VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A Höbling-elméletről

Nemrégiben egy beszélgetés során a magyar őstörténettel nagy lelkesedéssel foglalkozó beszélgetőtársaimról kiderült, hogy valamilyen oknál fogva elkerülte a figyelmüket Höbling Tamás történész elmélete, aki 2010-ben adta ki A honfoglalás forráskritikája I. A külföldi kútfők és A honfoglalás forráskritikája II. A hazai kútfők című műveit, s ezekben minden eddiginél teljesebb képet próbál adni a honfoglaló–hazatérő magyarság kérdéskörének hiányosságaira.

Aki a magyar őstörténettel kapcsolatban az elmúlt évtizedekben próbált komolyabban tájékozódni, az már megtanulta, hogy tanulmányai során kerülnie kell a kinyilatkoztatásszerű gondolatokat, és hogy nagyon kritikusan kell kezelnie miden anyagot, akár akadémiai tudósok vagy lelkes romantikusok műveiről van szó. A „Höbling-elméleről” minden óvatoskodásunk mellett azért elmondhatjuk, hogy az eddigi legteljesebb módon kívánta rekonstruálni a honfoglalás–hazatalálás történetét.

Bár (valószínűleg) a „teljes igazságot” Höbling Tamás elmélete sem tartalmazza, ennek ellenére az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb előrelépése ebben a mindannyiunkat foglalkoztató ügyben. Az elmúlt évek genetikai kutatásai arra mutatnak rá, hogy talán ideje volna újra elővenni László Gyula elméletét és komolyabban venni Höbling Tamás munkáját. Úgy vélem, hogy a magyar őstörténet, a magyar etnogenezis esetében csak akkor nyílik meg a lehetőségünk az előrelépésre, ha újból szabaddá és nyitottá tesszük az erről szóló vitákat, és megszabadulunk a megdönthetetlennek hitt dogmáktól. Már csak az is önvizsgálatra kell, hogy késztessen bennünket, amikor azt látjuk, hogy a feltételezett vonulási útvonalon fekvő országok történészei és régészei (a terepen végzett munkájuk alapján) teljesen másként vélekednek népünk ezen korai időszakának történéseiről.

Úgy vélem, hogy nagyon fontos lenne, ha az őseink eredetéről való párbeszédnek szerves részét képezné a Höbling-elmélet. Következetesen viszi végig saját elgondolását, miszerint a magyar történetírás hibás koncepciót követ. A külföldi forrásokat szükségszerűen felértékeli, míg Anonymust és a magyar krónikákat hátsó szándékoktól vezérelt tákolmányoknak tartja, vagy pusztán kisebbségtudatból táplálkozó igazodási kényszerből, nem veszi figyelembe, vagy egyenesen degradálja.

Höbling szerint történettudományuk gerincét az a feltevés adta, hogy a magyarok esküdt ellenségének, Bíborbanszületett Konstantin bizánci császárnak az írásai minden más írott forrás fölé emelhetők, és utóbbiak hitele azon áll vagy bukik, hogy mennyire illeszthető mondanivalójuk a görög császár De Administrando Imperio (DAI) című művének betűihez. A történész szerint a 20. század során kiderült, hogy a DAI egy manipulatív politikai kompiláció, ezért összehasonlító alapműnek alkalmatlan. Az elmélet megalkotója szerint a magyar történettudomány számára azonban kevés volt az elmúlt 100 év, hogy megszülessen egy komplex válasz arra a jogos kérdésre, hogy amennyiben a DAI egy manipulatív politikai kompiláció, miért annak szellemében képzeljük el továbbra is a magyarok legkorábbi történetét a mai napig?

Az elmélet nem csak a magyar honfoglaláshoz kapcsolódó forrásokat vizsgálja adatolhatóság és hitelesség tekintetében újra, hanem sikerül eddig nem használt forrásokat is bevonnia a honfoglalás rekonstruálásába. Höbling megkísérel egy komplex elméletet felállítani a magyar krónikairodalom evolúciójának megrajzolásához. A letisztázott források segítségével pedig veszi a bátorságot ahhoz, hogy megrajzolja a honfoglalás pontosabb lefolyását. Az elmélet igyekszik egy minden elemében logikus rendszert építeni, és azt a forrásokkal és a régészeti adatokkal végig összhangban tartani, így számos, eddig rejtélyes kérdésre megoldást tud ajánlani és több fehér foltot is tartalommal tölt meg.

Természetesen (mármint nálunk) sokat túlságosan koncepciózusnak tartják a szerző forráskritikai módszerét, de véleményem szerint legalább annyira koncepciózus jelenségekkel találkoztam az őt kritizálók műveiben is.

A Höbling-elmélet talán legfontosabb állítása a honfoglaló népesség kettős eredete, mely a teljes honfoglaló népet (1) egy hódító komponensre és (2) egy visszatérő komponensre osztja. (1) A hódító komponens a türkmagyar (mazar) nép, mely a rokon besenyőkkel szövetségben más türk népektől szorongatva kel át a Volga nyugati oldalára, és indul meg délnyugatnak és halad át szlávok lakta területeken, élükön Álmossal. (2) A visszatérő komponens a hungárus nép, mely Hungáriából (az onogur-bolgár kései Avariából) a dél-orosz sztyeppére (Szkítiába) költöző és a kazárok vazallusává vált "szavorti aszfali" (késő avar) nép, melynek élén Ed, a lebedi vajda (=Levedi törzsfő) áll.

E két nép Kijevnél találkozik, mikor is a türk magyarok megtámadják az oroszokat, s az oroszok segítségére a hungárusok érkeznek. A magyarok legyőzik a hungárusokat (fekete kunokat), akik nem csak behódolnak Álmosnak, hanem azt tanácsolják neki, hogy hódítsa meg Hungáriát. A vérszerződést (888-889 táján) ez a két idegen (vagy távoli rokonságban álló) nép köti – hiszen vérszerződés kötésének azonos eredetű népszövetségen belül nincs értelme – mely révén a hungárusok élére "Árpád zakanos" kerül, aki így a hungárusok (ungárusok avagy a szavarti aszfali nép) első fejedelme lett, ahogy erről később Bulcsú horka tanúskodik a 950-es években.

Ezután együtt hódítják meg/vissza a Kárpát-medencét, ahol hozzájuk a bennszülött hungárusok is önként csatlakoznak. Ennek köszönhető, hogy a Kárpát-medencét gyorsan megszerzik és tartósan berendezkednek (a hungárusoknak politikai jogaik voltak a területre).

Az elmélet szerint Ung meghódítása 889-re, Ugocsa és Borsova 891-re, Morávia és a Duna-Tisza köze 892-re, Morávia végleges felszámolása 894-re, Dunántúl (Pannónia) meghódítása 894-re teendő, amivel aztán befejeződött a honfoglalás. 895-ben aztán újraszervezik Hungáriát és szétosztják a hadakat, melyek élére 7 vezért állítanak: Árpádot, Szabolcsot, Gyulát, Örsöt, Kündüt, Lélt és Vérbulcsút.

Akinek nincs ideje végigolvasni a műveket annak is érdemes végigolvasni azt a folyamatosan szerkesztett Wikipédia cikket, amit itt talál.


*


(A Szerk. megjegyzése: a Szilaj Csikó Magyar Őstörténet rovata azt az álláspontot képviseli, mely szerint a magyarok a Kárpát-medence őshonos lakosai. Legutóbbi ide kapcsolódó írásunk: Darai Lajos: Vajon miben lakhattak magyar őseink? (II.) – Mi vagyunk a Kárpát-medencei ókor és középkor örökösei.)