„A jól tájékozott népesség képes ellenállni” ‒ Werner prof 2x ‒ Tallián Hedvig film- és cikkajánlója

Prof. Dr. Richard Werner a minap az AfD meghívására a Bundestagban tartott előadást, ez alkalomból kérdezte az eretnek, hazáját szerető közgazdászt  Stefan Magnet főszerkesztő az AUF1 műsorában, a magyar feliratot Dér Imre készítette.

1. A decentralizáció és az ellenállás a jövő záloga

A beszélgetés a globális pénzügyi rendszer és a digitalizáció veszélyeire összpontosít. Werner szerint

a digitalizáció elvileg semleges eszköz, de a központi tervezők a teljes emberi kontroll eszközévé teszik. A cél a központi banki digitális valuta (CBDC) bevezetése, amely az AI-val kombinálva „totális börtönt" hoz létre – Orwell víziójánál is súlyosabbat.

A technológia lehetővé tesz egyéni szintű, programozható korlátozásokat (pl. mit vásárolhat valaki), a gigantikus adatközpontok pedig ezt automatizáltan vezérlik majd. Werner szerint az EU nem demokratikus, hanem diktatúra: a valódi törvényhozó a brüsszeli Bizottság, a Parlament csak bábjáték. Németország nem szuverén – CIA-kontroll alatt áll, mivel az USA sosem adta fel tényleges megszállási jogait. A Morgenthau-terv (1945) pedig szerinte most valósul meg:

Németország ipartalanítása és népességcseréje zajlik.

A Warburg-testvérek (Max a német Reichsbanknál, Paul a Federal Reserve-nél) példája mutatja, hogy a háborúk mögött pénzügyi körök állnak, amelyek mindkét oldalon profitálnak. Az ukrajnai háború kapcsán Werner úgy véli, a Nyugat provokálja Oroszországot egy harmadik világháborúig. A háborús gazdaság tönkreteszi Európát, míg Kína produktív beruházásokra összpontosít.

A bankválságot szándékosan idézhetik elő, hogy a CBDC-t „mentőövként" vezessék be, végül akár mikrochip-implantátumokkal kombinálva.

Werner azonban optimista: a decentralizáció és a szubszidiaritás elve szerint

a jól tájékozott népesség képes ellenállni.

Németország így akár 10-12%-os éves gazdasági növekedést érhetne el. „Ideje felébredni és megmenteni a világot" – zárja.

https://www.bitchute.com/video/BYXKfPbrZnMx

Ez pedig a ZeroHedge-en tegnap megjelent írás, arról, hogy a világgazdaság problémáinak megoldására elő kellene venni R. Werner tanításait azaz a reálgazdaság és termelés felé irányítani a hitelteremtést. 

2. „A dollár hercegei”: Miért ért véget a mennyiségi lazítás?

Írta: Tyler Durden https://www.zerohedge.com/markets/princes-dollar-why-qe-over
2026. szeptember 20., vasárnap – 04:10
Írta: Kane McGukin a Bombthrower oldalon,

Mit árul el nekünk a G20, Werner és Warsh az Egyesült Államok új monetáris stratégiájáról

Minden átmenet során vannak útjelzők az út mentén. Matt Dines az utóbbi időben az egyik legélesebb elméje volt annak a monetáris és geopolitikai átmenetnek, amelyet jelenleg átélünk.

Az ő és Camron Otsuka kommentárja a hónap elején a Mine Print Hash oldalon, az észak-karolinai G20-találkozót követően, sok fényt derít azokra a főbb vitás kérdésekre, amelyek utat nyitnak mind a jövőbeli politikai, mind a monetáris keretek számára.

Ez nem egyik napról a másikra fog megtörténni, de ugyanakkor valószínűleg visszatekintve azt fogjuk mondani: „Hű, milyen gyorsan megváltozott a világ.”

Néhány fontos kiemelt pont

1. A Pénzügyi Stabilitási Tanács (FSB). Ahogyan a Nagy Világválság idején tartott találkozók új szervezeteket hoztak létre a következő ciklusra, úgy a globális pénzügyi válság utáni G20-találkozók is ugyanebből az okból hozták létre az FSB-t. Új szabályok, amelyek előkészítik az utat a stabilitáshoz egy új gazdasági korszakban (2009-es pittsburghi csúcstalálkozó). Dines szerint az FSB bevonja a mesterséges intelligenciát (AI) a képletbe, beépítve azt a Bázeli Megállapodásokba, amelyek közül az utolsó, a Bázel III, a globális pénzügyi válságot okozó pénzügyi magatartások és hiányosságok miatt szükséges frissítés volt. Ahogy Dines rámutat, most már csak egy végleges megállapodásra van szükségünk, hogy minden fél szabályszerűen tudjon működni az új keretek között, azaz a stabilcoin/Bitcoin/SOFR keretek között. A globális stabilcoin-megállapodások végleges formát öltenek majd a Bretton Woods 2.0 bejelentése után. Erről már sokszor beszéltem, és úgy érzem, hogy napról napra egyre közelebb kerülünk hozzá. A legfontosabb pont? Bessent gyakorlatilag az első naptól kezdve támogatta ezt. Ahogyan Werner modellje is sugallja (lásd a negyedik pontot), Bessent ellenzi, hogy az állam közvetlenül kiválassza a nyerteseket, de támogatja a magántőke stratégiai célok felé történő irányítását. Videó, amelyre Samson bejegyzésében hivatkozik.

