VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A „finnugor” elmélet. Az őskorban a magyarok képviselte fajta népesítette be Európát

A „finnugor származás” eredetének tisztázásával kezdeném. Sokan azt hiszik, hogy ezt az egész mesét a Habsburgok találták ki, hogy néhány karrierista magyaráruló „tudós” és pár – magát magyarnak nevező pribék – Paul Hunsdorfer (Hunfalvy Pál) az „égető”, Jozef Budenz (Budenz József), Jozef Faerber (Szinyei József) és Sajnovits János – felhasználásával kordában tudják tartani a magyarokat. No, hát ez nem igaz!

Az egész 1517-ben (!) kezdődött, amikor Mathias de Miechow krakkói kanonok, egyetemi rektor írt egy kis könyvet – „Tractus de duabus Sarmatijs Asiana: et Europiana et de contentis in eis” – arról a felfedezéséről, hogy a finn és a magyar nyelvben mennyi a hasonlóság. Ezt a pár oldalas füzetecskét megelőzően már az egyik bíboros, bizonyos Æneas Silvius Picolimini, – aki korábban III. Frigyes császár titkára volt – „olvasmányai alapján” állítólag felfigyelt a magyarok és a Don forrásvidékénél élő, a magyarhoz hasonló nyelvű népcsoport kapcsolatára. Bár legkorábbi könyvében csak ázsiai szkíták kegyetlenkedéseiről és ocsmányságártól van szó, de ez alapján a velük azonosított hunok és magyaroknak az Istentől Kapott Királyságát – mármint Magyarországot – és fejedelmeit, népeit is le lehetett járatni. Mindenesetre, amikor 1458-ban II. Pius néven pápává választották, már „hivatalosan” terjeszthette ezt a zagyvaságot, hogy így segítségnek tudja feltüntetni a „vallási vezetést” és végre ki tudja terjeszteni Hazánkra is, a Vatikán vallási köntösbe bujtatott világuralmi törekvéseit! Ezt a „finnugor hivatkozást” aztán Hazánk ellen nagyban segítették aztán a következő évszázadokban olyan nyelvi megfigyelések, mint amilyenekről beszámolt Siegmund Herberstein (1486-1566) osztrák báró; Georg Stiernhielm (1598-1672) svéd polihisztor, Martin Vogel (1634-1675) hamburgi orvos, vagy épp Philipp Johann von Strahlenberg (1676-1747) svéd katonatiszt.

A szláv származású, de magyar állampolgárságú csillagász (!), Sajnovits János, csak – mintegy 200 évvel – később írja meg a „Demostrata Idioma Ungarorum et Lapporum Illem Esse” (Pozsony, 1770.) c. értekezését, amiben a többes szám ragjai alapján tételezte fel a lapp–magyar nyelvrokonságot. Ehhez csatlakozott Gyarmathi Sámuel, aki az igék és a névszók ragozott alakjait, ill. – többek között – a melléknevek középfokát vette alapul, az „Affinitas linguae hungaricae cum linguis fennicae originis grammatice demonstrata” (Göttingen, 1799.) c. művében.

Beregszászi Nagy Pál, az erlangeni egyetem tudós tanára mindezeket cáfolja a „Parallelon inter linguam persicam et magyaricam dictum” (Erlangen, 1794.) c. könyvében, ámde Magyarországon a Habsburg erőszak akkor már majdnem mindent elnémít, ami magyar. De a kiegyezés előtt tíz évvel azért már megjelent az első tiltakozás