Szabadságharcosok helyett szalagavató. Tisztelt Olvasó!
Tudom, tartozom még a Szabadságharcosok feszülnek szabadságharcosoknak c. eszmefuttatásom befejező részével. Dolgozom is rajta. Addig is, amíg elkészülök, egy jó kis verset ajánlok helyette. Ezúttal nem a nálunk (Szilaj Csikón) gyakran megszólaló kortárs költők alkotásainak egyikét ajánlom becses figyelmükbe, hanem egy olyan verset, amelyet a szalagavatójára készülő fiam szavalt lelkesen a fal túloldalán, addig-addig, amíg fel nem figyeltem rá, s el nem kértem tőle.
Jöjjön tehát a valóban lüktető költemény, s még alatta az a festmény is, amely a költőt – fészbukbejegyzése szerint – megihlette.
Szabó T. Anna
Lüktetés
Kivágott fa törzsén állni, kétszáz éves fává válni,
csendben lombsuhogás lenni, egy levelet sem feledni.
Élő gyökerek a földben, föld mögöttem, ég előttem,
mozgás lenni mozdulatlan, eleven láng holt anyagban.
Lenni lánynak, lenni lágynak, origónak és forgásnak,
mozdulatlanban mozgásnak, nem-múlóban elmúlásnak,
üres csontban szélzúgásnak.
Lenni örökös zenének, hogy éljenek, kik nem élnek, elhatározni,
megtenni, nem semmizhet ki a semmi.
Idő rétje, percek szirma, nyílik hullva, hullik nyílva,
magát faló televény, elmúlásban a remény.
Vérsurrogás az erekben, víz kering nincs-levelekben,
állni fájó bénaságban, szikrázni a néma tájban.
Akarat van, nincs szerencse. Ki-ki magát úgy szeresse,
úgy nézzen a fény tükrébe, vakító ég közepébe,
hogy amit lát, azzá válik, álmában él mindhalálig, belélegzi az egészet:
por, enyészet, sár, tenyészet, sötétre fény, minden kikel – ha születtél, hát lenni kell.
Aki nézhet, nincs egyedül, fellegekkel borul-derül.
Aki képzel, széllel járhat. Aki indul, el nem fárad.
Ő a cél, és ő az út is, ha nem mozdul, eljut úgyis,
egy lépéssel százat megtesz, amit gondol, máris meglesz.
Kivágott fa törzsén állni, innen megtörténhet bármi,
a holt gyökér van is, nincs is, szabadság is, és bilincs is,
lenni vér, és lenni szél, mennyi láz és mennyi tér,
vonal lenni, pont lenni.
Minden élet pont ennyi.
Herbert Anikó (Haniko): Lüktetés
