Egy kisgyereknek gyerekkorra van szüksége
Nem tudom, hogy azok, akik az apróságokat önnön modernségükbe szerelmesedve ideológiákkal kínozzák, tudják-e, hogy mit tesznek valójában.
A nyolcvanas évek elején interjú jelent meg a Nők Lapjában egy hosszú időre elítélt gyilkossal. Nemcsak az elkövető, de a bűne is rendkívüli volt. Egy tizenhat éves kamasz fojtotta meg fél kézzel az édesanyját, aki a gyilkosa előtt térdelve némán szenvedte el az élete kioltásával járó kínokat. Néha eszembe jutnak ők ketten. Hol a fiún tűnődöm, hogy hogy volt képes a karjába annyi erőt gyűjteni. Hol pedig az anyán, aki tűrve a cselekvést, meg sem próbálta megmenteni az édes fiát a legszörnyűbb bűntől.
Néhány hete a fotonokba, elektronokba, energianyalábokba csomagolt, hívatlan vendégként gyakran felbukkanó közösségi média egy mesekönyvről szóló reklámot dobott fel valamelyik készülékemen. Egy anyuka pedig rákérdezett a reklám alatt, hogy a genderideológiáról szóló írásokat mikortól ajánlja a kiadó, neki ugyanis óvodások a gyermekei. Nem szokásom, de ehhez odaírtam, hogy mit gondolok: ha jót akar a picikéinek, akkor sehány éves kortól, mert
egy kisgyereknek gyerekkorra, s nem szexuális felvilágosításra van szüksége.
(...)
Minapi hír, hogy életveszélyesen megfenyegették a CitizenGo munkatársát, Zaymus Esztert. Sokszor kapok tőle levelet, tisztelem a munkáját. Viszont be kell vallanom, sose jutott az eszembe, hogy miféle veszélyek és fenyegetések között dolgozik. A támadás apropóját az adta, hogy tiltakozó akciót szervez egy olyan mesekönyv ellen, ami a homoszexualitást igyekszik a gyermekekkel elfogadtatni, illetve transzneműeket reklámoz. Ha nem tévedek, ez ugyanaz a könyv lehet, mint amiről fentebb írtam.
Nem mondtam még el, hogy mi vezetett ahhoz a szörnyű bűntényhez anya és fia közt. Az édesanya az ötvenes évek elején, a Ratkó-korszakban fiatalon úgymond megesett, amihez súlyos szégyen társult. Mivel az abortusz azokban az években szigorúan tilos volt, sok nő ezért maga próbálta elhajtani magzatát. Ez a lány szintén kötőtűt ragadott korszokás szerint, megpróbálva a szinte lehetetlent. A művelet azonban nem sikerült, s fiút szült. Ő lett a későbbi gyilkos. Tettének közvetlen oka pedig a következő volt: amint betöltötte a tizenhatot, megkérdezte az édesanyját, hogy miért hiányzik a fél arca és az egyik karja is. Az anya pedig őszintén bevallotta, hogy nem kívánta az életét, a kötőtű tépte le mind a kettőt.
Nem tudom, hogy azok, akik az apróságokat önnön modernségükbe szerelmesedve ideológiákkal kínozzák, tudják-e, hogy mit tesznek valójában.
Értik-e, hogy egyszer a kicsik felnőnek, és akkor meg fogják kérdezni, hogy miért nem volt gyermekkoruk, és mért nem tudnak szeretni egy másik embert. Jó lenne persze, ha a mindig ítélkező okosok is magukba szállnának. Magyarországon bár javulnak a számok, még mindig több mint húszezer abortuszt végeznek évente. Még mindig sokan nem kívánják a saját vérünk létezését. Jól gondolja meg tehát mindenki, miért bíztak rá egy piciny lelket!
Örömmel és értelemmel kell megtöltenünk őt, hogy boldog lehessen mindaddig, amíg csak él.
