A híreknek semmi közük a hírértékhez, avagy az újságírók kiválasztódása (Caitlin Johnstone jegyzete)

Eredeti cikk:

The News Has Nothing To Do With Newsworthiness, By Caitlin Johnstone, 2023. SZEPTEMBER 28.

Schiller Mária küldeménye

Nem említem gyakran, de valójában újságírói diplomám van. Kitüntetéssel végeztem a Royal Melbourne Institute of Technology-n 2003-ban, és bár még 13 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a diplomámat valaha is hasznosítani tudjam, a tapasztalat hatalmas szerepet játszott a főáramú sajtóról alkotott véleményem kialakításában.

Az egyik lecke, amire sokat gondolok, a 10-es csatorna Eyewitness News (ma 10 News First) című műsoránál töltött kéthetes szakmai gyakorlatom kezdetén történt, amikor egy reggel végignéztem, ahogy a műsor szorgalmas hírszerkesztője felrakja a táblára mindenki közlendőjét, feladatát. Abban az időben sokat foglalkoztam a tévéhírekkel, mert épp ezt tanultuk, és észrevettem, hogy a 10-es csatorna mindig pontosan ugyanazokat a történeteket közvetíti, mint a 7-es és a 9-es csatorna – általában pontosan ugyanabban a sorrendben.

– Miért tudósítjátok mindig ugyanazokat a sztorikat, mint a 7-es és a 9-es csatorna?" – kérdeztem. –Telefonon egyeztetnek egymással?"

Nevetett.

– Nem, de azért egy kicsit furcsa, nem? – értett egyet velem. – Azt hiszem, ezt nevezhetjük 'híradóérzéknek'.

Már akkoriban is nehezen hittem el, hogy minden hírszerkesztőnek van valami varázslatos "érzéke", ami miatt mindegyikük tudja, melyek a legérdemesebb hírek napról napra az eseményekkel és megpróbáltatásokkal teli világban.

Azóta megismertem a csoportgondolkodás hatását, amit a főáramú sajtóban dolgozók hajlamosak az emberek elméjére gyakorolni azok szerint, akik ott csináltak karriert, és azt a tényt, hogy azok az újságírók, akik vagy nem tudják, hogyan kell, vagy nem akarnak a plutokratikus média napirend-meghatározó feladatának megfelelően táncolni, nem kerülnek előléptetésre hírszerkesztőnek.

Nem arról van szó, hogy a szerkesztők egyeztetnek egymással az egyes csatornákon keresztül, vagy utasításokat kapnak az oligarcháktól és a kormányzati ügynökségektől arra vonatkozóan, hogy miről kell tudósítaniuk, hanem arról, hogy ha ők olyan típusok lennének, akiknek ilyen dolgokra lenne szükségük ahhoz, hogy tudják, miről kell tudósítaniuk, akkor nem ott dolgoznának, ahol dolgoznak.

Honnan tudta a főáramú sajtó, hogy figyelmen kívül kell hagynia azt a botrányt, hogy egy ukrán nácit megtapsoltak a kanadai parlamentben? Honnan tudták, hogy Bernie Sanders és Jeremy Corbyn besározzák? Honnan tudták, hogy minden háborút támogatnak, miközben figyelmen kívül hagyják a hajléktalanságot és a gazdasági igazságtalanságot? Biztos, hogy nem a "hírek értelméről" van szó.

Noam Chomsky és Andrew Marr brit újságíró 1996-os vitájában Chomsky egy "szűrőrendszerről" beszélt, amely "engedelmességre és alárendeltségre szelektál", és amely meghatározza, hogy ki kerül a nyugati világ legbefolyásosabb platformjainak élére. Gúnyolódott azon a hamis képen, amelyet a főáramú újságírók magukról alkotnak, mint "keresztes lovag szakmáról", akik "ellenzékiek" és "szembeszállnak a hatalommal", mondván, hogy egy jó újságíró számára szinte lehetetlen, hogy ezt bármilyen értelmes módon tegye a nyugati sajtóban.

– Honnan tudja, hogy öncenzúrát alkalmazok?" – Marr tiltakozott. – Honnan tudja, hogy az újságírók...

– Nem azt mondom, hogy öncenzúra – válaszolta Chomsky. – Biztos vagyok benne, hogy mindent elhisz, amit mond. De azt mondom, hogy ha mást hinnének, nem ott ülnének, ahol most ülnek.

Egy 1997-es esszéjében Chomsky hozzátette, hogy

"a lényeg az, hogy nem ülnének ott, ha már bebizonyították volna, hogy senkinek sem kell megmondani nekik, mit írjanak, mert úgyis a helyes dolgot fogják mondani".

Mire lediplomáztam, már rájöttem, hogy az újságírói diplomámat nem fogom tudni felhasználni tényleges újságírásra.

Világossá tették számomra, hogy az első éveimet azzal kell majd töltenem, hogy a Reuters és az AP szövegeit átírjam, és kerüljem, hogy bármilyen hullámot csapjak,

és hogy még ha túl is jutok ezen a ponton, nagyon kevés dolog vár rám;

a 10-es csatorna tévériporterei megírják a történeteiket, mielőtt elmennek a helyszínre, és csak olyan dolgokat keresnek, amelyek alátámasztják az előre megírt történetüket, így soha nem történt tényleges tényfeltárás vagy valódi újságírás a helyszínen.

Ezért nem is foglalkoztam vele. Felneveltem néhány gyereket, vállalati munkát végeztem, egy vállalkozást és egy kis ökoblogot vezettem, és helyette az élet megismerésével töltöttem az időmet. Nem tudtam volna megjósolni, hogy az internet végül a tömegfinanszírozású újságírás új hullámát fogja elindítani, ami lehetővé teszi számomra, hogy azzal töltsem az időmet ezen a bolygón, amit ma csinálok.

De most, hogy így történt, azon kapom magam, hogy visszagondolok arra a hírszerkesztőre az Eyewitness News-nál, és észreveszem, hogy a történetek, amelyekre összpontosítok, szinte soha nem ugyanazok, mint amikről a főáramú sajtó egy adott napon beszámol.