VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Trump: A választásnak még messze nincs vége

Az elnök szerint Biden egyetlen állam győztesének sem minősül még.

Donald Trump egyértelművé tette, hogy nem enged a választási eredmények felülvizsgálatából, miután a média győztesnek minősítette Bident. Az elnök a következő nyilatkozatot adta ki:

„Mindannyian tudjuk, Joe Biden miért siet hamis győztesként pózolni, miért segíti őt annyira a média ebben: nem akarják, hogy az igazság kiderüljön. Az igazság az, hogy a választásnak még messze nincs vége. Joe Biden még nem hivatalos győztes egyik államban sem, nemhogy a billegő államokban, ahol éppen a kötelező újraszámolást kezdik meg, vagy olyan államokban, ahol súlyosan megsértették a kampány szabályait a demokraták. Például Pennsylvaniában nem engedélyezték a jogi megfigyelőinknek, hogy megfigyeljék a számlálási folyamatot. A törvényes szavazatok döntenek arról, ki az elnök, nem pedig a média.

Hétfőtől bíróság elé visszük az ügyet, hogy biztosítsuk a választási törvények maradéktalan betartását és azt, hogy a valódi győztest iktassák be hivatalába. Az amerikai nép tisztességes választásokat érdemel: ez azt jelenti, hogy megszámlálják az összes törvényes szavazatot, a törvényteleneket viszont nem. Csak így lehet biztosítani a közvélemény teljes bizalmát választásainkban. Döbbenetes, hogy a Biden-kampány nem hajlandó egyetérteni ezzel az alapelvvel” – írja az elnök, hozzátéve: „Addig nem nyugszom, amíg az amerikai nép nem rendelkezik a tényleges szavazatszámmal, amit megérdemel, s amit a demokrácia is megkövetel.”

Tovább a cikkhez

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu