top of page

A szoborgyalázó biciklista pedig hátradől és kér még egy kávét

Már maga az a koncepciós eljárás is elfogadhatatlan, amit a román hatóságok lefolytattak Beke Istvánnal és Szőcs Zoltánnal szemben. Csak a tényszerűség kedvéért: a két fiatalembert öt év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta terrorizmus vádjával a bukaresti legfelsőbb bíróság. Tudjuk, hogy a két fiatalt mind a mai napig embertelen körülmények között tartják fogva.

Beke István így fogalmazott börtönbe hurcolása előtt nem sokkal: „Ebben az országban minden megtörténhet. Ezzel az ítélettel megfélemlítik az embereket, nemcsak a magyarokat, a románokat is. Megmutatják, hogy azt tesznek, amit akarnak”.

Szóval, ez az ország Románia, ahol persze ugye minden rendben van az emberi jogokkal. Az még csak valahogy érthető, hogy az Erdélyben uralkodó román hatalom minden eszközzel és bármilyen módszerrel ott üt a magyarságon, ahol csak lehet, de az, hogy a bebörtönzött Beke István édesapját, Beke Ernőt ugyancsak koncepciós eszközökkel eltávolítják a Horthy Miklós kormányzó által alapított Történelmi Vitézi Rendből, már egy olyan fordulat, amit józan ésszel magyarázni nem lehet. Magyar üti a magyart!

Nehéz szívvel jelentem ki, hogy Beke Ernőnek a Történelmi Vitézi Rendből történt “jogerős” kizárási végzése és annak indoklása odáig juttatott, hogy hátralévő életemben képtelen leszek együtt emlékezni vagy éppen ünnepelni a Kormányzónk által alapított Történelmi Vitézi Rend elöljáróival és tagjaival, ezekkel az önmagukat a szememben végképp lejárató színházi kelléktárosokkal. Kijelentem, biztos, hogy Kormányzónk nem utódjai karikatúráira gondolt a rend megalapításakor.

Tisztelet a kivételnek, de nem véletlen, hogy fiataljaink jószerivel alig találnak példaképeket. A rendnek nincs fiatal tagja. Miután pedig nincs kiket követniük, ifjaink könnyedén a Momentum halálos és életveszélyes karjaiban, hamis értékrendjében találják meg vélt céljaikat.

Az igazáért évek óta harcoló Beke család ilyetén történő megszólítása és Beke Ernőnek a TVR-ből történt kizárása nem más, mint az ősi területeinket ideiglenesen megszálló román hatalommal való burkolt, vétkes együttműködés.

Miközben sajátosan én is küzdök Kormányzónk történelmi hagyatékának helyreállításáért – a kizárási eljárás részleteit megismerve –, azt elfogadhatatlannak tartom. Akkor is annak tartanám, ha a családfőnek gyarló tulajdonságai lennének és nehezen együttműködő képességgel lenne vádolható. Ráadásul ez a kizárási döntés Kormányzónk megítélésében is végtelenül ártó.

Beke Ernő jogilag és erkölcsileg is tisztességtelen eljárással történt kizárása a TVR-ből felháborító és egyben méltatlan a vitézi rend létrehozójához, de magához a rendhez is! Még a megismételt eljárás sem bizonyította Beke Ernő bármilyen érintettségét az ellene összehordott vádakban. Sőt! Visszaélve jóhiszeműségével a második eljárásban vétlenül aláírt jegyzőkönyveket nem tették egybe a minden alap nélkül meggyanúsított vádlott védekezésével és a döntéskor nem vették figyelembe az érintett véleményeltérési nyilatkozatát!

Mindezek összegzéséül közszereplői minőségemben megalapozottan elhatárolódom a TVR, mint társadalmi szervezet gyakorlatától, azzal vádolva a háromszéki eljárókat, hogy emberi gyarlóságuk és alkalmatlanságuk felülírta mindazt, amit eddig hiteltelenül próbáltak képviselni az ideiglenesen megszállt területeinken.

(,,,)

Szabadságot a börtönbe zárt magyar hazafiaknak, igazságot Beke Ernőnek!

[A Szerk. megjegyzése: a talányos cím az eredeti cikk találmánya]

 

43 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page