról, legyen-e nyilvános a szolgálatok adattára, vagyis szabadon kutatható. Szakmailag nonszensz, hogy ez részben megtörtént. Hiszen ha valami titkos, akkor mitől nyilvános? Következménye pedig az lett, hogy jó néhányan – no, nem mindenki – a történelemmel foglalkozók közül, akik a titkosszolgálat múltját vizsgálják és egyfajta vérbírói szerepet vállaltak, rettenetes tévedésben vannak.
Mivel nem voltak operatív tisztek, de egyre több részinformációt ismernek meg és válnak saját maguk mércéje szerint tévedhetetlenné, már bizonyítottan el is tévedtek. Egy névről, amit a levéltári iratok között találtak, csak akkor mondható ki, hogy tudatosan együttműködő ügynök volt, ha az alábbi feltételek maradéktalanul összevethetők. Az illető bevallja. Tagad ugyan, de létezik egy általa aláírt együttműködési nyilatkozat. Az M dossziéval párhuzamosan olvasható a hozzá tartozó B dosszié is. Esetleg az illető kézzel írt jelentése rendelkezésre áll. De az sem zárható ki, hogy a dossziét kezelő tiszt „túlfantáziált” egy elsődleges kapcsolatot.
Lefordítva ez annyit tesz, találkozott valakivel, aki nem tudta róla, kicsoda, így fenntartás nélkül fejtette ki a véleményét. Találkozásuk során az operatív tiszt a beszélgetés bizonyos megjegyzéseit értékesnek ítélte, és információs jelentést írt belőle, amelyet így kezdett: X. Y. fedőnevű hálózati kapcsolatom elmondta, hogy… Ez természetesen inkorrekt eljárás nemcsak a vétlen személyre nézve, hanem a szolgálaton belül is zavart kelt. Hogy mégis előfordul? Igen, hisz egy operatív együttműködés kialakítása hosszú folyamat, a beszervezési cél elérése pedig rögös út, úgy hívják: operatív megoldás. Ne feledjük, a titkosszolgálati akciók, kapcsolatépítések fedésen keresztül indítandók. Vagyis a célszemély csak később szembesül azzal – vagy sohasem, ha ez úgy indokolt –, hogy beszélgető partnere valójában a szervezet munkatársa. Ha sosem derül ki számára, hogy vitapartnere a szolgálat munkatársa volt, hogyan kérhető számon rajta az „ügynökmúlt”?
Ilyen, a titkosszolgálatok útvesztőiben eltévedt történész Ungváry Krisztián is, aki egyik írásában hitelteleníteni akarta Szakács Árpád állításait a szabadkőműves-világgal kapcsolatban. Érveit alátámasztandó megjegyezte, hogy a Szakács Árpád véleményével egyetértő Raffay Ernő történész, a rendszerváltás egyik prominens politikusa III/III-as ügynök volt. Raffay Ernő pedig – egyébként hogy jön ez ide egy ilyen vitában? – nem volt ügynök. Tények: megkérdeztem, és azt válaszolta, nem volt ügynök.
A magam részéről elhiszem, amit Raffay mond. Elfogadom, mert mondja, elfogadom, hiszen nincs olyan dokumentum, amelyen szerepelne a kézjegye vagy a kézírásával készült információs jelentés. Szervezetszerű kapcsolata nem volt a szervekkel. Egyetemi oktatóként persze találkozhatott úgynevezett „szt” tiszttel mint egyetemi kollégával, ahogy ma is megtörténhet még Ungváry Krisztiánnal is. Lejáratásának tehát egyetlen oka, hogy nem volt rest, és dokumentumokon alapuló könyveket írt a szabadkőművesek viselt dolgairól.
És még egy rossz hír, bárkinek címezve. Kivétel nélkül, mindenkiről összeállítható így utólag is B és M dosszié szaftos részletekkel arról, mit tett a múltban. Nem gondolom, hogy a történelemtudós kiemelt feladata lenne kiszolgálni kitapintható politikai érdekeket történészi diplomája védőpajzsa mögé bújva. Amikor valaki kívülállóként a titkosszolgálatok labirintusába téved, feltétlen gondoljon arra: „Ha megbolygatsz egy méhkast, nem úszod meg méhszúrás nélkül.”
