Megjelent a Búvópatak októberi száma!
A Búvópatak októberi számának tartalmából
„Végig a széles utcán az emeleti alakokból kíváncsi arcok lestek ki. Csodálkozók és aggodalmaskodók, de ujjongva integetők is, itt-ott nemzeti színű zászlókat lobogtattak, mintha biztatnák a tömeget. A Margit-hídon, amikor zászlójukból bugylibicskával, jó cikcakkosan kiszakították azt a nevetséges és méltatlan, a mi hazánk történelméhez méltatlan címert, még évfolyamtársaival egymásba karolva, a Kossuth-nótát meg a Marseillaise-t énekelve vonultak át, hol azt skandálták, hogy szabadságot akarunk, hol meg azt, hogy aki magyar, velünk tart. Meg azt, hogy minden ország katonája menjen saját hazájába! És ez már majdnem úgy hangzott, hogy ruszki, mars ki!” – Balogh Elemér regényrészlete is olvasható A davajgitár címmel a Búvópatak polgári, kulturális és társadalmi havilap ünnepi számában, melyben a legtöbb írás az 1956-os forradalmat és szabadságharcot idézi meg.
„Léptek koppannak az éjszakában.
Felhők mögé bújik a szél…
Ajtó csapódik: fekete-autó-hatalom.
Ajtók jajdulnak, bakancsok tépnek
forgács-sebet; szabad az út;
a padlás felsöpörve, utolsó
búzaszemét rejti titkos üregbe
egy kisegér.”
– írja Devecsery László az Éjjel – 1950 című versében, tanulmányában pedig Pilinszky János 1956-ban írt Négysoros című versét elemzi. „A cím semmit sem árul el, semmit sem közöl, csupán a puszta tényt: négy sorból áll a költemény. Ez a vers számomra kettős jelentéstartalmat hordoz. Az egyik a keletkezési idő (1956) alapján felsejlő. A másik egy távolabbi, ám Pilinszky hitéhez, egyéniségéhez illő párhuzam.”
Kiss Lajos István regényrészlete (A Fehérhajú) a szabadságharc leverése utáni megtorlás természetrajzáról ad hű képet. „'Jóbaráttal' egy nyári délután fél négy tájban ismerkedtem meg, azért tudom pontosan, mert megnézte az óráját, körülbelül úgy, mint akinek hamarosan lejár a munkaideje. Rendes, barátságos, szinte kellemes embernek látszott, miközben papírt fűzött az öreg Continentálba, meg mosolygott is, lepötyögtette az adataimat, közben, mint akinek eszébe villan kellemetlen modortalansága, egy pakli Kossuthot tolt felém, keresztül az üres íróasztalon, gyújtson rá – mondta, és elnézést kért, hogy korábban nem jutott eszébe. Megköszöntem a kínálást, de nem fogadtam el a cigarettát, annál is inkább, mert addigi 15 és fél évemig eszembe sem jutott, hogy valaha is rágyújtsak. Miután felvette az adataimat, átnézte a hevenyészett, néhány oldalnyi jegyzőkönyvet, amit alig két órával korábban, elfogatásom helyszínén a Haditechnikai Kutatóintézetben vettek fel, összegyűrte, és a szemétkosárba dobta.”
A kommunisták börtöneiben hét évet raboskodó Kárpáti Kamil két versét (Tél, reggel és A falat le kell dönteni!) is közli a lap:
„Ó, de ez a tündér ősz még minket illet! E kőre vetett múltunkból sarjadt ma! Omolnia kell a Kőtestnek elénk!
Külön, vesztétől a széthullt világnak, vakon is, fekete penésszel rajtunk, s ha új évet kell újra kőre vetni,
de földdé kell vernünk málló köveit, de tűzbe kell mártsuk jeges tetőjét, mert ünnep ha lesz még, romjain lehet!”
A baptista 56-os címmel Udvarhelyi András a forradalom ártatlanul kivégzett mártírjairól, Mány Erzsébetről és Farkas Mihályról beszélget Petrás János kertésszel, baptista igehirdetővel, aki 1956-ban a gyulavári forradalmi tanács elnöke volt.