2. A magánszektor előtérbe helyezése mint kiút a válságból a növekedésen keresztül. Itt kulcsfontosságú megérteni, hogy a globális pénzügyi válság idején a szervezetek és a magánszemélyek túlzottan eladósodtak. Ennek leküzdése érdekében a központi bank kibővítette mérlegét, hogy átvállalja az összes negatív egyenlegű adósságot. Ma a helyzet megfordult. A magánszektor viszonylag alacsony eladósodottságú, a központi bank viszont túlzottan eladósodott. Ez azért fontos, mert a gazdaság növekedésének egyetlen módja az, ha a hiteleket termelő célokra irányítjuk. Véleménytől függetlenül ez képezte évszázadok óta minden sikeres gazdaság és birodalom korai szakaszának alapját (lásd Werner). Azok számára, akik otthon követik az eseményeket: ezek azok a nyomok, amelyeket kaptunk, hogy jobban megértsük, merre tart a monetáris és a fiskális politika (Office of Strategic Capital).

3. A G20 bevonja a bankokat és a magánintézményeket, ami paradigmaváltást jelent a hitelallokáció működésében. Ez a bejelentés. Mostantól más forgatókönyvet fogunk követni a monetáris keretrendszerünkben. Ez az egyetlen kiút. Az egyetlen út vissza valamilyen „normális” állapotba. Pontosan ezt vázolja fel Werner a Princes of the Yen című művében. Egy mélyreható tanulmány Japánról és más nagy bankbirodalmakról. Az „új megközelítésünk” olyan lesz, amely a múltban már sokszor sikeresnek bizonyult. Beleértve Amerika megalakulását is. Miért? Mert ez a stílus a legalkalmasabb az Egyesült Államok ipari kapacitásának újjáépítésére – gondoljunk csak az infrastruktúra modernizációjára. A mai infrastruktúra és a 21. századi infrastruktúra természeténél fogva digitális. Éppen ezért a tőkefelhalmozást minden, ami mesterséges intelligenciával és digitális technológiával kapcsolatos, felé irányítják. Ezért minősülnek ezek a kapcsolódó iparágak „nemzetbiztonsági” kérdéseknek. Ezt jelenti a „hamiltoni politika” fogalma, amelyet korábban már tárgyaltunk. Röviden: pontosan ahogy Dines rámutatott, választanunk kell, melyik oldalon állunk – az USA-nál vagy Kínánál. Ezt jelenti az új, többpólusú világ. Hiszi vagy sem, több mint két évtized után először „ténylegesen megpróbálunk valamit elérni”.

4. A hitelbővítés az egyetlen út a növekedéshez (PofY), ezért is fontosabb a Main Street, mint a Wall Street. Lásd a Foundry School oldalát, hogy jobban megértsd, miért helyezi a kormány újra a hangsúlyt a tőke központosítására és termelő célokra történő felhasználására. Központosítsuk a hitelek irányítását, decentralizáljuk a hitelek igénybe vevőit. Az egész folyamat kulcsa az, hogy Matt kiemeli Richard Werner munkáját. Richard írta a Princes of the Yen című könyvet, amely nemcsak a nagy japán pénzügyi rendszer felemelkedését és bukását vázolja fel, hanem – ami még fontosabb – a domináns banki és pénzügyi rendszerek működésének alapjait is. Ez az a módszer, amelytől az amerikai gazdasági rendszer az elmúlt harminc-ötven évben messze eltávolodott. Egyszerűen fogalmazva: a kulcs az állami irányítású tőke és a hitelek termelő célokra történő allokációja. Csak ez számít egy kialakulóban lévő vagy domináns gazdasági rendszer számára. Enélkül a rendszer elhal. Enélkül a rendszer a pénzügyi mérnöki gyakorlatok felé sodródik, amelyek végül az egész rendszert tönkreteszik. A megfelelő hitelallokáció (tőkefelhalmozás) a korai stádiumban lévő és rendkívül sikeres, jól működő gazdasági rendszerek jellemzője. A pénzügyi átalakulás egy öregedő vagy hanyatló pénzügyi rendszer jele. Ha eltekintünk az összes bonyolultságtól és szakzsargontól, a dolog ennyire egyszerű.

