top of page

„Egész Európát fenyegető hatalomátvétel zajlik” – Békés Márton és Horváth József a Polbeatben (PS-vi

Tényleg igaz hogy a vírus miatt tüntetnek Belgrádban? Ezt a kérdést is feltettük vendégeinknek az R56 Sörözőben kedden. Békés Márton a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója kifejtette, a szerbiai tüntetések annak az indirekt hadviselésnek a részei, amelynek révén a háttérhatalom Lengyelországtól Szlovéniáig megpróbálja felforgatni a nemzeti kormányokat. A szakértő szerint ezeknek a tüntetéseknek a célja, hogy átvegyék a vezetést és destabilizációt teremtsenek. Horváth József biztonságpolitikai tanácsadó szerint tudatos harc folyik a lelkekért, ez pedig borzasztóan veszélyes dolog a fiatalokra, akiket lehet még befolyásolni. Hozzátette, ennek a generációnak nincsenek tapasztalatai a szovjet diktatúráról.

Békés Márton a műsorban azt is felfedte, milyen eszközei vannak a Soros-gépezetnek, a végcél pedig az, hogy pilóta nélküli kormányokat hozzanak létre. Horváth József szerint, amit eddig láttunk Európában, az a tesztidőszak volt csak.

A szakértők cáfolták, hogy Oroszország állna az akció hátterében, de elmondták, ha három hasonló ilyen felfogatás történik, akkor már ki lehet jelenteni, hogy amögött már egy rendszer áll.

A közösségi portálok nemcsak arról szólnak, hogy a fiatalok megosztják az életüket, hanem ma már kijelenthető, hogy ezeket a platformokat befolyásolásra használják fel – mondta Horváth József. Hozzátette, ma már nem fejszével faragnak, hanem lézerrel vágnak, innentől kezdve pedig célszerűen folyik az új, fiatal szavazók közösségének átformálása. Dezse Balázs mindezzel kapcsolatban felvetette, vajon a gyűlöletkeltés kategóriában mennyit ér Dobrev Klára parlamenti felszólalása? Erre reagálva Békés Márton elmondta, a magyar politikában a legkegyetlenebb és legszívósabb egyed kétségtelenül Gyurcsány Ferenc, ezért kár lenne őt leírni. Horváth József kifejtette, a Dobrev házaspár elképzelése teljesen hasonló a sátánistákéhoz – visszafelé olvassák a Bibliát, azaz mindenben ellentmondanak Orbán Viktornak.

Ha ő a hazát szereti, akkor ők az európai egyesült államokban hisznek – mondta. Tudatosan harc folyik a lelkekért, borzasztóan veszélyes dolog a fiatalokra, akiket lehet még befolyásolni. Ennek a generációnak nincsenek tapasztalatai a szovjet diktatúráról – tette hozzá. Úgy véli, a fiatalok sajnos olyan információkat kapnak, amiket nem tudnak megszűrni, az USA-ban pedig már olyan abszurditások mennek, amitől még Orwell is megnyalná az tíz ujját.

Nagyon érdekes volt látni Varsóban, hogy a baloldal jelöltje körül nagyon fiatalok voltak, miközben a szüleik a jobboldali jelöltet támogatták – mondta Horváth. Hozzátette, Európában is hatalomátvétel zajlik.

Ahogyan a fekete párducok mozgalma a hetvenes években elindult és most beérett, mi csak csodálkoztunk, hogy mitől ilyen agresszívak a feketébe öltözött feketék, ma ugyanígy zajlik az újliberálisok hatalomátvétele – mondta a szakértő.

(…)

 

27 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page