Mindig vágytam a szabadságra, de a barikád nekem már túl sok – interjú Benkő Péterrel
(...) A koromnál fogva én még emlékszem rá, a nyolcvanas években hogyan foglalta el szinte az egész színházi életet az a csapat, amely mostanáig a színművészeti egyetemet vezette. A zseniális Kazimir Károlyt nyugdíjba küldték, Ádám Ottó elegánsan felállt, Marton Endre pedig belehalt. A kaposváriak lettek a Nemzeti igazgatói. A nagy bölényekkel, Sinkovits Imrével és Bessenyei Ferenccel már nem bírtak, így nem tudták bevenni a Nemzeti Színházat. Aztán már Aczél elvtársnak kellett beavatkoznia, ő aztán úgy döntött, a Nemzeti Színház helyett a Katona József Színházba menjen az új csapat. Akik színészként a Katona József Színházban nőttek fel, és most kiállnak, őket persze megértem, hiszen minden oda köti őket, természetes, hogy kiállnak egy korszakért és emberekért. Nekem Szinetár Miklós volt az osztályfőnököm. Ha most elkezdenék támadni, egyből kiállnék mellette. Mindamellett a barikád nekem már túl sok. (...)