   
   

   Ahogy Werner rámutat, a hitelmennyiségi elmélet az alapja minden olyan sikeres banki modellnek, amely évezredek óta működik. Ázsiában kezdődött, majd átterjedt Európára, Németországra, Japánra, az Egyesült Államokra, és most visszatért Kínába. Ez volt az alapja Kína felemelkedésének, miközben az elmúlt több mint egy évtizedben kiépítették az „Egy övezet, egy út” rendszert. Ez lehetővé tette számukra, hogy az Egyesült Államoktól elvonják a gazdasági hatalmat és a globális befolyást azáltal, hogy az állam irányította a tőkét a globálisan és rendszerszinten fontos ellátási láncokra. Ezzel Kína hatalmas, decentralizált termék- és gyártási központot hozott létre a világ számára; ahol bármit és mindent alacsony áron lehet beszerezni. Ezzel szemben az Egyesült Államok a veszélyesebb utat választotta. Központosítás, konszolidáció és a banki szervezetek számának csökkentése. Mindeközben pedig a rendszer egyre kevesebb csomópontjában nőtt a pénzügyi tőke aránya, a tőkeáttétel és a kockázat. A központi tézis – ellentétben azzal, amit az elmúlt két évtizedben az Egyesült Államokban láttunk – a decentralizáció. Röviden: a növekedés alapját a decentralizált magánszektor felé irányuló központosított tőkeáramlás kombinációja képezi. Úgy is mondhatjuk, hogy a számokkal győzünk.

   
   

Ez jelentős paradigmaváltás ahhoz képest, amivé váltunk, de végre azt látjuk, hogy az Egyesült Államok felébred, és kezd visszatérni ehhez. Ezért tűnik annyira kaotikusnak és összehangolatlannak.

Ez más, mint bármi, amit az elmúlt 70–100 évben vagy annál is régebben láttunk. Ez az, amit Hamilton valósított meg az Egyesült Államokban, hogy megalapozza nagyszerű és sikeres amerikai kísérletünket. Ezt vezettük be újra az 1930-as és 1950-es években az amerikai dominancia kiterjesztése érdekében. De

ettől távolodtunk el 1971 után a petrodollár létrehozásával, valamint a pénzügyi szektorra való erős támaszkodással és a termelékenység hiányának (szolgáltatások) ösztönzésével.

Ezt hivatottak remélhetőleg felváltani a stabilcoin-dollárok, a Bitcoin és a SOFR-alapú rendszer. A petrodollár és az eurodollár összeomlása. Ezek a lépések egy kísérlet arra, hogy visszatérjünk ahhoz, ami működik – a termelékenységhez.

A növekedés helyett évtizedeken át olyan politikákat hajtottunk végre, amelyek egyre kevesebb ipari és banki szereplőt támogatnak. Pontosan azok a lépések, amelyek elfojtják a növekedést és tönkreteszik a gazdasági rendszereket. Ez – mint láttuk –

egy olyan rossz politikai tervezésből fakadó ördögi körhöz is vezet, amely a verseny csökkenését ösztönzi. Mindez csak tovább súlyosbítja a problémát.

Végül pontosan ott kötünk ki, ahol most vagyunk: egy terméketlen és túlságosan pénzügyi jellegű gazdaságnál, amely képtelen ellátást biztosítani, mert

mindent kiszerveztünk a profit, a negyedéves eredmények és a felfújt árrések kedvéért, amelyekről az elemzők vitatkoznak.

Egy bizonyos ponton felébredünk, és rájövünk, mennyi hatalmat adtunk át másoknak azzal, hogy erőforrásainkat és nyereségünket egyre kevesebb kézbe összpontosítottuk. Ekkor válik világossá, hogy azok, akik ellátnak minket, decentralizálták erőforrásaikat, nyereségüket és az állam által irányított tőkét valódi gazdasági hatalommá, amely végül letaszít minket az első helyről.

Ahhoz, hogy egy pénzügyi rendszer működjön, az egész rendszernek a hitelmennyiségtől kell függenie, ahogyan Werner is kifejti, és ha követjük a japán példát – amelytől szerintem csupán 25–30 évvel vagyunk lemaradva –, akkor Kevin Warsh nem más, mint az utolsó központi banki herceg, akinek konkrét feladata a rendszer megváltoztatása volt. Sajnos, ha a folytatás mellett döntünk, az egyetlen lehetőség az, hogy azok számára a carry trade-ként (szállítószalagként) szolgáljunk, akik ránk akarnak kapaszkodni. Mint látjuk, ez a játék évtizedeken át eredménytelenül folytatódhat.

Ahogy Dines megjegyzi, a mennyiségi lazítás (QE) korszaka lejárt. Az egyetlen fenntartható lépés az, hogy hitelt nyújtsunk azoknak, akik rendelkeznek kapacitással (Main Street), és azt termelő célokra irányítsuk (21. századi infrastruktúra).