Fekete égbolton felfénylő csillag című tanulmányában Tusnády László a négyszáz évvel ezelőtt született költő és hadvezér Zrínyi Miklós és dédapja példája alapján emlékezik a magyar történelem más-más időszakaiban élt hősökre. „…a szenvedés poklában, annak minden szennyében is képes az ember megőrizni igazi méltóságát, mert azt az Istentől kapta. Háborúk rémségei könnyen kényszeríthetnének arra, hogy elfogadjam ezt a kedvezőtlen ítéletet, de nem tehetem, mert azzal ötvenhatunk csodálatos áramlását is semmibe venném. Egy megalázott kicsi ország újra és újra a világ élére állt, és vakmerően kesztyűt dobott a szörnyeteg sátáni képébe. Az emberiség jobbik részének a csodálatát vívtuk ki ekkor. Erről beszéltek nekem oly sokan Olaszországban kilenc évvel később. Görögországban az 'ikoszi chronasz'-t emlegette az egyik úti társam a nagy esemény után húsz évvel. Kimondhatatlanul lelkesedett egy kütahyai török kerámiaárus, amikor megtudta, hogy magyar vagyok, és Kossuth házát keresem. Hosszan idézte ötvenhatot. Attól a pillanattól kezdve, hogy megtudta, mi történt Budapesten, bekapcsolva tartotta a rádióját, végezte boltjában a munkáját, de lélekben velünk volt.”
Az ezután következő írásban (Szigetvár, az ezüstváros) Lukáts János bemutatja azt a települést, ahol az előző dolgozat egyik hőse harcolt. „Kaposvár után átkelünk a Zselic erdőhátú, gyönyörű dombságán, ahol a völgyekben patakok futnak, majd tavakká duzzadnak. A táj aztán elsimul, a patakok a Dráva felé kanyarognak tovább. Éppen itt fekszik Szigetvár.”
Spirituális realizmus címmel Mezey László Lukáts János legújabb könyvét ajánlja az Olvasó figyelmébe.
Sz. Tóth Gyula Voltaire árnyaltabb megközelítése című értekezésében a francia felvilágosodás nagy gondolkodójának ellentmondásos megítélését elemzi.
Ifj. Béri Géza fordításában Stefan Żeromski regényrészlete olvasható Sziszifuszi munkák címmel, melyben megrendítő erővel ír arról, hogy egy gyermek kiáll keresztény hite mellett, vállalva a megaláztatást és a súlyos testi fenyítést.
Petrusák János a 48. Tokaji Írótáborról osztja meg gondolatait. „Most, 2020-ban – remélem, nemcsak azért, mert Trianon 100 éves fekete évfordulója van, amelyet a nemzeti összetartozás és összetartás, a megmaradás küszöbének is akarunk látni, hanem mert valós a pozitív figyelem, az írókkal együtt gondolkodási inger az ország-irányítóinkban –, több vezető politikus is ellátogatott hozzánk. Így Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, vagy Dr. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, hogy a sorból ki ne feledjük Posta Györgyöt, Tokaj első emberét, elvégre Tokaj városa és a polgármesteri hivatala segítsége nélkül nehézkesen lenne éppen itt az írótábor. L. Simon László országgyűlési képviselő pedig hivatalból volt jelen, hiszen 2020. június 23-ától ő a Tokaji Írótábor Egyesület elnöke. Mind a négy, fentebb említett politikusunk kihangsúlyozta – és az informális beszélgetéseken tovább hangsúlyozta – a nemzetmegtartás és megmaradás elsődleges feladatát, amelyben a szellemi élet meghatározóinak, így az irodalmároknak nagyon nagy szerepe és felelőssége van.”
„A csermely halkan csörgedez most,
eltűnik örvény s kő alatt,
vergődik mélyben és sötétben,
s visszatér, mint búvópatak.
Kristályt hömpölyget, boldogságot,
víznek és bornak jó ízét,
a jövőt hordja s feltárja nékünk,
hogy lesz miért örülni még.” – írja Lukáts János a Kelta regösének című versében.
(...)
