A GYŰLÖLET MŰVÉSZETE (2.) A nyelv több, mint információtovábbító kódrendszer...

A nyelv több, mint információtovábbító kódrendszer: egy nép közös valóságélménye, eligazodása a külső világban, mely általa válik otthonunkká. A tiszta nyelv lélekhaza. Szavak, fogalmak eltorzítása egy új típusú lelki diktatúrát vetít elénk. A nyelvháborút csak egy szóval illusztrálom. A „meleg” melléknév, jelzőként emberre mondva, Arany és Móricz irodalmi magyarjában jóindulatú, jószívű, emberséges személy jelzője, de a mai köznyelvben már homoszexuálist jelent a gender kurzus hivatalos, PC megnevezésével. Ehhez hasonlatosan az angol „gay” eredetileg vidámat jelentett, de a homoszexuális lobbi kisajátította e kifejezés egész asszociációs hálóját. A „meleg” a homoszexuális szubkultúra bizalmaskodó, argó-kifejezése volt a múlt rendszerben, midőn még büntették e hajlamot. Aki a „ meleg” szót használta, biztos, hogy homoszexuális volt. E szó mai használata automatikus elhatárolódást jelent a „homofóbia” nevezetű, büntetőjogilag is szankcionált „bűntől”. A „buzi” szó használata szigorúan tilos, nem PC, és így a meleg hatalmas asszociációs mezőket hódított meg, élőhelyéről kiszorítván a szó klasszikus értelmét.

Nyelvháborúban élünk, ezért érdemes a Wenckheim báró hazatér című „sikerkönyv” fogalomzűrzavarát alaposan szemügyre vennünk. Krasznahorkai már öregember; a „szent humuszt”, amelyből vétetett, s hamarosan visszahullik, miért fertőzi gonosz átkaival? Talány, hogy a tollforgató, kinek könyveiben néha megcsillannak a filozófiai, vallástörténeti, matematikai műveltség üvegcserepei, miért üldöz rozoga betűtaligájával vidéki, motoros rockereket, a Weinckheim regény karikatúra alakjait? Ama kevés, szerencsétlen madarak közé tartozom, kik átrágták magukat ezen a rosszindulatú, ostoba könyvön. Élvezeti értéke nincs, a szöveg nagyon nehezen értelmezhető, mert nem tagolódik mondatokra, a párbeszédeket nem jelöli gondolatjel; a dekonstrukciós irányelvek szerint az olvasóra bízatott, hogy eldöntse „no ezt most ki mondja”? Ezek csak stílusnehézségek, de a gond, hogy az egész mű hazugság. Évtizedes elcsúszások vannak a korvalóságtól. A nyolcvanas évek második felének lepusztult országát rajzolja a huszonegyedik századra. A várost ellepő szeméthegyekről ír – a dél-alföldi Gyuláról van szó, az író szülővárosáról, melyet 2017 legszebb, turistacsalogató városának választottak(!) –, kocsmai „félkarú rabló” játék-automatákról beszél a 2015-ben játszódó könyv, mintha az író nem tudná, hogy azt már rég betiltotta a polgári kormány. A Szolnoki Dante nevű regényalak, a pitiáner szélhámos „üzleti zseni” a nyolcvanas évek típusa, kit a kőkemény versenykapitalizmus és a csúcstechnológiát használó szervezett bűnözés – mely mindenütt ugyanolyan a fejlett a világban – már régen elsöpört. „A magyarokhoz” fejezetcím utalás Berzsenyi csodálatos versére: „Romlásnak indult hajdan erős magyar…” A könyv szájbarágós mondanivalója, hogy a romlás beteljesedett. Ez a Báró Wenckheim hazatér legnagyobb hazugsága. Álljon itt ércpajzsként a lángszórócsóva ellen a megszólított vers:

Berzsenyi Dániel: Magyarokhoz

Romlásnak indult hajdan erős magyar!

Nem látod, Árpád vére miként fajul?

Nem látod a bosszús egeknek

Ostorait nyomorult hazádon?

Nyolc századoknak vérzivatarja közt

Rongált Budának tornyai állanak,

Ámbár ezerszer vak tüzedben

Véreidet, magadat tiportad.

Elszórja, hidd el, mostani veszni tért

Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok

Dúlják fel e várt, mely sok ádáz

Ostromokat mosolyogva nézett.

Nem ronthatott el tégedet egykoron

A vad tatár kán xerxesi tábora

S világot ostromló töröknek

Napkeletet leverő hatalma;

Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő

Századja s titkos gyilkosaid keze,

A szent rokonvérbe feresztő

Visszavonás tüze közt megálltál:

Mert régi erkölcs s spártai férfikar

Küzdött s vezérlett fergetegid között;

Birkózva győztél, s Herculesként

Ércbuzogány rezgett kezedben.

Most lassu méreg, lassu halál emészt.

Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki

Szélvész le nem dönt, benne termő

Férgek erős gyökerit megőrlik,

S egy gyenge széltől földre teríttetik!

Így minden ország támasza, talpköve

A tiszta erkölcs, mely ha megvész:

Róma ledűl, s rabigába görbed.

Mi a magyar most? – Rút sybaríta váz.

Letépte fényes nemzeti bélyegét,

S hazája feldúlt védfalából

Rak palotát heverőhelyének;

Elődeinknek bajnoki köntösét

S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt,

A nemzet őrlelkét tapodja,

Gyermeki báb puha szíve tárgya. –

Oh! más magyar kar mennyköve villogott

Atilla véres harcai közt, midőn

A fél világgal szembeszállott

Nemzeteket tapodó haragja.

Más néppel ontott bajnoki vért hazánk

Szerzője, Árpád a Duna partjain.

Oh! más magyarral verte vissza

Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!

De jaj, csak így jár minden az ég alatt!

Forró viszontság járma alatt nyögünk,

Tündér szerencsénk kénye hány, vet,

Játszva emel, s mosolyogva ver le.

Felforgat a nagy századok érckeze

Mindent: ledűlt már a nemes Ílion,

A büszke Karthagó hatalma,

Róma s erős Babylon leomlott.

A Krasznahorkai „regény” 2016-ban elnyerte az Aegon díjat, Thimár Attila, a Kortárs főszerkesztője, zsűritag, nem csak néma cinkos volt: „2016 legjobb regényé”-nek merészelte nevezni. A Kortárs közpénzből fenntartott folyóirat, az Írószövetség alá tartozik, tehát „jobboldali”, legalábbis „független”. Augiász istállója. Miről szól a szerző gyűlöletműve? Mirólunk, „bunkó magyarokról”, lúzerországról. Komor, apokaliptikus látomás; mesterünk hollywoodi filmsablonokat, Mad Max-motívumokat vitt a magyar Dollárpapa című film ötletét feldolgozó irományába. A stílusnehézségek miatt nehezen kihámozható, Gogol társadalomszatíráira emlékeztető történet dióhéjban: az öreg, szegény, játékszenvedélye miatt büntetett előéletű báró ötven év után hazatér Argentínából, „lepusztult, korrupt dögvészországba”, délalföldi szülővárosába. Pletyka szárnyán hamar híre kel, hogy a milliárdos báró mesés vagyonát szülővárosára akarja költeni. Pénzleső vidéki butaság bolondfarsangját akarja megjeleníteni az író, de nem sikerül, csak gyűlölködő gúnyirat marad, mert nem találkozik a mai Gyula város, a Dél-Alföld, a hosszú lábadozásból magához térő, erősödő Magyarország valóságával. Hogy a történetből a mesternek többet ne kelljen kibontani, a háromszázadik oldal táján a bárót egy vonattal kivégzi, és ettől kezdve az eseményrend kibogozhatatlan, abszurd, posztmodern szövegzagyvalékká kásásodik össze. A várost varangyos békák lepik el, majd a végén egy pusztító tűzözönnel büntet minket az író megátalkodott bűneinkért.

A fenti gyűlöletbeszéd szerzője feltételezhetően az önkéntes hajléktalanságba, a városszéli „Csipkebokor” kiserdőben tákolt kalyibába kivonult remete, Tanár úr, a regény egyetlen intellektuel alakja – kivel imposztor írónk leginkább magát azonosíthatja – „Isten háta mögötti butaságvárosban”. Tanár úr, dramaturgiailag értelmetlenül, a könyv elején már géppisztollyal lövöldözik, a motoros rockerek egyikét, Kiscsillagot szitává lövi. A paranoiás Krasznahorkai a nemzeti érzelmű rockerbanda mögött országos „neonáci összeesküvést” sejtet – hollywoodi filmközhely –, melyet a rendőrség és természetesen a kormány meg az „egész korrupt országvezetés” is támogat. A rothadó bűntenyészetet csak apokaliptikus tűzözön moshatja el, amit az ötszázadik oldalig elkínlódó, halálra untatott olvasó meg is kap végre: az intézetis kis Hülyegyerek a lángözönbe énekli:

Ég a város, ég a ház is, Nem is egy ház, hanem száz is, Tűz! Tűz! Tűz! Tűz! Jaj de messze a kanális.

A Magyar Köztársaság Büntető Törvénykönyve szankcionálja a „nagy nyilvánosság előtt elhangzott gyűlöletbeszédet”. A Krasznahorkai mű és a lentebb tárgyaltak többsége pontosan megfelelnek a BTK 332. paragrafusának:

332. § Aki nagy nyilvánosság előtt

a) a magyar nemzet ellen,

b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport ellen, vagy

c) a lakosság egyes csoportjai ellen – különösen fogyatékosságra, nemi identitásra, szexuális irányultságra tekintettel – gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az „uszítás” kifejezés szerintünk nem szerencsés, a törvényalkotó elfogultságát tükrözi, uszítani vérebet lehet, polgártársait a törvényhozó ne állatosítsa, az uszítás szó használata is gyűlöletkeltő. Egy valóban szabad társadalomban a negatív vélemény nyilvánítása is a szólás- és alkotói szabadság része legyen. Jogunk van az előítéleteinkhez és butaságainkhoz is, és ezt szabadon kimondhatjuk; ha a hatalom megszabja, mit beszélhetünk és gondolhatunk, az már diktatúra. A törvény hibája, hogy nem határozza meg pontosan az uszítást, ezért a Krasznahorkaik bíróság elé állítása nem lesz egyszerű feladat. A nyelv diktatúrájából keletkezik a cselekvés diktatúrája. A PC (political correct) beszéd hazánkban még rokokó finomkodásnak tűnik, de nyugaton már rég szabvány. Vegyük észre, nálunk nagyobb szabadság van, mint sok fejlett nyugati országban. Ez a szabadság a miénk, mert mi harcoltuk ki, nem kaptuk készen. Véleményünk szerint a szigorú tiltást követelő gyűlöletbeszéd: a nyilvános életveszélyes fenyegetés, mások megölésére, bántalmazására, kiüldözésére való felszólítás. Erkölcsi érzékünk szerint súlyos vétség egy népcsoport vallási, nemzeti jelképeinek égetése, gyalázása. A zászlóégetés szinte felszólítás a nép kiirtására, a legnagyobb intolerancia. Az elmúlt napokban Jeruzsálem státusza miatt izraeli zászlókat égettek a németországi muzulmán migránsok, és válaszul az izraeli titkosszolgálat a facebookon megfenyegette az elkövetőket, hogy „ez meg lesz torolva”.

(folytatjuk)