A GÖMBTŐL A KOCKÁIG? (Pécsi Sándor esszéje)

René Guénon, a tradíció filozófusa, A mennyiség uralma és az idők jelei című könyvében a modern világ mennyiségi szemléletéről ír, mely kiszorítja a minőséget életvilágunkból. Külön fejezetet szentel a geometriai formák spirituális jelentésének, ezek a sorok a szférák emberének szavai:

„A gömb tehát a legegyetemesebb formának tekinthető, s bizonyos értelemben az összes többi alakzatot tartalmazza, amelyek meghatározott irányokba történő differenciálódások révén belőle jönnek létre; s ez az, amiért a gömb alakú forma minden tradícióban a »Világtojás« formája, más szavakkal: az a forma, amely ‒ kezdeti és »embrionális« állapotában ‒ mindazon lehetőségek »globális« teljességét reprezentálja, amelyeknek a megnyilvánulás egy ciklusa alatt kell kibontakozniuk. Másfelől a kocka, minthogy a a leginkább »megszakított« forma (ha egyáltalán lehet így mondani), pontosan szemben áll a gömbbel, s ez azt jelenti, hogy a »specifikáció« maximumának felel meg. A kocka is kapcsolódik az elemek egyikéhez, mégpedig a földhöz."

Minden organikus forma a gömbre visszavezethető. A legegyszerűbb a tojás, mely az élet és a világ teremtődésének jelképe, a pillanatot jelenti, mikor megbillen az örökkévaló szimmetria, a lélek kizuhan az időbe, és megkezdi földi szenvedését. Constantin Brancusi a tojást nevezi a legelemibb organikus formának. A tojás él, a gömb túl van halálon és életen, a kocka élettelen. Picasso remekműve ezt a feszültséget ragadja meg, filozofálnak a geometriai formák, az emberalakok valami kozmikus ősdrámában játszanak. A nádszál kisasszony érzékenyen egyensúlyoz a gömbön, és az óriás mozdulatlanul ül a kockán.

A formák beszédét, mely a matematika nyelvén szól, ősidők óta ismeri az építő ember. A székely faragóács mintha ugyanazt a szent tudást használná, amit Imhotep, az első lépcsős piramis alkotója, a beavatott építész-orvos-asztrológus pap. A XX. század elején a Bauhaus valami soha nem ismert törést hozott. Napjainkban, száz esztendő elteltével a dessaui iskola alapítása után, sajnos reneszánsza jött a brutális kockasivárságnak. Mi lehet ennek az oka? Az élet uraival, pénzemberekkel, „sikerorientált menedzser típusokkal” el lehetett hitetni a fizetőképes társadalmi rétegekkel, hogy ilyen lesz a jövő. Ez a durva formarend nem ismeri a különböző irányú, hullámzó erőterek alakította organikus alakzatokat, a lélek és a szellem formáit.

A természetben igen ritka az egyenes, a sík, a kocka; csontnak, faágnak, üstököspályának íve van. Az egyenest egyváltozós függvénnyel adhatjuk meg, de az élővilág körvonalait komplex differenciálegyenletekkel is csak megközelíthetjük... Az építészetben az egyenes vonal és a sík olyan, mint a társas érintkezésben a tapintatlan beszéd, mint a vezényszó, az ítélet. Ha egyenes él határol egy síkot, az azt mondja, hogy „egyetlen erő formált engem, nem a kozmosz hullámzó tánca”. A nemzetközi modernista építészet nem a „mindenséggel méri magát”, nincs szerves kapcsolata sem a természeti környezettel, sem a történelmi hangulattal. Valaha a templomot és a göcseji parasztházat is szakrális geometria emelte, az épület hajóként úszott az idő óceánján, de a XX. századi ember megkapta a profán geometriát. A nagyvárosok modern sivárságát tervező építészet mögött nem csak ipari racionalizmus van, de nem lehet nem felfedezni az ideológiát: ha Isten nincs, lélek sincs, ha lélek nincs, mi szükség van a szépségre? A hagyományban a szakrális épület mindig a település centrumában áll, a sugárirányú utcákból látszó templomtorony lelki biztonságérzetet ad. Esztergomban mindenhonnan rátekinthetünk a Bazilika gömbkupolájára, csodálatosan megnyugtató érzés.

Louis Sullivan amerikai építész 1896-ban fogalmazta meg a szállóigét, mely a modernizmus dogmájává vált: „A forma követi a funkciót”. Ez a nyers mondat felhatalmazta az építészetet, hogy megfeledkezzen a klasszicizmus és romantika kategorikus imperatívuszairól. Joachim Winckelmann írta egykor: „Szép nagyság, nemes egyszerűség.” John Keats leghíresebb versében, Az óda egy görög vázához című költeményben zengi: „Szép, mert igaz, igaz, mert szép!” Tehát a szépséget kivonni az alkotásból, bűn, mintha Istent kivennénk a Bibliából.. Ennek a bűnnek nagy szenvedője lett a XX. és a XXI. század. Valaha a művész a szépség papja volt, de a kortárs művészetek egyre inkább valami fordított esztétikát hirdetnek.

Esztergom szent városában is pusztít a Bauhaus ízlés, képesek voltak beton útterelő kockákat a háromszáz esztendős barokk templom elé lerakni! Ott, ahol az autósiskolát is Szent Kristófról nevezték el, a Ferences Gimnázium bővítését is neo-Bauhaus stílusban tervezték az ezer esztendős koronázó városban. Merülő Saturnus mély szomorúsága, hogy a szellemi kaszt, az egyház is behódol a materializmus művészete előtt. Anyagok, formák tiszteletével a történelmi falak között csak történelemtudatos épületeket szabadna emelni. Mennyivel szebb lett volna mészkő gömböket, vagy legömbölyített csigavonalban végződő, kis kőoszlopokat elhelyezni útterelőnek. A látássérültek és mozgássérültek nem számítanak? Éles, hegyes sarkok; a „tervezőnek” egy alapfokú munkavédelmi tanfolyamon is meg kellett volna bukni. Ezek a sárgára mázolt betonkockák balestveszélyesek és bántják a barokk környezet meghitt történelmi hangulatát.

Makovecz Imre mondta egyszer egy riportban: „Az építész mindig beavatott volt.” Ezt a mester a régi korok építőművészeire értette, mert az országrondítást, amit a kortárs építőművészek nagy része művel, nem lehet értelmezni. Csak érzéketlenség, vagy valami negatív beavatás? A brutalista stílus a Bauhausból fejődött ki. Komor betontömegek, hidegen csillogó acél és üvegsíkok, fenyegető formák, elidegenítő túlméretezések, egy részvétlen világ horror vacui terei, ahol szorong a lélek, mint egy Kafka-elbeszélésben. A szecesszió egyik legnagyobb mestere, Gaudi, minden alkotása himnusz a természethez, de miket művelnek száz év után a Sagrada Familia gyönyörű városában?

Tombol a brutalizmus. Milyen csodálatos, mediterrán sikátoros, élő városrészeket golyóztak itt le a barbárok? Az emberi lépték elvesztésében egy láthatatlan hatalom fenyegetését érzem. Mint a guillotine bárdja , úgy hasítanak ezek a nyers és fantáziátlan formák a térbe.

Nem minden modern épület szükségszerűen ronda. A Barcelonában álló, 250m magas, tojás alakú toronyház, a Torre Agbar, szerintem nem rossz, mert nincs éles kontrasztban Gaudi áhítatos szellemével.

Az organikus formák nem csak szebbek, de statikai szempontból is sokkal jobbak, hiszen az erővektorokat egyenletesen osztják el a testeken, szélnyomás, vagy földrengés erőterhelését jobban elvezetik. Az íves födém nagyobb fesztávot visel, mint az egyenes vasbeton. A körkupola alatt a tér sokkal tágasabbnak tűnik , mint a négyzet alaprajzú csarnokban, a gömbkupola a világmindenséget jelképezi. A jurtában tágas, felszabadító térélmény fogad, a feszített fa rugalmas héjszerkezete olyan mesteri tudással van megalkotva, hogy kiállja a pusztai viharokat. A magyar Gaudi, Makovecz Imre szerint a jurta szerkezete kő- vagy téglaépítészetből származik, Mezopotámiából, vagy valamely más, magasan civilizált élettérből kiüldözött eleink hozták a feszített héjszerkezet csúcstechnológiáját.

A kockák, hasábok által dominált nemzetközi modernista építészet elterjedéséig minden korszakot a szakrális geometria jellemzett. Szent jelentése volt a függőlegesnek, a vízszintesnek, az arányoknak.

A nautilus csigától az extragalaxisokig mindenütt jelenlévő Fibonacci számot, mely a rész és az egész harmonikus viszonyát fejez ki, ebből a sorozatból képezhetjük:

0, 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55, 89........n , ahol n a sorban előtte álló két szám összege.

Ha n számot a végtelenhez közelítjük, az n és a két előtte álló szám aránya egyre tökéletesebben megközelíti a fí-t , az aranymetszés arányszámát, a végtelen irracionális tizedes törtet. az 1,618...-t, mely az egyik legfontosabb matematikai állandó, a pí, az e és az i mellett. Fibonacci a XIII. században, Pisában élt, nevéhez fűződik az arab számok és a nulla bevezetése. A nulla Indiából származik, eretnek szám, hiszen megszámolja a semmit. Arisztotelész szerint a természet irtózik az ürességtől, ez a horror vacui. Valóban rettenetes az üresség? A buddhista mantra így szól: a forma üresség, az üresség forma. Az üresség titkán meditáló szellemi lényt végtelen nyugalom derűje hatja át. A fizikusok vákuumkamrájában virtuális elemi részecskék jelennek meg a semmiből, és visszamerülnek ismét a semmibe oszcillálva, tehát a semminek nincs is fizikai realitása. A semmitől való irtózásunkat analógiás kapcsolatba hozhatjuk a haláltól való félelmünkkel, melyre mind az öt világvallás választ kínál: Ne félj, mert a lélek elpusztíthatatlan, minden pillanatodnak értelme van itt a földön. Jól bevásároltunk a materialista világnézettel, melyet ez a kockaépítészet is kifejez: egy örökéletet adtunk cserébe azért, hogy néhány esztendővel a tudomány meghosszabbítja a földi szenvedésünket.

Babics Imre kortárs költő Gnózis című monumentális eposzregényéből idézem az alábbi, prózába szedett hexametersorokat:

Az ám, de ha jól belegondolsz, egy negatív kör. Egy negatív kígyó harapása saját, sohasemvolt farkán mégis. A kör pedig isteni forma, hisz Isten egy kör a Semmiben: ott, hol a Nincs Van, az Úr csak egyetlen kör lehet. És e körön belül ott az a Semmi, amit mi hívunk Semminek, és angyal s démon. E Semmi teremtett lények Semmije, érzi az állat is, és a növények, ásványok. S e körön kívül pedig ott van az Isten Semmije, és a Teremtőnk attól visszariad. S kör, védekezésül mindegy. A Mindenből vonal így lesz Mindennélküliben, vagyis Istentől idegenben.

Íme a szakrális geometria csodálatos megfogalmazása! Ez a szellemiség alkotta a piramisokat, a katedrálisokat, a sztúpákat, Minotaurus labirintusát és a göcseji parasztházat. Ez a szakrális geometria ott van Boyai János Az abszolút tér geometriája című főművében, ahol az egyenest úgy határozza meg, hogy egy kör, melynek sugara végtelen. Ha kör, akkor önmagába visszatér. Zarathusztra a Törpének azt mondja: „Látod? Minden egyenes görbe.” A méd mágus palástjába bújt, világbajkeverő lángelme, a végtelen egyenes=kör analógiával szemlélteti az Örök visszatérés csodálatos gondolatát, mely teljesen megfeleltethető a keleti vallások körkörös idejének.

Egyenes és görbe ellentmondásának föloldása a végtelenben van. Egy lapon Bolyai János jegyzeteiből, melyet meditációs mandalának is használhatunk, az egyenest a körből vezeti le. Az egyenes nem más, mint egy végtelen sugarú kör, mely egyszerre konvex és konkáv. Egyszerre kívül és belül vagyunk a végtelen sugarú körön. Ezt a tudat analógiájának is tekinthetjük, hiszen a Lélek az „Én”, melyben a Mindenség megjelenik, egyszerre van kívül és belül az Univerzumban!

---

Felhasznált irodalom:

1. Paolo Portoghesi: Makovecz MMA. 2014. Budapest

2. Babics Imre: Gnózis 2013. Napkút Budapest

3. René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei 2023. Kárpátia Stúdió Budapest

 (A képek a szerző felvételei, a festmény és vázlatlap kivételével, melyek az internetről ingyen letölthetőek.)