Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

DE JÉZUS, IGEN

 

Kedves, nagyszerű barátom írását ajánlom most az önök figyelmébe.

 

Zoli Magyarkanizsán él, a Délvidéken, s egyebek mellett a jazz nagy szerelmese. Alábbi írása a Magyar Szóban jelent meg, s mindannyiunk szívéből szól. Már azok szívéből, akik megmaradtak a "régi", az "avittas" kultúránál, a régi világnál, régi Európánál, régi Amerikánál. Ambrose Bierce, John Steinbeck, Longfellow – ó, az az átkozott romantika! –, Hemingway világánál. Sztálin fizetett ügynöke volt, persze, e megírta az Öreg halászt. Azért az elég sokat nyom a latba, amikor a felmentésről van szó... Sdalinger és Truman Capote világánál. Utóbbit úgyis mindjárt betiltják, az Álom luxuskivitelben már indexen, a "szabadság" indexén. Hát persze, hiszen soha, sehol és senki nem ölt annyit, mint a "szabadság, egyenlőség, testvériség" megszállottjai, a világmegváltók. Ők találták fel a legdöbbenetesebb paradoxonokat, "éljen a szabadság zsarnoksága!", "éljen a proletariátus demokratikus diktatúrája!", és büszkék voltak rá. Jegyezzük meg, az Álom luxuskivitelben nem is Capote legjobb munkája, kár éppen azt betiltani, javasolnám inkább a két gyönyörű kisregényt, a Fűhárfa és a Más hangok, más szobák duót, s persze mindenekelőtt a Hidegvérrelt.

 

S tiltsuk be Coopert is, nincsen már semmi létjogosultsága, hiszen mennyi fehér gyereket varázsolt el annak idején az Utolsó mohikán. De mi maradunk utolsó mohikánnak. Mi maradunk a nagy világháborús regények világánál, A 22-es csapdájánál, az Oroszlánkölyköknél, a Meztelenek és holtaknál, a Zendülés a Caine hadihajón "kirekesztő", "rasszista" világánál.

 

És hallgatunk inkább Sammy Davist, Aretha Franklint, Chuck Berryt... "De Jézus, igen (levélféle néger barátunknak) „Senki sem ismeri a gondot, amely csak az enyém; Nobody knows the trouble I've seen; Senki sem ismeri a bánatomat. Nobody knows my sorrow. De Jézus, igen. But Jesus...” énekelték feketék ezrei a Nobody Knows the Trouble I've Seen közismert dalában.

 

De senki sem úgy, mint Louis Armstrong. Akinek ragyogó arcával egy világ vigasztalódott és vigasztalódik talán még ma is. Egyetlen egy dalnál sem láthattuk Satchmo szomorú arcát, noha mélységes bánata – a derű másik arca – mindvégig ott sugárzott szemeiben és dalaiban. Csak itt, e két szónál: But Jesus... – hullt le mosolya, vált láthatóvá arcán is a hangjában lebegő, tekintetéből sugárzó fájdalom. Zenén kívül csak itt villantotta föl mezítelen lelkét, éppen csak ennél a két szónál: But Jesus. (A hitetlenkedők merevítsék ki a képet 2,04 percnél, és hosszan nézzék, miről mesél az arc ikonja):

 

 

 

A jazz a feketék válasza volt a korbácsütésekre: a szív válasza, az önzetlenül áradó szeretet. A lelküket kellett megőrizni, a testük úgysem volt az övék. A borzalmas szenvedés keresztútján ezért lehetett csak zsoltáros a válaszuk, s nem véletlen volt oly sok keresztény daluk. Akárcsak az erős hagyományú népek szenvedő válaszai a XX. században: pl. Kodály, a lengyelek vagy az orosz ortodoxia padlásokon rejtegetett, mára előkerült kórusai. A földi pokolból égbe kapaszkodó érett lélek zenéi ezek.A feketék muzsikája kiáradt és beleolvadt a világba. Egy évszázad kellett, hogy e forrón lüktető szívet s zenéjét a felszínről eltakarítsák. Ma már nyilvánosságra hozott akták is tanúsítják amit sejtettünk és amiről az itt járt néger muzsikusok nekünk többször meséltek. A máig elhallgatott igazságról: hogy ugyanazok a bankárok fizették ősi otthonukból való elrablásukat, akik zenéjüket hamisították vagy szívükbe folyamatosan gyűlöletet csempésztek. Mikor mire szánták őket. Az új földrészen született zenéjük első pillanatától kezdve körülöttük ólálkodtak, és minden eszközzel azon mesterkedtek, hogy eloldják őket a gyökereiktől. Sorsukon tapasztalták, hogy minél gyökeresebb muzsikájuk, annál nagyobb erővel tapossák, és minél szellemesebb, annál nagyobb erőkkel hígítják. A felhasználható embert gyártó, örök rabszolgaságra törekvő arctalan hatalmasokról, orcátlan férgekről is énekeltek a feketék, amíg ki nem ebrudalták őket a peremvárosi klubokból is. Jó ideje látjuk az óriásgyaluk eredményét: az amerikai fekete tömegek nagy része csőcselékké töppedt, a néger emberek lelkei is elaléltak, immár első a test kultusza, hangszemétben fürdenek, a gép ritmusára őrjöngnek, kezükben a fajgyűlölet puskája, úgynevezett tömegdalaikban a halál lehelete süvít, és sehol a szív élő lüktetése – ám a Bestia uralma, a teljes törlés mégsem fog sikerülni. Nem is sikerülhet, hiszen Istent legbensőbb lakóhelyéről, a szívből nem lehet eltüntetni. Megannyiszor megnyilatkozik egy újabb csecsemőben, sosem a fényes tornyokban, ahol lesnek reá, de mindig valahol egy világ-széli istállóban. ...

 

(...)

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék:

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu