Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A Hagia Sophia, avagy néhány szó a hagyományról

 

A Hagia Sophia ne váljon ismét a szembenállás és ellenségeskedés helyévé, hanem tartsa meg nemzeteket és vallásokat egyesítő szerepét – kéri az Egyházak Világtanácsának (EVT) főtitkára, Ioan Sauca professzor Recep Tayyip Erdogan török elnököt. (A Hagia Sophia sorsa aggasztja a keresztyéneket - reformatus.hu)

 

A Hagia Sophia muszlim kultuszhellyé visszaalakításának élénk visszhangja azért jelentős, mert akár történelmi adalék is lehet egy ma zajló világméretű kulturális küzdelemhez. Ennek a már régóta folyó, s ezernyi formát öltő küzdelemnek voltaképpen egyetlen kérdése van: a hagyományhoz való viszony.

 

A Hagia Sophia hirtelen mecsetté alakítása világszerte kiverte a biztosítékot. Nemcsak a nyugati és keleti keresztyénség adott hangot nemtetszésének, hanem a „progresszív” világsajtó is. Az előbbiek azért, mert akárhogyan is, ez a keresztyénséggel szembeni bántó gesztus. Ahhoz képest, hogy a mecsetté visszaalakítás előtt az épület „múzeum”, azaz vallásilag „semleges” épület volt, most meg hirtelen muszlim kultuszhellyé válik, a keresztyénséget komoly sérelem érte. A világi sajtó (Financial Times, The New York Times) arról értekezik, hogy megint a vallási sovinizmus okozza a zavart. Mert amikor vallás és nacionalizmus összefonódik, abból lesz a legnagyobb galiba: lehetetlenné teszi a párbeszédet.

Mondják a szakértők, hogy Erdogan elnök húzása mögött valójában politikai szándék áll. Nem jól áll a szénája, a Hagia Sophiáért folytatott muszlim küzdelem viszont komoly támogatottságot élvez. Azért, mert az épület „múzeumi” státusza valójában az Atatürk-féle szekularizáció következménye, amit viszont a muszlimok egy jó része érzett sérelmesnek. Mert mielőtt az épület múzeum lett volna, mecset volt. A mostani visszaállítás múzeumból mecsetté sok muszlim szemében valójában helyreállítás.

 

Csakhogy mielőtt az épület mecsetté vált volna, keresztyén templom volt. Nem is akármilyen. Ikonikus épület. Identitás-épület a keresztyének számára, amelynek a története visszamegy a hatodik századba. (Az épület történetéről, történelmi jelentőségéről minden érdeklődő talál magának információt, ezzel itt nem dagasztanám ezt a posztot.) Idői hosszmetszetben tehát az épület sorsa így néz ki: keresztyén templom – mecset - múzeum – mecset. A történet pontosan 1483 esztendőt ölel át a mai napig. És még nincs vége, s nincs ember, aki ma meg tudná mondani, eljön-e egy olyan kor, amikor a Hagia Sophia történetéről mint lezárt múltról, és a jelenből nézve közömbös épületről lehet majd beszélni. Ma még közösségi identitások kötődnek hozzá, azaz kulturális küzdelmek metszőpontjában áll. Sőt: civilizációk küzdelmének metszőpontjában.

 

A Hagia Sophia muszlim kultuszhellyé visszaalakításának élénk visszhangja azért jelentős, mert akár történelmi adalék is lehet egy ma zajló világméretű kulturális küzdelemhez. Ennek a már régóta folyó, s ezernyi formát öltő küzdelemnek voltaképpen egyetlen kérdése van: a hagyományhoz való viszony.

 

A hagyomány fogalma itt a legszélesebb értelemben veendő. A hagyomány mindannak a kerete, amelyben egy közösség a múltjában megszervezte önmagát. Magyarán, a hagyomány az, ami egy közösséget közösséggé tesz és egyben tart. Amitől az emberek úgy érzik, hogy egymáshoz tartoznak. A hagyomány: kötődések hihetetlenül bonyolult, de időben kiterjedő hálózata. A jelenből visszatekintve úgy tűnik, a vallás bizonyult a legjelentősebb és legtartósabb hagyományteremtő erőnek. De ugyanakkor, éppen mert a hagyomány közösségteremtő erő, szét-és elválaszt, sőt szembeállít. Mármint közösségeket.

 

A kérdés ez: a jövőt illetően, különösen egy sok tekintetben globalizált világban, ragaszkodni kell-e a régi hagyomány-alapú modellhez, avagy azt kell mondani, hogy a múlt hagyomány-alapú közösségszerveződési mintázatai elvesztették értelmüket. Erről szól a mai világméretű kultúrharc.

A Hagia Sophia sorsa körüli mostani feszültség azért fontos történelmi adalék napjaink kulturális küzdelmeihez, mert pontosan mutatja, hogyan rakódnak egymásra évezredek történetének különböző rétegjei, s minden belső ellentmondásosságuk ellenére hogyan alkotnak mégis egységes folyamatot. Innen nézve illúziónak tűnik a „progressziónak”, avagy manapság balliberalizmusnak nevezett nézetnek az a feltételezése, hogy a történelemben új kezdetet kell kijelölni a régi hagyomány-alapú közösségi önszerveződések helyett.

 

Mint a Hagia Sophia hosszú és befejezetlen története mutatja: évezredek élnek velünk és bennünk. Még akkor is, ha ennek a hagyomány ellenfelei és ellenségei nincsenek is mindig tudatában. Ez a körülmény, mármint a hagyományok évezredeken átnyúló hatalma, nem kevés tanulsággal szolgálhat a mai Európára nézve is. A Hagia Sophia sorsa azt is üzenheti, hogy vannak történelmi folyamatok, amelyeknek a mélyrétegeit illik tiszteletben tartani (...) 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu