A léggömbharcászattal az igazán fontos híreket akarják eltakarni a nyilvánosság elől
Vukics Ferenc jegyzete
Emlékszem arra a pillanatra, amikor az amerikai katonai vezetők megjelentek a Kongresszus előtt, hogy tanúskodjanak az iraki háború megnyeréséről. Aztán arra is emlékszem, amikor hasonló kinézetű tábornokok a Kongresszus előtt állva azt bizonygatták, hogy megnyerték az afgán háborút. El akarták hitetni velünk, hogy az iraki és afgán erőket sikeresen kiképezték, és azok készen állnak arra, hogy az amerikai erők kivonulásával átvegyék feladataikat. Az azóta lezajló események megmutatták, mindez csupa hazugság volt. Senki sem vont felelősségre senkit, miután kiderült, hogy Irakban nem voltak tömegpusztító fegyverek, és egyetlen katonai vagy politikai vezetőn sem kérték számon az afganisztáni dicstelen kivonulást. A főáramú média minden, a hatalom számára kényes hír megjelenése után azonnal elkezdett valami „sokkal fontosabbról” beszélni.
A „léggömbök” és az „ufók” elleni hadviselésről szóló híreknek az volt a céljuk, hogy eltereljék a figyelmet az igazán fontos hírekről.
Most nem arra gondolok, hogy a Fehér Ház bejelentette, hogy Bahmut elestének nem lesz stratégiai hatása az ukrajnai háború lefolyására, vagy hogy Zelenszkij tegnap esti videóbeszédében a fronton kialakult válsághelyzet miatt azonnali katonai segítséget kért a szövetségeseitől.
A „léggömbharcászat” elterelte a figyelmet arról a hírről, hogy az USA a béketárgyalások blokkolásával és az Északi Áramlat gázvezeték elleni szabotázsakciójával meghosszabbította az ukrajnai háborút. Elterelte a figyelmet Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök azon kinyilatkoztatásáról, hogy a háború első napjaiban "jó esély volt a tűzszünet elérésére", de az USA és a Nyugat "megakadályozta" ezt. Erről alig jelent meg híradás.
Ugyanezt gondolja Ted Snider amerikai külpolitikai elemző és az általam olyan sokat emlegetett Douglas Macgregor ezredes is.
A főáramú média elterelte a figyelmet arról is, hogy Seymour Hersh tudósítása szerint az USA felelős az Északi Áramlat gázvezeték elleni támadásért, és hogy az USA tudta, hogy "háborús cselekményt" követett el egyik szövetségese ellen. Az is hír – és még fontosabb hír –, hogy az USA ugyanúgy bekeríti Kínát, ahogyan a NATO bekerítette Oroszországot, és az, hogy az USA-nak nem sikerült rávennie Kínát az USA által bevezetett szankciók alkalmazásáról. Az a hír, hogy teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Kína katonai segítséget nyújt Oroszországnak.
Többször hangoztattam már, hogy a háború kirobbanásáért az orosz, az ukrán, az európai és az amerikai vezetésnek egyaránt felelnie kell. Ez a háború kitörésének tényére vonatkozott.
Azonban arra is egyre több bizonyíték van, hogy röviddel a háború kitörése után, mielőtt emberek százezrei haltak volna meg, a háborút be lehetett volna fejezni. Egyre több jel utal arra, hogy ezt a háborút Oroszország gyorsan és korlátozott műveletekkel szerette volna lezárni. Úgy tűnik, Ukrajna is belement volna abba, hogy nem csatlakozik a NATO-hoz.
A béketerv szerint a Donbasz autonóm lett volna (ahogy azt a minszki megállapodások ígérték), és az orosz csapatok is elhagyták volna a megszállt területeket. Ma Ukrajna egy olyan „győzelmi célért” harcol, ami egy korai tűzszünettel elérhető lett volna. A világ is jobban járt volna, mert ha ez megtörtént volna, akkor ma nem fenyegetne bennünket egy nukleáris katasztrófa rémképe.
Az eseményeket figyelve minden független szakértő számára egyértelműnek tűnt, hogy a háború során az USA és az Egyesült Királyság folyamatosan akadályozta a tűzszünetre és a békekötésre irányuló tervek megvalósítását. A háborút meg lehetett volna állítani, de néhány államnak az volt az érdeke, hogy a konfliktus folytatódjon.
A konzervatív elemzők egy része szerint azonban ettől a pillanattól fogva az Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot is felelősség terheli a jelenlegi ukrajnai pusztításért. Úgy tűnik, hogy nem az ukrán emberek hozták meg a döntést arról, hogy a háború folytatódjon.
A háború következő szakasza nem az ukrán, hanem az amerikai érdekek szolgálatában folytatódott. Ez okozta és okozza ma is Ukrajna pusztulását, pedig Oroszország először nem a polgári infrastruktúrát vette célba.
Az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökség egyik vezető elemzője kiszivárogtatta a Newsweek-nek, hogy a háború első hónapjában "szinte az összes nagy hatótávolságú csapás katonai célpontokra irányult".
A légierő egy nyugalmazott tisztje azt állította, hogy "az orosz hadsereg valójában visszafogottságot tanúsított a nagy hatótávolságú támadások végrehajtása során". A tiszt bevallotta, hogy az USA 2003-ban az első napon több rakétát dobott le Irakban, mint Oroszország az első 24 napján Ukrajnában.
A DIA egyik magas rangú tisztviselőjének akkori véleménye az volt, hogy "a Kijevben vagy más, a harci zónán kívüli városokban keletkezett tényleges károkat, valamint a civil áldozatok számát tekintve összességében elmondható, hogy a bizonyítékok ellentmondanak az uralkodó álláspontnak, miszerint az orosz erők válogatás nélkül lőnének civil célpontokra".
Ekkor még nem hatalmasodott el a gyűlölet, ekkor még lehetségesnek tűnt a tárgyalásos rendezés. A béketárgyalások frontvonalában tevékenykedő politikusok egyre sokasodó nyilatkozatai arra utalnak, hogy az USA és az Egyesült Királyság megakadályozta, hogy a pusztítás leálljon.
Február 4-én Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök egy interjúban elmondta, hogy 2022 márciusában megpróbált közvetíteni egy tűzszünet megkötésére Oroszország és Ukrajna között. Bennett azt mondta, hogy "Zelenszkij kezdeményezte a Putyinnal való kapcsolatfelvételt", hogy Zelenszkij hívta fel őt és megkérte, hogy lépjen kapcsolatba Putyinnal. A volt izraeli miniszterelnök ezután azt mondta az Egyesült Államoknak, hogy "mindkét fél bizalmát élvezi", és hogy Putyin hallgat rá. Benett biztos volt benne, hogy ő lehet a legmegfelelőbb összekötő kapocs a két háborúzó fél között.
Ezzel kezdődött a Bennett és Putyin, valamint a Bennett és Zelenszkij közötti oda-vissza telefonhívások sorozata, majd Bennett és Putyin moszkvai, Bennett és Scholz németországi találkozói.
"Minden, amit tettem" – mondja Bennett – "teljes mértékben egyeztetve volt Bidennel, Macronnal, Johnsonnal, Scholzal és nyilvánvalóan Zelenszkijjel is".
Putyin azt mondta Bennettnek, hogy elérkezettnek látja az időt ahhoz, hogy tűzszünetet tudjanak kötni. A Biden-adminisztráció ekkor azt nyilatkozta a békét közvetítő Benettnek, hogy "nem lát esélyt a sikerre". Bennett szerint Putyin "hatalmas engedményeket" tett. Amikor az izraeli miniszterelnök megkérdezte Putyint, hogy meg fogja-e ölni Zelenszkijt, Putyin azt válaszolta: "Nem fogom megölni Zelenszkijt". Az izraeli politikus szerint Putyin még "Ukrajna lefegyverzéséről" is lemondott.
Bennett az interjú során megerősítette azt a Nyugaton népszerűtlen vélekedést, miszerint "a háború a NATO-hoz való csatlakozás követelése miatt tört ki". Putyin panaszkodott a Nyugat NATO-bővítéssel kapcsolatos ígéretei miatt. A békeküldöttség moszkvai útja során Putyin azt az üzenetet küldte Kijevbe, hogy ha Ukrajna nem csatlakozik a NATO-hoz, akkor nem folytatja tovább a támadásokat. Bennett szerint "Zelenszkij ekkor lemondott a NATO-hoz való csatlakozás lehetőségéről".
Zelenszkij biztonsági garanciákat akart. Bennett azt javasolta, hogy Kijev mondjon le a „NATO-szerű garanciákról”, és Ukrajna inkább vegye át "az izraeli modellt", és hozzon létre egy erős, független hadsereget, amely képes megvédeni magát. Bennett szerint ezt mindkét szembenálló fél elfogadta.
Bennett ezután Németországba repült, és tájékoztatta Scholzot, az amerikaiakat, Macront és Johnsont. "Boris Johnson az agresszív, kiegyezés-ellenes irányvonalat követte. Macron és Scholz pragmatikusabb volt. Biden mindkettő volt." Bennett szerint "jó esély volt a tűzszünet elérésére". Benett szerint ekkor a Nyugat mégis azt a döntést hozta, hogy "továbbra is gyengíteni akarják Oroszországot és csapást akarnak mérni Putyinra". Az izraeli politikus szerint a nyugati vezetők végül "blokkolták" a béketárgyalásokat.
Bennett beszámolója ellentmond az akkori ukrán beszámolóknak, amelyek arról szóltak, hogy "Bennett azt javasolta, hogy adjuk meg magunkat". Úgy tűnik, hogy a kijevi vezetők nyilatkozatai ekkor már inkább csak a hazai nyilvánosságnak szóltak. A "találkozó részleteibe beavatott" források akkoriban azt mondták, hogy Zelenszkij a javaslatot "nehéznek", de nem "lehetetlennek" tartotta. Benett számára úgy tűnt, hogy "a felek közötti szakadék ekkor még nem volt túlságosan nagy".
Az Axios márciusban arról számolt be, hogy az orosz engedmények között szerepelt, hogy a demilitarizáció csupán a Donbaszra korlátozódna, és hogy nem szándékoznak rendszerváltást kieszközölni Kijevben. Putyin ígéretet tett arra, hogy Ukrajna megtarthatja szuverenitását.
Zelenszkij az ABC Newsnak azt mondta, hogy "lehűlt a kedve" a NATO-csatlakozástól. Az ukrán elnök nehezen fogadta el Putyin javaslatát, de már nem tartotta olyan szélsőségesnek, mint amilyenre eredetileg számított.
Bennett beszámolója arról, hogy az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság megakadályozta a tárgyalásos rendezést, nem egy elszigetelt történet.
Egy hónappal Bennett közvetítési kísérlete után Törökország vállalta fel a közvetítést a felek között. A 2022 áprilisában Isztambulban folytatott tárgyalásokon "előzetes megállapodás" született. Úgy tűnt, hogy a háború tárgyalásos úton történő befejezése elérhető közelségbe került. De az USA és az Egyesült Királyság ismét blokkolta ezt a kezdeményezést.
Ukrajna és Oroszország, úgy tűnt, ismét készen állt a háború befejezésére. Az USA és az Egyesült Királyság azonban nyomást gyakorolt Ukrajnára, hogy ne kövesse saját érdekeit, és ne írjon alá egy olyan megállapodást, amely véget vethetett volna a háborúnak.
Az amerikai külügyminisztérium ekkor kijelentette, hogy "ez egy olyan háború, amely sok szempontból túlmutat Oroszország és Ukrajna jelentőségén".
Boris Johnson brit miniszterelnök pedig Kijevbe sietett, ahol leszidta Zelenszkijt, amiért tárgyalni akart Putyinnal.
Johnson határozottan állította, hogy "ha Ukrajna kész is aláírni néhány megállapodást Oroszországgal, a Nyugat ezt nem fogja elfogadni".
Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter egy interjúban azt mondta, hogy "vannak olyan országok a NATO-n belül, amelyek azt akarják, hogy ez a háború folytatódjon és Oroszország meggyengüljön".
Numan Kurtulmus, Erdogan kormánypártjának elnökhelyettesének kijelentése ugyanerre utalt:
"Tudjuk, hogy elnökünk mindkét vezető országgal tárgyal. Bizonyos ügyekben előrelépés történt, eljutottunk a végső pontig, aztán hirtelen azt látjuk, hogy a háború felgyorsul. . . . Valaki megpróbálja megakadályozni a háború lezárását. Az Egyesült Államok a háború elhúzódását saját érdekének tekinti. ... Vannak, akik azt akarják, hogy ez a háború folytatódjon. ... Putyin és Zelenszkij alá akarta írni a megállapodást, de valaki más nagyon nem akarta, hogy ez megtörténjen".
Egyre több bizonyíték van arra, hogy a háború kezdeti napjaiban kétszer is elérhető közelségben volt a tárgyalásos rendezés, és kétszer is az USA és az Egyesült Királyság akadályozta meg azt. Ted Snider szerint addig a pontig, amíg a tárgyalások el nem kezdődtek, Oroszország viselte az összes felelősséget a bekövetkezett borzalmakért, de a békemegállapodás blokkolása után már az Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot is ugyanaz a felelősség terheli.
A The Washington Post hétfőn arról számolt be, hogy a Biden-kormányzat tisztviselői szerint segíteni akarnak Ukrajnának abban, hogy a következő hónapokban minél több területet visszaszerezzen Oroszországtól, mielőtt tárgyalóasztalhoz ülnének Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
A Biden-kormány meg nem nevezett tisztviselőit idéző jelentés szerint egyes "optimisták" úgy vélik, hogy Ukrajna meg tudja állítani az orosz előrenyomulást keleten, vissza tudja szerezni a területeket délen, és az év végéig tárgyalni tud egy megállapodásról. Vannak azonban "szkeptikusok", akik elismerik, hogy Oroszország több százezer katonával erősíti pozícióit, és lehet, hogy közel a végjáték.
Oroszország egyre nagyobb előnyre tesz szert a keleti Donyecki Bakhmut város környékén, ahol az ukrán erők súlyos veszteségeket szenvedtek. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint Oroszország megkezdte régóta várt offenzíváját, de nem világos, hogy Oroszország nagyszabású támadásba kezdett-e.
Ukrajna nyugati támogatói, köztük a Biden-kormányzat tagjai úgy vélik, hogy Kijev túl sok erőforrást süllyesztett a bakhmuti csatába, és azt akarják, hogy máshová összpontosítsanak. A Post beszámolója szerint amerikai katonai elemzők és tervezők szerint irreális, hogy Ukrajna folytassa Bakhmut védelmét, és tavasszal ellentámadást indítson egy másik területen.
A jelentés szerint a Biden-kormányzat azt a tényt közölte az ukrán vezetéssel, hogy nem biztos, hogy a Washington által nyújtott hatalmas mennyiségű támogatást korlátlan ideig megkaphatja. "Továbbra is igyekszünk majd a tudomásukra hozni, hogy nem tudunk mindent és mindent örökké ugyanúgy csinálni" – mondta egy kormányzati tisztviselő.
A jelentés a konzervatív republikánusokra hivatkozott, akik azt mondták, hogy le akarják állítani a segélyezést, valamint arra, hogy nem világos, hogy Európa meddig tudja támogatni a háborút. Ez az üzenet annak ellenére érkezett, hogy az USA és szövetségesei folyamatosan ígéretet tettek arra, hogy támogatni fogják Ukrajnát "addig, amíg szükséges".
"Az ameddig tart a konfliktus időtartamára és nem pedig a támogatás mértékére vonatkozik" – mondta a kormányzati tisztviselő.
Vannak más jelek is arra, hogy az USA a háború végjátékán gondolkodik. Ilyen többek között Mike Rogers képviselő (R-AL), a képviselőház fegyveres szolgálatok bizottsága vezetőjének nemrégiben tett megjegyzése is. Rogers azt javasolta, hogy az USA és a NATO gyakoroljon nyomást Ukrajnára, mert "Putyint és Zelenszkijt az asztalhoz kell terelni, hogy még a nyáron véget vessenek ennek a dolognak".
Ukrán tisztviselők fenntartják, hogy céljuk Oroszország kiűzése az általa ellenőrzött összes területről, beleértve a Krímet is. Amerikai tisztviselők azonban nem tartják reális célnak a Krím elfoglalását.
Bármilyen megállapodás, amelyet Oroszország és Ukrajna a jövőben köt, valószínűleg azzal járna, hogy Kijev több területet kellene, hogy átengedjen, mintha a háború korábbi szakaszában született volna megállapodás.
Erich Vad tábornok, aki hét éven át Angela Merkel német kancellár katonai főtanácsadója volt ugyanazt a tartósan megválaszolatlan kérdést tette fel, amelyet a New York Times szerkesztősége még tavaly májusban feltett Biden elnöknek. Mik az USA és a NATO valódi háborús céljai?
"Azt akarják elérni, hogy a tankok szállításaival tárgyalási hajlandóságot érjenek el? Vissza akarják hódítani Donbászt vagy a Krímet? Vagy teljesen le akarják győzni Oroszországot?" – kérdezte Vad tábornok.
Végül azt mondta:
"Nincs reális végállapot-meghatározás. Átfogó politikai és stratégiai koncepció nélkül a fegyverszállítás csak puszta militarizmus. Katonailag operatív patthelyzetben vagyunk, amit katonailag nem tudunk megoldani. Ez egyébként Mark Milley amerikai vezérkari főnök véleménye is. Ő azt mondta, hogy Ukrajna katonai győzelme nem várható, és a tárgyalások az egyetlen lehetséges út. Minden más az emberi élet értelmetlen pazarlása."
De a kínai kémléghajó elvonta a figyelmet az USA és Kína kapcsolatáról szóló valódi hírekről is. A valódi hír pedig a Kínával szembeni egyre növekvő amerikai beavatkozásról és az ellenséges viszony kiteljesedéséről szól.
Február 2-án Mikie Sherrill képviselő, az Egyesült Államok és a Kínai Kommunista Párt közötti stratégiai versennyel foglalkozó képviselőházi különbizottság tagja Kínát "a demokráciánkat és az életmódunkat fenyegető veszélynek" nevezte.
Ugyanazon a napon az USA a Fülöp-szigetekkel kötött egy olyan megállapodást, amely lehetővé teszi az amerikai hadsereg hozzáférését a Fülöp-szigeteki katonai bázisokhoz. Az USA további négy támaszponthoz kap hozzáférést a már meglévő öt mellett.
"Az egyezséggel – írja a BBC – Washington lezárta a rést az amerikai szövetségek ívén, amely Dél-Koreától és Japántól északon Ausztráliáig húzódik", és amely teljesen körülöleli Kínát. A bázisok egy része Luzon szigetén lehet, "az egyetlen nagy földdarab, amely Kínán kívül közel van Tajvanhoz".
Az USA bejelentette, hogy további tengerészgyalogos egységeket tervez Japánba telepíteni, és Guamon új tengerészgyalogos bázist létesítene. Február 11-én az USA bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat védelmi együttműködési megállapodásról Pápua Új-Guineával.
Annak ellenére, hogy az USA megpróbálta meggyőzni Kínát arról, hogy csatlakozzon az Oroszország elleni szankciókhoz, most úgy tűnik, hogy Kína csendben többet is tesz, mint hogy orosz olajat vásárol.
Február 4-én a The Wall Street Journal arról számolt be, hogy kínai állami tulajdonú hadiipari vállalatok Oroszországnak "navigációs berendezéseket, zavaró technológiát és sugárhajtású vadászgépek alkatrészeit küldték a szankciókkal sújtott orosz állami tulajdonú vállalatoknak". Állami és magán kínai vállalatok más "kettős felhasználású árukat" is küldtek, amelyek kereskedelmi vagy katonai célokra is felhasználhatók.
A február 6-i sajtótájékoztatón az Oroszországnak nyújtott kínai támogatással kapcsolatban Ned Price külügyminisztériumi szóvivő elismerte, hogy "kézzelfogható megnyilvánulásai" vannak annak, hogy "a KNK és Oroszország közötti kapcsolat [bizonyos szempontból] ... elmélyült". Azt mondta, hogy annak ellenére, hogy Kína azt állítja, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontjuk semleges, "ez minden volt, csak nem az. Retorikai támogatást nyújtottak Oroszországnak. Politikai támogatást nyújtottak nekik. Folytatták gazdasági kapcsolataik megerősítését is".
Nem az a hír, hogy Kína kémkedik az USA után. Hír, hogy az USA szabotálta a tárgyalásokat, amelyek már a háború legkorábbi napjaiban véget vethettek volna a háborúnak, és hír az, hogy az USA szabotázsakciót hajtott végre az Északi Áramlat gázvezeték ellen, ami egy olyan háborús cselekmény, amely a háború folytatását hivatott elősegíteni. Az is hír – és még fontosabb hír –, hogy az USA ugyanúgy bekeríti Kínát, ahogyan a NATO bekerítette Oroszországot, és hogy az USA-nak nem sikerült elszakítania Kínát Oroszországtól, olyannyira nem, hogy Kína az USA által vezetett szankciókat az Oroszországnak nyújtott katonai segítséggel kerüli meg.
