top of page

Egy amerikai városban azon versenyeznek, hogy ki fertőződik meg hamarabb

Koronavírus-fertőzési versenyeket rendeznek kollégiumi diákok egy amerikai városban, ráadásul nevezési díjat is szednek.

A verseny az alabamai Tuscaloosában lesz: a szervezők meghívnak bizonyítottan fertőzötteket az összejövetelekre, a versenyzők pedig leteszik a nevezési összeget, amit az kap, aki a leghamarabb megfertőződik.

A város tanácsnoka szerint az egész egy "eszement" dolog. Egy helyi orvos azt mondta, ő már egy hónapja hall a versenyekről. Több fiatallal is találkozott, akik a labortesztek után megörültek annak, hogy megfertőződtek, és voltak, akik azért voltak szomorúak, mert nem.

Az Egyesült Államok 50 tagállamából már 37-ben nő ismét a koronavírus-fertőzöttek száma, a leghevesebb emelkedés Floridában van, ahol csütörtökre egy nap alatt több mint 10 ezer új esetet jegyeztek fel, ami 24 órás rekord.

Texasban 8 ezerrel nőtt az új esetek száma, és a kormányzó is elrendelte a maszkok kötelező viseletét közterületeken azokban a megyékben, amikben legalább húsz fertőzött van. Georgiában is napi rekord dőlt meg: 3500 újabb ember került a koronavírusos fertőzöttek listájára.

(...)

 

2 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page