top of page

Már a rapperek is sorosoznak Amerikában

Lord Jamar már évekkel ezelőtt megmondta azt, ami most bebizonyosodni látszik.

Most, hogy a Black Lives Matter (BLM) aktivistái sikeresen felforgatták az Egyesült Államokat, egy igen érdekes felvétel kezdett el terjedni ismét a közösségi médiában.

A videó még 2016-ban készült, és Lord Jamar a legendás Brand Nubian nevű hip-hop banda egyik tagja látható rajta, amint elmondja véleményét a BLM-ről. Jamar már az elején tisztázta, hogy ő maga nem támogatja a mozgalmat, mert szerinte azt készen kapta meg a fekete közösség.

Ezt a mozgalmat nekünk adták, tudod, Soros György és a k888szott haverjai, mert látták, mik történtek, és nem akarták, hogy visszamenjünk a hatvanas évekbe, hogy ismét saját organikus mozgalmaink legyenek

– fogalmazott a rapper.

Lord Jamar talán nem is fogta fel, hogy mennyire fején találta a szöget.

A V4NA korában utánajárt annak, hogy milyen kötődés van Soros és a BLM között. A nemzetközi hírügynökség szerint a Washington Times című amerikai lap 2016-ban arról írt, hogy liberális alapítványok támogatásukról biztosították a BLM-et. A lap szerint a Ford Foundation és a Borealis Philanthropy bejelentette, hogy létrehozzák a Black-Led Movement Fund-ot, egy hatéves adománygyűjtó kampányt, amelynek célja 100 millió dollár összegyűjtése a Movement for Black Lives nevű koalíció számára.

A lap cikke szerint Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa (OSF) 33 millió dollárral támogatta meg a Black Lives Mattert.

(...)

 

7 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page