Leslie Mandoki: Komolyan gondolom, hogy a jövő zenéjét írom
(...)
– Érdekli önt a politika?
– Igen, ha lehetőség van a politika alakítására. Már 16 éves koromban is politika iránt érdeklődő zenész voltam, és a mai napig az vagyok. A politikai élet felszínén zajló kicsinyes, destruktív vagdalkozás idegesít. Jómagam a hidegháború gyermeke vagyok, és nagyon hálás vagyok azért, hogy Reagennek és Gorbacsovnak sikerült átszakítaniuk a vasfüggönyt. A magyar honfitársaimnak is hálával tartozom. 1956-ban hazaküldték a szovjet tankokat, de a kommunisták visszajöttek, miután a Nyugat elárulta a magyarokat. 1989-ben a magyarok szabadságvágya újra felszínre tört, akárcsak 1956-ban. A magyarok voltak azok, akik elsőként bontották le a vasfüggönyt, és a szabadságért indított küzdelmük, élén Orbán Viktor diákvezérrel, győzelemmel végződött.
– Keith Richards egy helyütt úgy fogalmazott: Aki a rock'n'roll-ban politikai üzenetekkel hozakodik elő, annak le kell tennie a gitárt és a szószéket kell választania.
– Én vállalom, hogy számos alkotásom tartalmaz politikai üzenetet. Nagyszerűnek tartottam annakidején, amikor Willy Brandt ellátogatott egy olyan diktátorhoz, mint Brezsnyev, azzal a céllal, hogy megszűnjön a vasfüggöny. Az embereket össze kell hozni, nem elválasztani és megosztani. A művészeknek mindig ki kell állniuk a szabadságért.
(...)
– Mi a véleménye Orbán Viktorról, aki sokak számára „az" ellenségkép Európában.
– Mindig azt szoktam mondani: menjetek el Magyarországra, győződjetek meg magatok, alakítsatok ki magatoknak képet a valóságról. Az a hír járta például, hogy Magyarországon az országgyűlés a koronavírus ideje alatt nem ülésezett. Ez nem igaz. Folyamatosan tartottak parlamenti üléseket. És Orbán Viktor miniszterelnök hamarabb adta vissza a világjárvány miatt kért felhatalmazást, mint más országok vezetői. Tehát azt mondom: menjetek oda, vizsgálódjatok és dolgozzatok azon, hogy a repedések ne mélyüljenek, tanuljatok az egyes országok eltérő történelméből. Legyetek kritikusak, legyetek toleránsak, legyetek tisztelettudóak, és keressétek azt, ami összeköt, mert ez lehet az alap, amire építhetünk.
– A magyarok szenvedélyesen szeretik Európát.
– Igen, ők Helmut Kohl Európáját szeretik. Sajnos azonban az EU az elmúlt években eltávolodott a Helmut Kohl által szorgalmazott, egyenjogúságon alapuló Uniótól. Elolvastam a Liszaboni szerződést. Abban az áll, hogy a EU-Bizottságnak nincs politikai döntéshozatali jogosítványa. A szerződési hűség és az európai nemzeteket megillető egyenlő elbánás elve azonban éppenséggel nem tartozott a korábbi bizottsági elnök, Jean-Claude Juncker erősségei közé.
– Milyen kapcsolat fűzi önt Angela Merkelhez?
– Nagy szerencsének tartom az ő ténykedését. Épp a pandémia idején megint csak áldásosnak bizonyult, hogy egy természettudóst, egy par excellence művelt polgárt tudhatunk Németország élén. A kancellár nagyon bölcs, nagyon szorgalmas asszony. Zenei rendezőként közreműködhettem a kancellárasszony választási kampányaiban. Ez óriási megtiszteltetés számomra. Szilárd meggyőződésem, hogy bizonyos helyzetekben inkább kellett volna hallgatnia a közép-kelet-európai országokra, mint Franciaországra. A V-4-ek ma gazdaságilag 65 százalékkal erősebbek Franciaországnál. Angela Merkelnek nézetem szerint megértőbben kellett volna érzelmileg viszonyulnia ezekhez a szabadságszerető, Nyugaton gyakran önfejűnek nevezett népekhez. Egyébként egy egészen kiváló, nagyszerű személyiségnek tartom őt.
– Milyen személyes tanulságokkal járt ön számára koronavírus-járvány?
– Újra meg kell határoznunk, hogy mi az, ami az életünk szempontjából releváns a társadalom számára és mi nem az. Az elmúlt 25 évben minden spekulációs objektummá vált. Most megtanultuk, hogy bizonyos hivatások, tevékenységek fontosabbak, ha a puszta életünkről van szó. Talán újra tanuljuk a család, a barátság, a lojalitás és összetartás értékeit. A mohó kapzsiságot, mint az elmúlt évek világszerte elterjedt neoliberális vezérelvét, újra a szolidáris munka és család központú és a másokra való odafigyelésnek kell felváltania, és meg kellene szabadulnunk a kaszinókapitalizmus kapzsi harácsoló spekulációitól.
– Mitől fél leginkább?
– Attól, hogy ez nem sikerül. Talán azért romboltuk le a vasfüggönyt, hogy a szabadságot a kapzsiság oltárán feláldozzuk, és a gyermekeink jövőjét ellehetetlenítsük? A neoliberális kaszinókapitalizmus tömény mérget jelent a társadalom számára, vissza kell térnünk a Ludwig Erhard képviselte szociális piacgazdasághoz, amelyben az ember, a családja és a munkája áll a középpontban.
(...)
– Mi az, amit Svájcban nagyra értékel?
– A csodálatos tájat, a nagyszerű embereket, az országot, mint a szabadság és az önrendelkezés mintaképét. Nagyon nagyra tartom a svájci bázisdemokráciát, ami hagyománytisztelő és egyben modern is. Nincs semmi, ami hagyományosabb, ami modernebb lenne. Igen, ez nagyszerű!
– Melyik ön szerint Svájc legszebb vidéke?
– Csak Zürichben öt olyan hely van, amit azonnal említhetnék, aztán persze Genf, Zermatt, St. Moritz, Davos – csupa tömény szépség. Ha még valamit külön ki kellene emelnem, akkor az az emberek hihetetlen toleranciája, és az, ahogy kiállnak önmagukért, törzsökös szokásaikért, két lábbal állva a földön, és természetes büszkeséggel vállalva azt, hogy svájciak. Svájcnak olyan nemzeti öntudata van, amely nem kirekesztő, aminek az alapja a svájciak magabiztossága, az, hogy csodálatos hazájuk van. Ez számomra világ más országaival való összehasonlításban példamutató.
